kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Egységes lesz a családtámogatási rendszer

Jövő év január elsejétől kétszeresére emelkedik a családi pótlék, az egy- és a kétgyermekes családoknál megszűnik a gyermekek után járó adókedvezmény, a többgyermekesek pedig évi 7 millió forintos jövedelem alatt vehetik azt igénybe. A családtámogatási rendszer átalakítását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismertette a Parlamentben.

A jelenlegi háromelemű családtámogatási rendszerből kettő igazságtalan - jelentette ki a parlament hétfői ülésén napirend előtt tartott felszólalásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormány által javasolt intézkedések célja, hogy egy mindenkit egyformán elérő, igazságos és méltányos családtámogatási rendszer jöjjön létre. A támogatások elsődleges célja a kormányfő szerint a gyermekszegénység csökkentése, emellett erősítenie kell a társadalmi összetartozást, valamint kiegészítő célkén meg kell hogy szűnjön a támogatások munkától távoltartó jellege.
- Arra a kérdésre, hogy melyik gyerek mennyit ér, a mi válaszunk, hogy minden gyerek egyformán fontos, az állam pedig nem teheti meg, hogy a már meglévő különbségeket családtámogatási politikájával tovább fokozza. A jelenlegi támogatási rendszerben van olyan gyerek, aki egy hónapban 5100 forintot kap, és van olyan, aki 17 800 forintot - fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc: az állam nem teheti meg, hogy a családtámogatás rendszerével fokozza a meglévő társadalmi különbségeket
Fotó: MTI

A kormányfő grafikonokkal ismertette, hogy a jelenlegi támogatások nem tükrözik a szociálpolitikai célokat: szinte véletlenszerű, hogy családonként mennyi támogatás jut. A mai rendszer nem segíti a munkába állást, inkább ahhoz nyújt támogatást, hogy az érintettek kívül maradjanak a munka világából: ha valaki elmegy dolgozni, csökken a jövedelme. - Szegénységcsapda alakul ki, és ez egy igazságtalan rendszert eredményez - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Sok támogatás nem éri el a rászorulókat
Az idei költségvetésből 312 milliárd forint jut családtámogatásra. Ebből a családi pótlék 196 milliárd, a családi adókedvezményre 70 milliárd, míg a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra 46 milliárdot fordítanak.
Gyurcsány Ferenc elmondta, a jelenlegi rendszerben egyedül az 5-8 ezer forintos családi pótlék jut el alanyi jogon minden gyermekhez. A családtámogatás 25 százalékát kitevő adókedvezmény annak ad többet, akinek egyébként is több van, így fokozza a magas jövedelmű családok előnyét. Ezt támasztja alá, hogy a jogosultak jelentős része nem tudja igénybe venni a támogatás ezen formáját.
Minden, családtámogatásra szánt hatodik-hetedik forint jut a valóban rászorulóknak járó rendszeres gyermekvédelmi segélyre. A havi 5430 forintos támogatás azonban a rászorulóknak a harmadát sem éri el, a jogosultságot megszabó jövedelemhatár akár 100 forintos átlépésével pedig megszűnik, azaz érzéketlen a valós élet problémáira.
Duplájára nő a családi pótlék
A kormányfő elmondta, az újonnan kialakítandó igazságos és egységes családtámogatási rendszer egyik eleme a kétszeresére emelt, egységes családi pótlék. A három forrásból elosztott támogatások helyett így minden gyermeket nevelő család azonos, lényegesen magasabb összegű családi pótlékot fog kapni jövedelemtől függetlenül, adómentesen.
Az egygyermekesek havi 11 ezer, a kétgyermekesek havi 12 ezer, a három- és többgyermekesek pedig gyerekenként havi 14 ezer forint családi pótlékra válnak jogosulttá.
Családi pótlék Új, egységes családi pótlék
Egygyermekes család 5100 11 000
Kétgyermekes család 12 400 24 000
Háromgyermekes család 23 400 42 000
További gyermekenként 7800 14 000

A megemelt családi pótlék összege tartalmazza a 13. havi családi pótlékot is, amit Göncz Kinga miniszter szerint az indokol, hogy a családok számára nagyobb biztonságot jelent a rendszeresen érkező nagyobb összeg, mint az évi egyszeri pluszjövedelem.
Több támogatást kapnak az egyedülállók
Gyermekenként 1000-1000 forinttal megemelt összegű pótlékot kapnak az egyedülálló szülők: az egygyermekesek havi 12 ezer, a kétgyermekesek gyermekenként havi 13 ezer, összesen 26 ezer, a három- és többgyermekesek gyermekenként havi 15 ezer forintot kapnak.
Megszűnik az egy- vagy kétgyermekes családok adókedvezménye
Az egy- és kétgyermekes családoknál megszűnik az adókedvezmény, de a családügyi tárca számításai szerint jövőre a megemelt családi pótlékkal együtt több támogatás jut el hozzájuk, mint idén. A három- vagy többgyermekes családoknál gyermekenkénti 4 ezer forint adókedvezményt lehet érvényesíteni akkor, ha a szülők jövedelme nem haladja meg a havi bruttó 280 ezer forintos határt. Efölött a jövedelem fölött degresszív módon lehet jóváírni az adókedvezményt, azaz a jövedelem emelkedésével a támogatás összege14 milliárddal bővülnek a források
A mai családtámogatási rendszer 312 milliárd forintba kerül, az új rendszer alapján 349 milliárdba, vagyis 37 milliárd forinttal többe. A javaslat bevezetésének határideje 2006. január elseje, ezért a 37 milliárd forint egy részét az inflációs növekmény teszi ki, 10 milliárd forint lenne a költségvetésen belüli átcsoportosítás, vagyis jövőre 14 milliárd forinttal bővülnek a családtámogatásra tervezett források. csökken.
Gyurcsány Ferenc szerint ez a rendszer csak a legmagasabb jövedelmű családoktól kér megértést, amelyeknél a szülők jövedelme együttesen meghaladja a 7 millió forintot. A miniszterelnök elmondta, az adóhatóság adatai szerint a gyermeket nevelő családok kevesebb, mint 5 százaléka tartozik ebbe a kategóriába.
Átalakul a legszegényebbek támogatása
A rendszeres gyermekvédelmi támogatás beépül az egységes családi pótlékba. Göncz Kinga családügyi miniszter a miniszterelnök beszéde után tartott tájékoztatón elmondta, az intézkedés célja, hogy megszűnjön a kérelemre, segélyként folyósított támogatás stigmatizáló jellege. A családi pótlékkal együtt így alanyi jogon juthatnak nagyobb összeghez a rászoruló családok.
Megmaradnak a rendszeres gyermekvédelmi támogatáshoz kötött egyéb juttatások, azaz az ingyenes tankönyv, a kedvezményes és az ingyenes bölcsődei, óvodai és általános iskolai étkezés. Ezen juttatásokra továbbra is azok a családok lesznek jogosultak, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a mindenkori nyugdíj minimális összegét.
A rendszeres szociális segélyben részesülők azonban a továbbiakban több támogatást kapnak akkor, ha gyermeket nevelnek. A miniszterelnök bejelentette, erre a célra külön 20 milliárd forintos gyermeksegélyezési alapot hoz létre a kormány. Göncz Kinga miniszter szerint a támogatás átalakítása lehetővé teszi, hogy az egyedi juttatások helyett a jövőben a háztartásokat tegyék a támogatás alapjává, ami szintén az alacsony jövedelmű családoknak kedvez.
Egy év után teljes állást vállalhatnak a szülők
Változatlan összegben jár majd a gyes azoknak a szülőknek, akik a gyermek egyéves kora után rész- vagy teljes munkaidős állást vállalnak. Göncz Kinga szerint ez az intézkedés szükséges ahhoz, hogy a gyermeket nevelő édesanyák több gyermek vállalása miatt ne szoruljanak ki hosszú időre a munkaerőpiacról. A jövedelembe beleszámító gyes azonban továbbra is adóterhet nem viselő járuléknak minősül, hozzásegítve ezzel a családokat, hogy megfelelő módon gondoskodhassanak a gyermek elhelyezéséről, amennyiben munkát vállalnak.
Járulékmentes marad a családi pótlék
A kormány elvetette azt a javaslatot, hogy a legkisebb gyermekek után több támogatást nyújt, a miniszterelnök szerint ugyanis ez inkább politikai mint szakmai vitát eredményezne. A kormányfő felszólalásából az is kiderült, a gyes önmagában adóterhet nem viselő járulék marad, és nem "bruttósítják" a gyermektámogatást, azaz nem kell adót vagy járulékot fizetni mindezen járandóságok után.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek