Az Európai Unió új tagországaival szemben még mindig komoly munkaerő-piaci korlátozások vannak, amelyek ellehetetlenítik a szabad munkaerő-áramlás alapelvét - erre a megállapításra jutottak az Európai Központi Bank szakértői egy most kiadott munkaerő-piaci hatástanulmányban. A szakértők meglátása szerint a korlátozások felbontására az uniós tagországok gazdaságpolitikájának szempontjából nagy szükség lenne: a jelenlegi korlátozások mellett ugyanis rosszak a munkaerő hatékony felhasználásnak esélyei, amelyek tovább nehezítik a demográfiai kihívásokat és lehetetlenné teszik az eurozóna közös monetáris irányíthatóságát. Lévén, hogy a munkaerőpiac rugalmassága a gazdasági ingadozások és az esetleges sokkok kezelésének alapfeltétele, így a korlátozások feloldása létszükséglet lenne és lesz az Unió piacai számára.

A szakértők abban látják a legnagyobb problémát, hogy az egyes országok politikusai közgazdasági fókuszpontként csak a saját országukon belüli munkanélküliség kezelésére ügyelnek, nem törődve az uniós munkaerő-piaci harmonizáció szükségességével. Pedig a munkaerő-piaci nyitás javíthatná a mobilitást, a munkaerő-allokációt.

A jelenlegi uniós munkaerő-piaci stratégia a tanulmány eredményei szerint a fekete-gazdaság erőteljes fellendüléséhez vezethet és a több milliós migráció céliránya nagy eséllyel áttevődhet az Egyesült Államok és más, EU-n kívüli országok irányába, ám ezzel óriásit veszítene az EU gazdasága a korábbi dinamikájából.

Bár 2006 áprilisában Finnország, Spanyolország, Portugália és Olaszország is kisebb-nagyobb mértékben enyhítette a munkaerő-piaci belső korlátokat, a helyzet még mindig komoly aggodalomra ad okot a szakértők szerint. A német és osztrák kormány még mindig fenntartja a teljes munkaerő-piaci korlátozást, míg más tagországok is igyekeznek a lehető legtöbb szempontból leredukálni a beáramló munkavállalói szegmens mértékét. Jelenleg az unió régi tagállamainak mindegyike alkalmaz ilyen korlátozásokat: legtöbbjük kvótákat, vagy éppen az uniós csatlakozás előtt megszokottá vált munkavállalási engedélyezési rendszert vet be a külföldről beáramló munkaerő megfékezésére.

Napjainkban az előbb említett kvóták miatt példának okáért Olaszországba évente 20.000 külföldi uniós munkavállaló nem érkezhet, míg Portugáliába az EU-8-akból csak 6500 fős munkavállalói beáramlást engedélyeztek. Ezek a kvóták bár némely országban alig érik el a kereslet szintjét, igen sok régi tagországban komoly akadályként állnak az esetleges munkaerő-piaci túlkereslet kiegyenlítésének útjában. De akad olyan tagország is, ahol a különböző állami ellátásokat olyan mértékben korlátozzák, hogy nemes egyszerűséggel ne érje meg a külföldieknek az adott országba munkavállalás céljából bevándorolni. Korlátozzák a szociális ellátás, a társadalombiztosítás jogosultságát így gyakorta előforduló jelenség az is, amikor a külföldi munkavállalóknak az egészségügyi ellátás miatt 1-2 napra haza kell utazniuk. Ez utóbbi korlátozási módot azok az országok használják, akik egyébként viszonylag liberálisan állnának a szabad munkaerő-áramlás problémájához. A szakemberek szerint így a legkomolyabb hátulütője a jelenlegi uniós munkaerőpiacnak, hogy az egységes belső munkaerőpiac víziója helyett valójában tényleges és némely esetekben megerősített munkaerő-piaci korlátokba ütköznek az egyébként a mobilitáshoz kedvet érző és keresett kompetenciájú munkavállalók.

A tanulmányt összesítő szakemberek éppen ezért minden eddiginél sürgősebbnek látnák a teljes munkaerő-piaci nyitást, amelynek bekövetkezése esetén milliós migrációt jósolnak a tagországok között. Jól mintázza állításukat az a tény, hogy Nagy-Britanniába két év leforgása alatt 300.000 külföldi munkavállaló fordult meg, ám a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ez a -legtöbbször a bérkülönbségek által hajtott- milliós munkavállalói tömeg mindenképpen el fog mozdulni. Ahogyan mondják: legfeljebb nem az Unió munkaerő-piacainak irányába, hanem a tengerentúl és a nem uniós tagországok felé.


Garai Katalin