kapubanner for mobile

Elmaradt az IT-outsourcing felfutása

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kiszervezés az egyik leggyakoribb költségcsökkentő eljárás, különösen válságban. Az aktuális hazai gyakorlat azonban IT területen mást mutat, a vállalatoknál az outsourcing helyett az insourcing jellemző - derül ki az IFUA Horváth & Partners és a Budapesti Corvinus Egyetem közös IT benchmarking kutatásából.

images

Nem hazai sajátosság az a várakozás, hogy a gazdasági válság majd az IT kiszervezések fellendüléséhez vezet. Az előrejelzés hátterében egyértelműen az előrelátott költségcsökkentési igény állt, mivel a csökkenő bevételek miatt komoly nyomás nehezedik a vállalati támogató területekre, köztük az informatikai szervezetre,. Az igazi fellendülés azonban csak azokban az országokban teljesült, ahol már korábban sem volt szokatlan, hogy a vállalatok - a nagy összegű, egyszeri beruházások helyett - idegen helyszínről nyújtott szolgáltatásokat vettek igénybe. Ezzel szemben a kutatás meglepő adattal szolgál a magyar helyzetről: míg két évvel ezelőtt a tartósan (legalább három hónapig) egy szervezetnél dolgozó informatikusok 20 százaléka külső cég alkalmazottja volt, ma már csak az informatikai szakemberek 10 százalékáról mondható el ugyanez.

"A konzervatívabb gondolkodású Magyarországon az üzleti és IT vezetők általában ragaszkodnak a saját eszközparkhoz, legfeljebb a szakembergárda egy része külsős. Azonban ők sem feltétlenül speciális szaktudásuk vagy nagyobb hatékonyságuk miatt, hanem gyakran adminisztratív bér- és létszámkorlátok miatt, vagy egyszerűen a korábbi gyakorlatot követve. Ezek alapján természetes, hogy a megszorítások részeként a hazai cégek először a bújtatott munkavállalóként alkalmazott külső munkaerőtől válnak meg, kihasználva e szerződéses konstrukciók rugalmasságát - magyarázza Dr. Drótos György a Corvinus Egyetem docense, egyben az IFUA Horváth & Partners partnere.

A benchmarking kutatás egyebek mellett kitért annak vizsgálatára is, hogy a különböző informatikai tevékenységeket milyen arányban végzik belső, illetve külső erőforrásokkal, utóbbiba már nemcsak a tartós, hanem az alkalmi megbízásokat is beleértve. Az eredményekből jól látható, hogy a külső erőforrások aránya nagyban függ az adott informatikai feladattól - a különbség esetenként az 50 százalékot is eléri. Az IT szervezeten belüli irányítási jellegű tevékenységet például nem meglepő módon szinte kizárólag belső munkatársak látják el. Annál érdekesebb viszont, hogy az üzemeltetési feladatoknál is viszonylag alacsony (30 százalék) a külső munkavégzés aránya. Az alkalmazásfejlesztés az egyetlen olyan szakterület, ahol magasabb a külsők részesedése (57 százalék), mint a belsőké.

"Bár a legtöbb IT vezető még mindig a jól szabványosítható és pontosan mérhető IT üzemeltetést figyeli, és ott próbál meg további megtakarítást elérni, erre sokszor jobb lehetősége nyílna az alkalmazásfejlesztések terén. Különösen, amikor a külső partner egyszerre fejleszt és üzemeltet, ráadásul hosszú távú szerződés keretében. Ezekben az esetekben számos hazai IT vezető már rég elvesztette a kontrollt mind a költségek, mind a technológia felett. A jelenlegi gazdasági helyzet ugyanakkor kellő kényszerítő erővel bírhat, és egyben kivételes legitimációt ad ahhoz, hogy végre itt is rendet teremtsünk." - teszi hozzá Drótos György.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek