kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Egészséges munkahelyekért kampányol az Unió

Magyarországon is elindul az Európai Unió "Egészséges munkahelyek - Kezeljük a stresszt!" kétéves kampány - jelentette be Balogh Katalin, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által működtetett Nemzeti Fókuszpont vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A magyarországi kampány megvalósításában közreműködő szervezet vezetője elmondta, hogy az Európai Unióban évente 136 milliárd euró, ezen belül Magyarországon megközelítően 440 milliárd forint érték vész el a munkahelyeken a nem megfelelően, illetve nem kezelt munkahelyi stressz miatt.

A kampány keretében csütörtökön konferenciát tartanak, meghirdetik az Európai Munkavédelmi Ügynökség kétfordulós Európai helyes gyakorlat díj pályázatát a 100 fő alatt, illetve az afölött foglalkoztató cégeknek, szakmai rendezvényeket tartanak, kiadványokat jelentetnek meg, honlapot működtetnek.

Az április 28-ai Munkavédelmi Világnap fókuszában is a munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok állnak - ismertette a nemzeti programot megvalósító Nemzeti Fókuszpont vezetője.

Modori László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a munkavédelem, és a munkahelyi stressz megfelelő kezelése versenyképességi tényező is.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: az értékteremtő munka a gazdaság működésének alapja, és ezt csak biztonságos, egészséget nem veszélyeztető munkakörülmények között lehet végezni.

Bakos József, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság főigazgató-helyettese elmondta, hogy a munkavállalók biztonsága a munkáltató alapvető érdeke és felelőssége. A munkahelyi stressz komoly veszélyforrás a cégeknél is, a kieső munkanapok 50-60 százalékánál ez áll a háttérben, és negatívan befolyásolja a vállalat hatékonyságát és versenyképességét.

Balogh Katalin szólt arról, hogy az Európai Munkavédelmi Ügynökség az Egészséges munkahelyek kampányaiban évek óta aktuális problémákra irányítja a figyelmet, például korábban a zajvédelem, a fiatalok biztonságos munkakezdete, a kockázatértékelés témákat helyezték középpontban.

A Bilbao-i központú Európai Munkavédelmi Ügynökség kétéves kampányához az idén 30 ország csatlakozott, az uniós tagállamokon kívül például a nyugat-balkáni országok és Törökország. Az aktuális témák kiválasztását felmérés előzi meg, a legutóbbi felmérés szerint a mozgásszervi panasz után a leggyakoribb megbetegedés a stressz, aminek az oka leginkább a munkahelyek átszervezése, a bizonytalan foglalkoztatási helyzet.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk