Megjelent: 17 éve

Első kézből a törvényi változásokról - Másodszor kerül megrendezésre a Sodexho Akadémia

A mai napon kerül megrendezésre a béren kívüli juttatások témakörével foglalkozó Sodexho Akadémia rendezvénysorozat második eseménye, melynek aktualitását a folyamatban lévő törvényi változások adják. A gyakorlatorientált rendezvénysorozat a HR-esek és a juttatások témakörével foglalkozó kollégák első számú információforrásává és tanácsadó fórumává kíván válni.

images

A Sodexho Pass Hungária Kft. a mai napon immár második alkalommal rendezi meg Sodexho Akadémia nevű rendezvényét, melynek célja, hogy a HR-esek és a béren kívüli juttatásokkal foglalkozó kollégák első kézből, idejében értesüljenek a számukra fontos információkról. A rendezvénysorozat az aktualitások ismertetése mellett, gyakorlatorientált formában mutatja be a vállalatok által igénybe vehető megoldásokat, valamint lehetőséget biztosít a szakmai eszmecserére is.

A hagyományteremtő céllal indított rendezvénysorozat második eseményének aktualitását a béren kívüli juttatásokhoz kapcsolódó törvényi változások adják, melyekről Karácsony Imréné, a Pénzgyüminisztérium Szakállamtitkára számol be a mai rendezvény keretében. E mellett bemutatásra kerül két tanulmány; a Sodexho Pass Kft. Cafeteria kutatásának, valamint a HR Portal médiatámogatásával, a DGS Global Research által megvalósított Országos HR Benchmark Felmérés 2006 eredménye is. A jelenlévők ezeken kívül konkrét vállalati példákon keresztül ismerkedhetnek meg a béren kívüli juttatások rendszerének bevezetésével és működtetésével, és lehetőségük van csatlakozni a Cafeteria rendszer aktuális kérdéseit, problémáit megvitató panelbeszélgetéshez.

"Az első Sodexho Akadémia esemény után érkezett visszajelzések azt bizonyították, hogy sikerült olyan rendezvénysorozatot útjára indítanunk, amely - amellett, hogy egyedülálló ezen a területen - rendkívüli hasznossággal bír a célközönség szemében is" - mondta Bessenyey Bálint, a Sodexho Pass Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. "A Sodexho Pass Hungária Kft., a béren kívüli juttatások szakértőjeként definiálja magát, és ezért fontosnak tartja, hogy ebből a szakértelemből másoknak is átadjon, hiszen a partnereinkkel való jövőbeli együttműködés csakis így lehet sikeres."

A Sodexho Akadémia első rendezvényére 2006. május 30-án került sor, melynek fő témája a Cafeteria a gyakorlatban volt. A résztvevők pozitív visszajelzéseire alapozva a Sodexho Pass Hungária Kft. a Sodexho Akadémia további folytatását, és az alkalmak rendszeressé tételét tervezi a jövőben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek