Megjelent: 9 éve

Egyre nehezebb csábítani a befektetőket

Ahogy csökken a versenyképesség, úgy egyre nehezebb és drágább Magyarországra csábítani a befektetőket. A rájuk szánt pénz egyre növekszik, a teremtett munkahelyek aránya azonban nem arányos ezzel a költéssel, írja az Origo.

Összesen 133 milliárd forintot osztott szét a kormány 2010 és 2014 között, ebből papíron 41 812 munkahely jött létre a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint.

A beruházások megvalósulására a világon sok helyen bevett szokás támogatást adni, hogy aztán a kiadás adóbevételekben, kiadáscsökkenés terén megtérüljön. Azonban az probléma, ha ezzel a támogatással a versenyképességet kell ellensúlyozni.

A miniszteri szinten kiosztott támogatások összege 42 milliárd forint. Az összes új munkahelynek több mint a felét, közel 22 ezer munkahelyet teremtették ezek a kifizetések, és egy munkahely 1,9 millió forintba került átlagosan.

A kormányzati szinten eldőlt támogatások átlagos összege jóval magasabb. Az átlag is 1,5 milliárd. Az egyedi kormányzati szinten kiosztott támogatások teljes összege 91 milliárd forint, összesen 19 879 munkahely létrehozását vállalták ezért a cégek.

Origo
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk