kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Eredményt hozott a nyolcezer munkaóra: mindenhol van már áram

Négynapos megfeszített munkával a hétvégén Bács-Kiskun megyében mindenhol sikerült elhárítani a múlt heti vihar okozta áramszolgáltatási zavarokat az EDF-DÉMÁSZ szakembereinek - tájékoztatta a cégcsoport.

A közlemény szerint az erős széllökésekkel járó vihar súlyos károkat okozott Bács-Kiskun megye villamos hálózatán. A középfeszültségű hálózaton több mint ötven, míg a kisfeszültségű hálózaton több mint háromszáz üzemzavart hárítottak el a szolgáltató szakemberei. Az első órákban Baja és Kecskemét térségében mintegy nyolcvanezer ügyfélnél szűnt meg az áramszolgáltatás.

A helyi szerelőket a helyreállításban szegedi és békéscsabai szakemberek segítették, akik még éjszaka is folyamatosan dolgoztak. A munkát nehezítette a nagy tömegű vezetékszakadás és oszloptörés. A több mint ötven települést érintő, nagy kiterjedésű üzemzavar elhárítása során kétszáz szerelő, száztíz gépjármű és harminc gallyazó partner mintegy nyolcezer munkaórát dolgozott. Az elmúlt négy napban a telefonos ügyfélszolgálat mintegy 12 ezer hibabejelentést fogadott - írták.

A cégcsoport tájékoztatása szerint a jól összehangolt munka eredményeképpen a hétvégén minden ügyfelüket sikerült visszakapcsolniuk az áramszolgáltatásba.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek