Megjelent: 9 éve

Egy szabadúszó naplója IX. - Évzáró céges bulik: csoki-szökőkúttól a szexorgiáig

Az ünnep (s mellékhatása, az erőltetett áhítat, a színlelt boldogság, a bevásárlásoknál elszenvedett tömegnyomor) sokaknál inkább a stresszt növeli, nem pedig a jókedvet. Főleg, ha nem teljesen önkéntes az ünneplés. Tipikusan ebbe a kategóriába sorolható az évzáró céges buli. Amely nem keveseknek inkább letudandó, túlélendő terhes kötelesség, túlóra, mintsem igazi öröm. E sorok írója úgy véli: az ilyesfajta cégünnepekben az a legjobb, ami a gruppenszexben a legrosszabb – kimaradni belőle. De miért ilyen a legtöbb céges buli? Muszáj, hogy ilyen legyen? Atipikus, provokatív vélemény következik.

Az ünnepekről - s azon belül a céges ünnepségekről, évzáró rendezvényekről is - meglehetősen atipikus, „szentségtörő” véleményem van. Pár éve a hivatalos állami ünnepekről produkáltam egy, meglehetősen karcos írást. Az eredeti cikk már nincs meg: szinte nyomtalanul eltűnt a kibertérben, a portállal együtt, amely közölte. Egy rövidített szemleverzió maradt csak fenn belőle. De higgye el a kedves olvasó: hajdanán elég nagy botrány lett belőle. A jelenlegi kormányhoz (akkor még) maradéktalanul lojális napilap újságírója vezércikkben rontott nekem. Na, ebben a publicisztikában szenteltem néhány sort a céges ünnepségeknek is. „A nemzeti jelzővel felcicomázott állami ünnepek leginkább a vállalati bulik atmoszférájára hajaznak. Az értékesítési menedzser az asztalfőn löki a céges zsargonba bugyolált sikerpropaganda-rizsát, a kissé már illuminált dolgozók érdeklődést szimulálva unatkoznak. De kibírják. Végül is kaja-pia, illetve a pezsgőfürdő ingyen van az alkalomra kibérelt wellnesshotelben.”

Szerintem a legtöbb évzáró vállalati rendezvény nagyjából tényleg ugyanolyan nívón mozog, akár a kincstári, állami ünnepek. A mezei állampolgár örül a fizetett ünnepnapnak, ahogy a céges dolgozó is a svédasztalnak, ingyen piának és a csoki-szökőkútnak. S ami pedig mindezzel együtt jár - a brosúra-ízű, protokollszagú kormányfői, vezérigazgatói beszédeket - kényszerűen elviseli. Persze választópolgárként könnyebb a dolgunk. Manapság nem kötelező már a piros betűs ünnepnapokon felvonulni a dísztribünön integető vezetők előtt. A Zemberek, ha untatja vagy irritálja őket a képernyőn szónokló fejes, a távkapcsoló gombjának lenyomásával megoldják a problémát, vagy eleve oda sem kapcsolnak a nézettségi mélyrepülésben lévő köztévére. A munkavállaló viszont bizonytalanabbul mond nemet, (ha egyáltalán mer nemet mondani) amikor a cégvezető teljesen fakultatív vállalati bulira invitálja. Ismerjük az idevágó poént, melyben a laktanyaparancsnok invitálja tábortűz melletti szórakozásra a honvédeket. „A tábortűznél való megjelenés teljesen önkéntes. Az önkéntes megjelenés kötelező fokozatait az alábbiakban szabályozom.”

Amennyiben a főnök mond bármi ilyet - legyen az bármennyire is opcionálisra, joviálisra hangszerelve - nyilván soha nem lesz ugyanaz, mint amikor egy barát, rokon vagy szomszéd hív bennünket valahová. Jómagam soha nem bírtam se a kötelező áhítatot, se az elrendelt ünnepet. Ha valakire rákényszerítik a hitet, az megszűnik hit lenni. Ugyanígy: ünnepelni is csak belülről fakadóan volna szabad. Ami engem illet, már a kötelező iskolai ünnepségeket is rettenetesen utáltam. Ha csak tehettem, ellógtam róla valamilyen ürüggyel. Soha nem volt „bejárós” melóm, így aztán eddig többnyire sikerült megúsznom a vállalati ünnepségeket. Az az igazság, hogy nemigen tudok mit kezdeni a tömegrendezvényekkel. Legyen bár focimeccs, koncert, éjféli mise, politikai gyűlés, demonstráció, több száz fős kerti parti, reprezentatív fogadás, vagy grandiózus lakodalom. Ez még a világnézeti töltettől is független. A Békemenet felvonulásaira ugyanúgy tekintek, mint a Hit Gyülekezetének vasárnapi prédikációira, a Gyurcsány-párt rajongással, dühvel átitatott szeánszaira vagy a különböző civil tüntetésekre. Mintha valamilyen egzotikus törzsi rituálét szemlélnék néprajzkutatóként.

Ha viszont bármilyen ünnepségre elmegyek, többnyire leülök, udvariasan, csendesen nézegetek, (vagy ha cinikus kedvem van, látványosan unatkozom) amúgy pedig igyekszem a többieket figyelve, őket utánozva nagyjából ugyanazt csinálni, mint a tömeg. A cégek közül, melyeknek dolgoztam, a legtöbb megelégedett azzal, hogy évzárás gyanánt küldött valami könyvet, édességet, árkedvezményre jogosító klubkártyát, vagy üdvözlőlapot. De volt néhány, ahonnan évzáró bulira is jött meghívás. Ezeket többnyire, (megköszönve a lehetőséget), passzoltam. Csak nagyritkán mentem el rájuk. Nemigen tudok, (és akarok) ilyen helyeken feloldódni. Többnyire itt is kijön belőlem a megfigyelő, elemző énem. Mivel nem vagyok egy ünneplős, bulizós típus, talán ezért is látom objektíven, kívülről az efféle cégrendezvényeket. Amelyeket valamennyire mindenképp értelmetlennek tartok. A kapitalizmus híveként se nagyon tudom, mi a francnak kéne a kapitalizmust, a kapitalista vállalatot ünnepelni? Nekem a piacgazdaság ugyanolyan, mint a demokrácia: tökéletlen, szükséges rossz, aminél jobbat még nem találtak ki.



A munkavégezés ugyanez a kategória, többnyire elengedhetetlen a létfenntartáshoz. S ha már így van, csináljuk a legjobb tudásunk szerint. De minek kéne hozzá jó pofát vágni? Én szeretem az üzletet, a melót az érzelmi dolgoktól (barátság, szerelem, szex stb.) különválasztani. Ezért is vagyok zavarban minden ilyen cégbuli-helyszínen. Ahol úgy kell feloldódni, hogy az ember azért megtartsa a távolságot, észlelje a határokat, respektálja a protokollt, az etikettet. Ami persze eleve készenlétet, disztingvált és decens éberséget igényel, mely számomra nem szórakoztató, s nem is buli. (De úgy tapasztalom, gondot jelent ez vezetőnek és beosztottnak egyaránt.) Meg egyáltalán, könyörgöm: miért érezném jól magam egy félhivatalos, munkajellegű ünnepségen, ha teljesen önkéntes, baráti alapon sem szervezek ilyet, ahogy nemigen járok el másokéra sem? Úgy húsz éve nem rendeztem sem magamnak, sem másnak születésnapi vagy szilveszteri bulit. Ehelyett szűk, zárt körben ünneplek, pár órás ebéddel vagy vacsorával.

Volt persze olyan munkaadóm, aki nagyon is preferálta a piálós, haverkodós, vacsorázós munkaértekezleteket. Ahogy olyan főnökkel is volt már dolgom, aki kifejezetten távolságtartó módon viszonyult a munkatársakhoz. Nem rendezett vállalati összejövetelt, csapatépítő tréninget, vagy ünnepi rendezvényt. Mindkét vezetőtípust „kipróbálva”, nekem az utóbbi sokkal jobban bejött. Egy darabig persze imponáló, hogy a főnök közvetlen stílusú haver és ivócimbora. De egyrészt (mivel én jó ideje nem igazán kedvelem a szeszes italokat, a berúgott embereket pedig még kevésbé) bizonyos idő után terhessé váltak az ilyenfajta kötetlen találkozók. Másfelől pedig nyilván kellemetlen, mikor az illető aranyszívű pajtásból hirtelen a neki alárendelt munkatárs éles nyelvű kritikusává, könyörtelen felettesévé válik. Nekem az nem megy, hogy az egyik percben barátok vagyunk, aztán pedig munkaügyben durva hangon beszólnak. Akkor inkább tartsuk a távolságot, legyen a kapcsolat formálisan steril, tárgyszerű. Lehet úgy is emberségesen, tisztességesen szólni a beosztotthoz, hogy nem megyünk át atyáskodó, leereszkedő, bizalmaskodó „cimboraságba.”

Félreértés ne legyen: én nem akarom betiltani az évzáró cégbulikat, szabadelvűként amúgy is kevés dolgot tiltanék. A bajom velük csupán annyi, hogy nem lehet velük kapcsolatban garantálni azt, amitől egy buli élvezhető lesz: az önkéntességet. Van, ahol eleve kötelező (de legalábbis nagyon ajánlott) a megjelenés. Mondjuk eleve munkaidőben tartják, így aztán ott kell lenni. Ami innentől kezdve félig-meddig eleve munkakötelezettség. Ha pedig szabadidőben rendezik, az talán még rosszabb. Van, aki nem akar részt venni, menne haza a családhoz. De ott vannak az intrikus, seggnyaló karrieristák. Akik nem hagynának ki egy ilyen alkalmat sem (és számon tartják, ki nem volt ott.) Tőlük félve, munkahelyük elvesztésétől tartva sokan inkább elmennek, pedig a hátuk közepére nem kívánják.

Az eddigiekből bizonyára kiderült: nem vagyok egy bulizós fazon. Ha netán holnaptól bevezetnék a totális szesztilalmat, elvi alapon persze tiltakoznék ellene, de amúgy nemigen rázna meg, hogy többé egy korty alkoholt se ihatnék. (Ugyanígy vagyok a cigivel is.) Nemigen vonzanak a rongyrázó fogadások, luxuskivitelű partik sem. Amerikai filmeknek (illetve a tengerentúli valóságnak is) obligát jelenete, hogy több száz ember áll sorban egy felkapott mulatóhely vagy étterem bejáratánál. Kezdetben nem is értettem. „De hát mi ez? Amerikában is szocializmus van, sorban állnak a hiánycikkekért?” - kérdezgettem gyermekkoromban családtagjaimat az ilyen film-, vagy híradókép-kockák láttán. Aztán megtudtam, hogy ezek nem nélkülözők. Hanem jómódú sznobok, akik képesek több ezer dollárt kifizetni, s a tetejébe több órát várni, hogy bejussanak az elit kedvenc helyeire. Én viszont az a pasas vagyok, aki inkább elmegy az erős közepes vagy négyes alá étterembe, ahol sorban állás nélkül megeszi a minőségi, de alapvetően köznapi ételt. Nem verekszik (és nem is ad pénzt) a legújabb IPhone-ért, megteszi neki a tavalyi androidos Samsung is.

Persze többen vannak, akik mindenre képesek lennének, hogy bejussanak az elit bulikba. Sokan beszélnek titkos, exkluzív céges orgiákról, ahol a vezetőség fizeti a jól teljesítő, bennfentes, „csókos” dolgozóknak a kokaint és prostituáltakat. (A cégbuli amúgy jó terepe a szexuális aktusoknak, egy tavalyi német felmérés szerint a munkahelyi intim viszonyok 39 százaléka „karácsonyi céges partikon vagy nyári vállalati bulikon esik meg.”) Nem tudom, mennyi igaz ezekből a hol burkolt irigységgel, hol prűd felháborodással előadott történetekből. Engem még egy ilyen bulira sem hívtak, pedig vannak olyan értelmiségi körök is, ahol sikk a drogozás. Magam az illegális drogokkal ugyanúgy vagyok, mint a legális tudatmódosítókkal. Elvi alapon a dekriminalizációt, liberalizációt és legalizálást támogatom nagyon régóta. A fogyasztásnál teljes, az árusításnál részleges, korlátozott módon. Tehát nem büntetném azt, aki ilyeneket fogyaszt, de én nem nyúlok hozzájuk, nem élek velük. Az oka egyszerű: független emberként minden ilyenféle függőségtől iszonyodom. Annyi mindentől függ az ember a születésétől fogva - levegő, víz, élelem, alvás stb. - minek teremtsünk ezek mellé még több függőséget? Eleve nem fogyasztok olyat, amin nincs címke – pontosan feltüntetve rajta az összetétel, gyártó, forgalmazó, lejárati idő, mellékhatások, rizikófaktorok. Elképedek azokon, akik képesek az orrukba felszívni valamit, amiben bármi lehet – patkányméreg, rovarirtó, végzetes allergiás rohamot kiváltó szer. Körülbelül annyira biztonságos, mint az óvszer nélküli szex egy utcán felszedett ismeretlennel.

A prostitúciót és az alkalmi szexuális kapcsolatokat sem vetem el ideológiai alapon. Abszolút nem vagyok prűd. Ám úgy állok hozzá, hogy ha ilyenre netán igényem lenne, majd én megteremtem a szituációt, megkeresem hozzá az emberemet önállóan. Nem szül jó vért, ha a főnök szállítja le, és fizeti ki beosztottjának az alkalmi szexpartnert. Először is: nem mindenki szereti az ilyet, az emberek többsége nem nyitott házasságban élő liberális szabadgondolkodó. Emiatt egy ilyen szituáció nagyon kínos, kompromittáló, sőt veszélyes lehet a számára. Magában rejti egy jövendő zsarolási potenciál lehetőségét. A főnök többnyire nem önzetlenül rendel drogot és szexmunkásokat az alkalmazottnak, hanem sokkal inkább ama hátsó szándékkal, hogy az illető ilyen módon is fogható, kézben tartható legyen. S még az a dolgozó, aki szívesen vesz igénybe efféle szolgáltatást, ő is inkább azt mondaná a lelke mélyén a főnökének: „Add ide az árát, majd én elmegyek oda, és ahhoz, ahová, és akihez akarok.”

Szerintem ez a kulcsmondat általában a céges bulikra is. A legetikusabb magatartás a vezetőség részéről, hogy amennyiben tartana ilyen összejövetelt, akkor döntési lehetőséget kínál a beosztottnak. Eljöhet rá, ha akar. Amennyiben viszont nem kíván élni a lehetőséggel, akkor a rendezvény árának ráeső hányadából kaphat valamilyen ajándékot, utalványt, stb. Csak hát a cégvezetők jelentős része valahogy úgy viszonyul ehhez a dologhoz, mint a regnáló kormány a Szabadság téri emlékműhöz. Amivel „megajándékozta” a nácizmus és a Holokauszt áldozatait. Nem zavartatva attól, hogy a túlélők és leszármazottaik számottevő, meghatározó részének nem tetszik. Illetve másképp akarna gyászolni, emlékezni. A kormány szervilis holdudvara viszont csak azt hajtogatta, hogy milyen szép kegyeleti ajándékot csináltunk Ezeknek, de ezek a hálátlanok csak háborognak itt. Legalábbis nagyjából ez jött le a reakciókból. Körülbelül ugyanez a főáramú mentalitás uralkodik a céges ünnepeknél is. Örülj annak, amit kapsz (meg annak is, hogy van munkád.) Így aztán nem is tudom: bánkódjak azon, hogy a válság megritkította a céges bulikat, vagy örüljek neki?
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk