kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Élen jár a fogyatékkal élők foglalkoztatásában a Tesco

A Salva Vita Alapítvány Munkáltatói Fórumának június 24-i rendezvénye a Tesco "Év Támogatottja 2007" programjának tapasztalatairól számolt be, bemutatva a vállalati társadalmi felelősségvállalás egyik példaértékű hazai gyakorlatát.

A rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy a Fortuna szálloda- és étteremhajón munkáltatók, szakemberek és értelmi sérült gyakornokok egy felejthetetlen napot töltsenek együtt, ezzel is támogatva a fogyatékos emberek integrált munkavállalását - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A Salva Vita Alapítvány bemutatkozását követően a résztvevő munkáltatók élmény-alapon, a Drámatréning Qt. Kft. drámapedagógusainak segítségével hangolódtak rá a fogyatékos emberek munkavállalásának problematikájára. Ezt követően Hackl Mónika, a Tesco külső kommunikációs vezetője számolt be a 22 ezer főt foglalkoztató hipermarket-hálózat ún. közösségi tervéről (community plan), melynek részét képezi a környezetvédelem ("zöld áruházak" létrehozása az energiatakarékosság érdekében, lebomló, illetve cserélhető bevásárlószatyrok stb.), az egészséges életmód terjesztése, az etikus kereskedelem, a helyi közösségek támogatása.

A Tesco nemcsak "jó szomszéd", de jó munkáltató is kíván lenni, ezért két éve együttműködik a Salva Vita Alapítvánnyal az értelmi sérült álláskeresők foglalkoztatásának területén. Hackl Mónika kiemelte, hogy nagyon pozitív tapasztalataik vannak a fogyatékos munkavállalók szorgalmával, megbízhatóságával, motiváltságával kapcsolatban, emellett a társadalmi szemléletformálás hatékony eszközének tartja azt, hogy a sérült munkavállalók integráltan dolgoznak, és nap mint nap találkoznak a vásárlókkal.


Nemes célok, kiemelt támogatás



A Tesco az "Év Támogatottja" programja keretében évek óta finanszíroz egy-egy hátrányos helyzetű embereket támogató, országos szintű programot. A tavalyi évben a Salva Vita Alapítvány inaktív, fiatal felnőtt értelmi sérült személyek számára kidolgozott Munkahelyi Gyakorlat programja lett a pályázat nyertese. Ez egy olyan munkavállalásra felkészítő képzés, amely az egyén képességeihez és szükségleteihez alkalmazkodva elsősorban a gyakorlati elemekre, a praktikus ismeretekre koncentrál. A projekt keretében az alapítvány képzéseket és tájékoztató rendezvényeket tartott, ismertető kiadványt és népszerűsítő filmet készített, továbbá öt szervezetnek segített a képzési program helyi szintű megvalósításában. Mintegy 25 munkahely fogadta a gyakorlatot országszerte, a résztvevő gyakornokok száma 45 fő volt. Közülük már öt személy elhelyezkedett a nyílt munkaerőpiacon. A rendezvény résztvevői a gyakornokok és munkáltatók beszámolói alapján bepillantást nyerhettek a projekt megvalósításának részleteibe is.

A délután folyamán a munkáltatói program "A munkahelyi diszkrimináció felismerése és kezelése" című tréninggel folytatódott, melynek tematikáját ezúttal az értelmi sérült álláskeresők előadása színesítette. A gyakornokoknak Hackl Mónika adta át a program sikeres elvégzését igazoló tanúsítványt. A rendezvény zárásaként egy közös hajókiránduláson vehettek részt a rendhagyó találkozó résztvevői.

A rendezvény médiatámogatója a HR Portál volt, és az MR1, valamint a Civil Rádió is tudósított róla.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk