Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

EU: fokozottabb szociális védelmet a művészeknek!

Szeretné elérni az Európai Parlament, hogy az Európai Unióban a művészek a többi munkavállalóval azonos jogokat élvezhessenek, és megfelelően értesítsék őket jogaikról - derül ki a témáról az EP plenáris ülésén csütörtökön Brüsszelben megszavazott jelentésből.

A jelentés felveti egy egységes EU-szintű társadalombiztosítási kártya bevezetésének és egy európai művészekről szóló charta megalkotásának lehetőségét is. Felszólalt a plenáris vitában Hegyi Gyula (MSZP) is, aki egyebek között azt szorgalmazta, hogy a próba mindenütt számítson bele a fizetett munkaidőbe

"A művészek előtt tornyosuló nehézségek legnagyobb része nem kulturális jellegű, hanem a mobilitással, a vízumpolitikával, az egészségüggyel, a társadalombiztosítással, a munkanélküliséggel és a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos" - áll a jelentés indoklásában. "A művészeti foglalkozások bizonytalan és időnként esetleges jellegének szükséges ellensúlya a biztosra vehető szociális védettség" - vélik a képviselők az EP sajtószolgálatának összefoglalója szerint.

A jelentés kezdeményezi a művészek nemzetközi képzését megkönnyítő európai uniós program elindítását is. Az EP szocialista frakciójának nevében beszélő Hegyi Gyula emlékeztetett arra is, hogy az új tagállamokból származó munkavállalók, köztük a művészek szabad munkavállalása még mindig akadályokba ütközik. Az EU-n kívüli országok állampolgárai számára történő vízumkönnyítések is fontosak, de először az unión belül kell biztosítani a szabad munkavállalást minden uniós polgár számára - szögezte le.

A képviselő megemlítette, hogy "bizonyos vezető magyar művészek nem utaznak az Egyesült Államokba az amerikai határőrizeti hatóságok lealacsonyító bánásmódja miatt".
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk