kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Első napok az új munkahelyen

Egy új munkahely elég meghatározó az életünkben, és a szerencsésebbeknek kevesebb alkalmuk van gyakorolni a beilleszkedést. Pár hasznos tanáccsal szolgál Jobangel a HR blogon.

A kiválasztás során a kiválasztók törekszenek arra, hogy olyan ember kerüljön a csapatba, aki illik is oda, személyiségében is, nemcsak szakmailag. Vannak néha melléfogások még így is, de többnyire egy kis odafigyeléssel könnyű beilleszkedni, és többségében ez sikerülni is szokott.

Pár hasznos tanács, mindezt megkönnyítendő:

1. Az első napon általában bemutatnak mindenkinek, így egyből kapsz akár 30-40 új arcot-nevet újoncként, amit meg kell jegyezni. Nagyon ritka, hogy ez sikerüljön, jó hír, hogy nem is várja el senki. Ahogy kialakul a munkakapcsolat, úgyis megjegyzed a neveket, arcokat, és hogy milyen ügyekben kell velük együttműködni.

2. A második beilleszkedési pont, a feladatok megtanulása. Oké, végzettséged, tapasztalataid alapján pont megfelelő vagy, hiszen kiválasztottak, de a folyamatok, a feladatok elvégzése mindenhol másképp történik. Amikor ezt magyarázzák el neked, akkor szorgosan jegyzetelj. Az én módszerem, hogy minden feladatnak, folyamatnak, témának külön lapja van, így könnyű keresgélni, kiegészíteni is, ha van újabb infó. Mit kell csinálni, kivel kell kapcsolatba lépni, az ő elérhetőségük (igen, papíron, mert vagy megkaptad már a céges telefont, vagy nem, és különben sem lesz segítségedre később, ha csak egy újabb Vezetéknév Keresztnév kerül a telefonodba…) Hogy ki ő, és mit csinál, az fontosabb.

3. Céges eszközök: notebook, telefon, autó a leggyakoribb. Ezekre próbálj meg az írásos szabályzatból szerezni egy kivonatot, és pontosan tartsd be a benne lévőket, akármi is a szabály. Tisztázd a cég által vállalt költségeket ezekkel kapcsolatban, nehogy kellemetlen meglepetés érjen: mi a szabály az autómosásra, a magáncélú telefonbeszélgetésre, notebook hazavitelére?

4. Irodai íratlan szabályok: Ha többen vagytok egy irodában, különösen fontos a mindenkit érintő apróságokra figyelni: világítás fel- vagy lekapcsolása, ablak kinyitása, becsukása, légkondi használat, étkezés, tea, kávé az íróasztalnál vagy csak a konyhában, telefoncsörgés hangereje stb.

5. Ebéd: az egyik legjobb alkalom az ismerkedésre, és többnyire az első napon derül ki, hogyan oldják ezt meg a kollégák. Van konyha, hűtő, mikró, irodai menza? Nem biztos, hogy tudjuk előre. Első napra ezért én általában némi könnyen elfogyasztható, hűtést nem igénylő cuccal érkezem (esetemben házi gyártmányú müzliszelet, kisdobozos rostos üdítők). Ha esetleg közös ebédelés van, ezeket simán lehet a táskában hagyni, hazavinni, vagy fiókba tartani, rohanósabb napokra. Különösen fontos ez, ha vkinek speciális étkezésre van szüksége, mert hátha nincs is rá lehetőség, és akkor napi szinten kell készülni ellátmánnyal (cukorbeteg, laktózérzékeny stb.)

6. Kávézás: sok helyen van teakonyha, kérdés, hogy a benne lévő dolgokat milyen feltételekkel lehet használni? Jut-e mindenkinek céges bögre, pohár, vagy vinni kell? A kávé, tea, cukor, tej, ásványvíz, papírszalvéta hogyan kerül oda? Vagy a cég vásárol, saját költségére, vagy a kollégák dobják össze az árát, heti-havi rendszerességgel, vagy becsületkassza van, vagy visz mindenki magának, ami kell?

7. Kollegiális kultúra: születésnapot, névnapot, gyermek születését szoktak-e közösen/klikkekben ünnepelni, kap-e valamit ilyenkor a kolléga? Akár csak egy e-mailt, hogy „Boldog…”, akár egy jelképes valamicskét, akár közös tortás, pezsgős ünneplést. Hogyan kell ebbe beszállni? Szoktak-e sütit, ezt-azt bevinni egymásnak, közös fogyasztásra, kóstolásra? Szoktak-e munkaidőn kívül összeülni kávézóba, sörözni, vagy közösen sportolni, filmet nézni stb.? (Ha hívnak ilyenre, menni kell, legalábbis eleinte…) Mennyire osztanak meg magánéletet? Van, ahol mindenki tudja a másik gyerekeinek, akár kutyái-macskái nevét, iskolai gondjait is, van, ahol azt sem, hogy mi a családi állapota a kollégáknak. Ha te zárkózottabb vagy, mint a többiek, az sem baj, de elutasító akkor se légy. Az nem jó válasz, hogy “én erről nem akarok beszélni”, ha olyasmiről kérdeznek, amit nem osztanál meg, rövid, általános választ adj.

8. Dohányzás: kényes kérdés, ha sok dohányos közé kerül be egy nemdohányzó. Lemenjen, ne menjen a többiekkel? Nyilván dohányzásra nem fog rászokni a társaság kedvéért, ha csatlakozik a társasághoz, és nem dohányzik, a passzív dohányzás sem feltétlenül jó ötlet egészségi szempontból, itt marad az egyéni preferencia. Mit ne: ha leszokott dohányos az újonc, akkor ne dicsekedjen vele, mikor, hogyan szokott le, és ne kampányoljon a leszokás mellett. Ne kezdjen el litániázni arról, mennyire fujj dohányozni… Fogadja el, hogy más meg másképp él, és akkor őt is elfogadják.

9. Közösségi háló: van, ahol azonnal jelölgetik egymást Facebookon, Linkedinen, van ahol ez később sem szokás. Várd meg, hogy téged kezdjenek keresni, ne nyomulj ezzel. Az új munkahely publikálása Linkedinen ráér (hacsak nem kéri a cég kifejezetten), Facebookon egyáltalán nem kell.

10. Véleménynyilvánítás: ezt bármilyen témában kerüld az elején. Érveket ütköztetni, vitázni egy témáról majd akkor lehet, amikor már tudod, hogy ez elfogadott. Ha az a szokás, hogy inkább nem vitatkoznak témákról, akkor eszerint viselkedj te is.

Jobangel Blog
HR Blog
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül

Sok esetben a stressz, a kezeletlen problémák agresszív viselkedésben csúcsosodnak ki az emberek mindennapjai során. Sok félreértés melegágya, ha nem... Teljes cikk

Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett?

Sok HR-es és EHS munkatárs küzd azzal, hogy meggyőzzék a felsővezetést arról, hogy a vállalati pszichológus szolgáltatásokra szükség lenne a... Teljes cikk

Én is oké, te is oké, ők nem oké

Milyen helyzetekre lehet jó egy életbiztosítás a közép- és kisvállalati (SME) szektor cégvezetőinek, tulajdonosainak? Kurdi Ferenc posztja a HR Blogon. Teljes cikk