kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Ennyi volt tavaly a cafeteria

A munkáltatók összesen 102,8 milliárd forint egyes meghatározott juttatást, illetve 281,2 milliárd forint béren kívüli juttatást adtak a munkavállalóknak 2012-ben, írja a Világgazdaság.

images

Az adatokat a parlament honlapján a nemzetgazdasági miniszter tette közzé. Az idén a tavalyi adatok alapján, ha nem változtatnak a munkáltatói költségen a munkaadók, akkor 110 milliárd forintra tehető a juttatások adóelőnye a munkabérhez képest, vagyis nagyjából ennyivel kevesebb pénz folyik be a büdzsébe, viszont ennyivel több marad a munkavállalók zsebében.

A 2012. évi tény adatok alapján 2013-ban 110 milliárd forintra tehető a juttatások adóelőnye a munkabérhez képest, azt feltételezve, hogy a munkáltatók a teljes munkáltatói költségen nem változtatnak. Ebből a SZÉP-kártya adóelőnye 2012. évi adatok alapján 2013-ban 22 milliárd forint, az Erzsébet-utalvány adóelőnye 2013-ban pedig 27,7 milliárd forint. Ezek az összegek nagyjából a központi költségvetést rövidítik meg, viszont mintegy ennyivel több pénz marad a munkavállalók zsebében.

A családi adókedvezmény és a célzott szociális hozzájárulási adó kedvezmények figyelembe vétele nélkül 2013-ban a béren kívüli juttatások adóelőnye a munkabérrel szemben a teljes munkáltatói költség arányában 22,7 százalék, míg az egyes meghatározott juttatások esetében ez az arány 15,2 százalék. A béren kívüli juttatások közé tartozik az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya, az iskolakezdési támogatást, valamint az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulást is. Az szja törvény mellékletében a különböző jogcímű adómentes juttatások között szereplő tételek egy része akár cafetéria juttatási elemként is megjelenhet, például a sportbelépők, vagy a kulturális eseményre szóló jegyek.

Erzsébet-utalványt, béren kívüli juttatásként – a felhasználói kör folyamatos bővülésének eredményeként – eddig több mint 1,8 millió munkavállaló választotta Magyarországon. Az utalvány 2012-ben nagyságrendileg 90 milliárd forint értékben kerül forgalomba és országos lefedettségű elfogadóhelyi hálózattal bír. Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó eredmény kizárólag szociális üdültetési célokra, ezzel összefüggő szolgáltatásokra, és egyéb szociális programokra, azaz az Erzsébet-programra használható fel. 2012-ben több mint 100 ezer ember, ebből több mint 30 ezer gyermek részesült az Erzsébet-program keretében névre szóló támogatásban, üdülési szolgáltatás formájában.

A Széchenyi Pihenő Kártyára 2012-ben feltöltött összeg összesen 71,7 milliárd forint volt, ebből 17,8 milliárd forintot töltöttek fel szálláshely alszámlára, 43,2 milliárd forintot vendéglátás alszámlára, 10,7 milliárd forintot szabadidő alszámlára.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk