kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Előny az önéletrajzban a tartalékos szolgálat?

Az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztése során az idén az egyik kiemelt feladat, hogy minél több munkáltató megismerje az önkéntes tartalékos szolgálatot, és elismerte az értékét - mondta Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának vezetője. Már ötszáz munkáltatóval kötöttek együttműködést.

images

Vanyur Tibor szerint az önkéntes tartalékos rendszer a honvédség és a társadalom számára rendkívül hasznos, ezért is fontos, hogy a munkáltatók is támogassák a működését. Az ezredes szólt arról, hogy egy tartalékos a felkészítése során jó néhány képességet, értéket sajátít el, így például megtanulja, hogyan kell csapatban dolgozni, utasításokat adni, illetve azokat végrehajtani. A tartalékosok a képzésük alatt megszerzett tudást a civil életben, lakókörnyezetükben, munkahelyükön is hasznosítani tudják, valamint krízishelyzetben, netán baleset bekövetkezésekor - tette hozzá.

Azt is szeretnék elérni, hogy egy állásra pályázónak előnyt jelentsen, ha önéletrajzában feltünteti, hogy önkéntes tartalékosként szolgál. Mint mondta, a Magyar Honvédség már csaknem ötszáz munkáltatóval kötött együttműködési megállapodást. A honvédség - az állami tulajdonú vagy többségi állami tulajdonú cégek kivételével - kompenzálja azokat a munkáltatókat, akik tartalékosat foglalkoztatnak. A munkáltató a Magyar Honvédségtől a tényleges szolgálati napokra az ágazati átlagbér napra számított hányadát kapja meg utólag, s az összeget szabadon használhatja fel.

A felkészítésre, illetve tényleges szolgálatra behívott tartalékosok, akik nem korkedvezményes nyugdíjuk után részesülnek szolgálati járandóságban, katonai beosztásuknak megfelelő illetményt kapnak, továbbá minden tényleges szolgálatra behívott önkéntes tartalékosnak jár élelmezési ellátás, utazási költségtérítés, laktanyai elhelyezés. Az önkéntes tartalékosok, amikor nincsenek tényleges szolgálatban, "rendelkezésre állnak", vagyis élik a hétköznapi életüket, s ha szükség van rájuk, akkor a jogszabályban meghatározott időn belül be kell vonulniuk. A rendelkezésre állási díjat évente egyszer kapják meg, ez a mindenkori minimálbér 50 százaléka - mondta az ezredes.

Tájékoztatása szerint a Magyar Honvédségnek jelenleg több mint ötezer tartalékosa van, közülük a védelmi tartalékosok kétezer körüli létszáma több mint 90 százalékos feltöltöttséget jelent. A műveleti tartalékosok több mint 3100-an vannak, és számuk folyamatosan nő. A cél továbbra is az, hogy minél hamarabb elérjék a jogszabályban megjelölt nyolcezres összlétszámot - tette hozzá Vanyur Tibor.

Az ezredes szólt arról, hogy 2012 első felében javarészt volt katonák, tűzoltók, rendvédelmi dolgozók jelentkeztek tartalékosnak, jellemzően azért, hogy érvényesítsék a szolgálati járandóságukhoz kapcsolódó 16 százalékos adókedvezményüket. Ez a honvédség érdekeinek is megfelelt, mert kellő előképzettség birtokában, megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező emberekre alapozva épülhetett ki a rendszer, tíznapos "felfrissítő" kiképzés után gyakorlatilag bármilyen feladatra alkalmasak voltak, ráadásul később a képzetlen fiatalokat is segíteni tudták.

A fő célcsoportot ma már a fiatalok jelentik a rendszerben. Ennek érdekében több nagy egyetemmel és főiskolával kötöttek együttműködési megállapodást, de középiskolákban is igyekeznek népszerűsítik az önkéntes tartalékos rendszert.

Vanyur Tibor elmondta, hogy a tartalékosokat lényegében a Magyar Honvédség valamennyi kiemelt feladatában alkalmazzák. Részt vesznek például katonai dokumentumok idegen nyelvről történő fordításában, a kezdetektől részt vesznek a honvédség Vízforrás elnevezésű feladatában, amelynek keretében az arzénnal szennyezett vizű településeken biztosítják a tiszta ivóvizet. Emellett a tartalékosok szerepet vállalnak a honvédelmi igazgatás újjáépítésében, a helyi és a megyei védelmi bizottságok munkájában, 2013 óta pedig már több műveleti tartalékos szolgált külföldi - afrikai, boszniai - katonai missziókban is.

A múlt év nyarán, a dunai árvíz idején több mint 1400 önkéntes tartalékos segítette a Magyar Honvédség munkáját - mondta Vanyur Tibor, kiemelve, hogy voltak olyanok, akik önként jelentkeztek, és volt olyan egyetemista is, aki a vizsgáját halasztotta el, hogy részt vehessen a védekezésben.

Az ezredes véleménye szerint az önkéntes tartalékos szolgálat egyfajta hiánypótló rendszer, mert sokak véleménye, hogy a sorkatonai szolgálat megszüntetése óta valami hiányzik a fiatalok életéből. Az önkéntes tartalékos rendszer ezt a hiányt is pótolja, azzal a különbséggel, hogy nem kötelező a részvétel - mondta Vanyur Tibor.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk