Megjelent: 11 éve

Érdekképviseletet kapnak a pályakezdők és a diákmunkások

Augusztus 16-án Pályakezdők és Diák Munkavállalók Szakszervezete néven önálló szervezet alapítását kezdik meg pályakezdő fiatalok, melynek célja, hogy egy speciális réteg érdekeinek védelmére is kiterjedjen a munkavállalói érdekképviselet, írja a Munkástanácsok közleménye. A még nem „szervezett munkavállaló fiatalok számára így nagyobb lehetőség nyílik például a jogsegély-szolgáltatás és más, a kollektív munkajogban meglévő ismeretek megszerzésére és igénybe vételére.

images

images

Mint ismeretes, a Munkástanácsok korábban már együttműködési megállapodást kötött az iskolaszövetkezetekkel, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a sajátos szövetkezeti jogviszonyban álló fiatalok problémáinak megoldásában is hatékonyan lépjenek fel az érdekképviseletek.

A Nemzetközi Ifjúsági Nap alkalmából a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) felhívást intézett a világ szakszervezeteihez, hogy helyezzenek nagyobb hangsúlyt a fiatalok szervezésére és a fiatalok újfajta, különleges rétegérdekeinek kiszolgálására.

"Egy teljes generáció veszik el a szemünk láttára, a még nem látható következmények pedig nagyon komolyak lesznek, ha ezek a fiatalok nem ismerik meg időben jogaikat, vagy nincs körülöttük egy megfelelően erős védő-szervezet, mely képes érvényesíteni érdekeiket. Igaz, minden országban más a kultúrája a szakszervezetek társadalmi megítélésének és a fiatalok szervezésének, de a most felnövekvő (14-25 éves) generáció világszerte nagyon hasonló jegyeket mutat. Őket megszólítani nem kis kihívás, de annál könnyebb, minél több tapasztalatot, jó-gyakorlatot hallanak erről a szakszervezetek. Ugyanakkor az is fontos, hogy a fiatalok gyorsan formálódó igényeire a szakszervezetek felkészültek legyenek és stratégiáikat ezeknek megfelelően tudják formálni." - hívják fel a figyelmet.

A meghirdetett stratégia a következő prioritásokat foglalja magában:

  • fiatal tagok számának növekedése a szakszervezetekben

  • a fiatalok rétegérdekeit is figyelembe vevő kollektív szerződések számának növekedése

  • a döntéshozói folyamatokban, pl. a kollektív tárgyalódelegációkban a fiatalok számának növekedése.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk