Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 4 éve

Eljött az ideje, hogy a pénzügy átvegye a vezetést

A pénzügyi vezetők korábban jobbára a háttérből segítették a cégek munkáját, ma azonban a költségvetések növekvő fontossága miatt a figyelem középpontjába kerülnek. Az új szerepkör olykor már az ügyvezetői profil elvárásaihoz hasonlít, más készségeket kíván. A kiválasztásnál viszont sokszor a hagyományos szerep szerinti kompetenciákat figyelik, ami problémát okozhat az új financiális vezetőknek.

Nagy figyelmet kapnak manapság a pénzügyi vezetők, mert nem csupán a szervet élvonalában kell helytállniuk, de olykor ők felelnek az egész szervezet jó hírnevéért is. Ezek a vezetők eddig többnyire belső támogató funkciót láttak el, financiális szempontból értékelték a szervezet tevékenységeit és stratégiáit. Munkájuk fő részét a költségvetés-menedzsment, az előrejelzés, valamint költségvetési jelentéstétel tette ki. Manapság egy vállalat túlélése nagyban függ attól, hogy gazdasági szakemberei mekkora hatékonysággal képesek koordinálni a szervezetet. Ez a figyelem természetesen nem nélkülözi a kihívásokat, ugyanakkor új karrierlehetőségeket kínál a szervezeten belül azok számára, akik rendelkeznek a megfelelő kompetenciákkal.

Az elvárások változnak, tehát a kompetenciáknak is változniuk kell

Egyre több pénzügyi vezetőt kérnek arra, hogy a cég nevében számoljanak be eredményeikről a nyilvánosságnak; nyugtassák meg a befektetőket, beszéljenek az alkalmazottaknak a vállalat stratégiájáról és a fiskális teljesítményről. Nemcsak azt várják el a tőlük, hogy átlátható tájékoztatást adjanak, de azt is, hogy megértsék a belső folyamatokat és megvédjék a vállalat üzleti döntéseit és stratégiáit a kétkedőkkel szemben.

Más szóval, sok pénzügyi szakember lett a vállalat egyik hangja. Vállalatátszervezés a szervezet teljesítményének javítása érdekében, forgatókönyv-készítés a vállalati stratégia lépésről lépésre történő megvalósításához, kapcsolattartás a befektetőkkel a jó üzleti viszony megtartásának és kialakításának érdekében - egyre inkább ezek is (és még sok más) hozzátartoznak egy gazdasági vezető feladatköréhez.

Minél több minden változik, annál inkább ugyanaz marad

Az új feladatok más kompetenciákat igényelnek, azonban a munkaerő-kiválasztás gyakorlata sok szervezetnél nem követte ezt a trendet. Különböző készségeket várnak el, és modern követelményeket támasztanak a kiválasztás során ezen vezetőkkel szemben, azonban a jelentkezőket megtéveszti gazdasági szerepük változó jellege és így a fejlődésre irányuló törekvéseik is akadályba ütköznek. Lényegében olyan pozícióra veszik fel őket, amelynek feladat-és tevékenységi köre a felvétel pillanatában sem a jelölt, sem a szervezet számára nem egyértelmű, mert a szerep folyamatosan változik.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ma egy sikeres pénzügyi vezető profilja leginkább egy ügyvezető igazgatóéhoz hasonló. Egy mai gazdasági menedzsernek képesnek kell lennie kapcsolatot tartani külső és belső munkatársakkal, demonstrálni a vállalat jövőképét, stratégiákat alkotni. Ugyanakkor egy ügyvezető aktívan vezet, vállalkozó szellemet sugároz és képes kezelni a kockázatokat, amely feladatok idegenek egy financiális ügyekkel foglalkozó igazgató számára.

A gazdasági vezetői szerep és az ügyvezetői szerep között álló lényeges különbségek gátat szabnak annak, hogy a pénzügyi vezetők a múltban kizárólag ügyvezetőkhöz rendelt feladatokat lássanak el, vagy akár maguk is ügyvezető igazgatókká váljanak. Ahhoz, hogy a gazdasági menedzserek kibontakoztathassák képességeiket, a szervezeteknek meg kell változtatniuk a kiválasztás során használt követelményeket, amikor pénzügyi szakembereket alkalmaznak stratégiai feladatok ellátására.

A pénzügyi vezetők jövője

A valóság az, hogy az elavult kiválasztási gyakorlat miatt sok tehetséges pénzügyi szakember nem marad fent a rostán, hiába rendelkeznek az összes megfelelő kvalitással. Még ha ki is választják őket, akkor sem biztos, hogy olyan hatékonyak lesznek, mint amilyenek lehetnének, ha a szervezet vezetése alkalmazkodna az új gazdasági vezetői szerepkörhöz. Ahhoz, hogy egy pénzügyi vezető sikeres legyen, a szervezetnek engednie kell, hogy fejlődhessenek az új szerepkörben. A financiális szakmával járó óvatosság és az ügyvezetőkre jellemző vállalkozói szellem kombinációja olyan pozitív erők keveréke, mely bármely vállalat számára hatékony eszköz lehet.

A folyamatban lévő gazdasági események nagyszerű táptalajt nyújtanak a monetáris vezetőknek a fejlődésre. Megtanulhatják, hogyan lépjenek vezetői szerepkörbe és azt, hogy miként legyenek kevésbé óvatosak és tegyenek szert nagyobb vállalkozó szellemre. A pénzügyi vezetők jövője lehet, hogy ügyvezetőkké váljanak.

A XXI. század sikeres pénzügyi szakembere szabadgondolkodású, magabiztos, képes megbirkózni a rá nehezedő nyomással, képes megosztani ötleteit és meghallgatni másokét, a megfelelő üzleti modellben gondolkodik és képes megtartani egy teljesítményalapú szervezeti rendszert.

Forrás: ' Time For Finance To Take The Reins' című Hudson tanulmány

Career Solutions Kft., Hudson franchise partner

Follow hrportal_hu on Twitter

Ha a buszon ülve fejben összerakom a prezit, az munkaidő vagy nem?

Munkaórák. Kimeríthetetlen témája mind a munkavállalói mind a munkáltatói oldalnak, rendszerint a mennyiségén és tartamán lehet (és szoktak) polemizálni. Mindkét fél nagyságrendileg hasonló mennyiségű és súlyú érvet tud felhozni saját maga igazának elfogadtatására. De mi is egyáltalán a munkaóra? Mérhető vagy sem? Lehet egyáltalán pontos adatokat kapni a ledolgozott munkaidőről? Ahogy ezekre a kérdésekre választ keresünk egyre több aspektus és egyre több kérdés körvonalazódik, egyre több válasszal.tovább..

További cikkek
Több bevétele van a családoknak

Javult a háztartások jövedelmi helyzete és nőtt az átlagos életszínvonal Magyarországon, tavaly mintegy 4,7 százalékkal emelkedett a reáljövedelem... Teljes cikk

Járulékcsökkentést ellensúlyozó növekedést lát Varga Mihály

A gazdasági növekedés ellensúlyozhatja a járulékcsökkentés miatti bevételkiesést, jövőre 3 százalék feletti bővüléssel számol a kormány -... Teljes cikk

A kormányhivatalok munkatársai lesznek az utalványpostások

Túl drágán kézbesítené a Magyar Posta a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos utalványokat, amelyeket még idén el kellene juttatni az... Teljes cikk

Erkölcsi bizonyítvány kell a jelentkezéshez? Mától telefonon is igényelheti!

December 1-jétől telefonon is igényelhető a hatósági erkölcsi bizonyítvány a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül - mondta el Balogh... Teljes cikk

Csehországot kell utolérnünk

Csehországban 10 millió főből 5,1 millióan dolgoznak, ez a kitűzött cél, és van még tartalékunk, mondta Varga Mihály a a Deloitte Magyarország... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár

A fiatal vezetők paradox helyzete

Sok fiatal vezető kerül paradox helyzetbe: a kiváló szakmai teljesítmény hozta számára az előléptetést, ám az új pozícióban kevesebb...