Megjelent: 9 éve

Ez áll a hatalmas munkaerőhiány mögött

Pontatlan skill meghatározással, vonzó munkaadói márka menedzsment hiányában és mobileszközökre szabott hirdetések nélkül az ügyfélkapcsolati szakma, főként az SSC szektor elveszítheti a releváns jelöltek érdeklődését - derül ki egy portálunknak eljuttatott felmérésből.

images

images

Magyarország vonzó célpont az SSC szektor számára, de vajon mi áll annak a hátterében, hogy a szakma nem tud újabb, közel 10 ezer pozíciót betölteni?

Az SSC iparág jellemzően fiatalokat, illetve idegen nyelveket jól beszélő munkavállalókat foglalkoztat, akik elvárják az álláspiac technológiai támogatottságát. Habár Magyarországon a jelöltek ötöde már okostelefon segítségével keres, a nemzetközi tanulmányok azt igazolják, hogy munkaadói oldalon még nem látszik kellő tudatosság az egyre terjedő mobilhasználati szokások követésére - olvasható a sajtóanyagban.

Tehetségeket veszíthet el a sablonos álláshirdetést feladó munkáltató

A Profession.hu 40 ezer álláskereső bevonásával készült felmérése is alátámasztja azt a nemzetközi trendet, amely szerint 40 százalékuk megszakítja a jelentkezést, ha az csak körülményesen, több lépésen keresztül lehetséges. Továbbmennek akkor is, ha sablonos, általános feladat meghatározással és elvárásokkal találkoznak. A pontos skill portfólió és a fizetési sávok hiánya mellett fontos szempontként jelölték meg a munkavégzés helyéről és a leendő munkáltatóról szóló információkat is.

Ez jelenthet versenyelőnyt

Az állásportál adatai alapján a hazai kínálati piac bővülését nem követi a keresleti oldal növekedése és vannak olyan területek (ilyen az SSC szektor is), ahol - a fluktuáció fokozódása mellett - szakemberhiány jelentkezik. Elindult a verseny a minőségi munkatársakért, ahol előnyhöz azok a vállalatok jutnak, akik megértik és attraktív hirdetésekkel, erős munkáltatói márkával szólítják meg az aktív álláskeresőket, valamint proaktív módszerekkel mozgósítják a passzív jelölteket.

Maradnak a dolgozók, ha...

Az SSC szektorban a munkatársak megtartása szintén kiemelt prioritású kérdés. A vállalati, tanácsadói és közvetítői oldal szakembereinek kerekasztal-beszélgetéséből kiderült, hogy a versenyképes bér mellett megtartó erejű a nyelvi továbbképzés, a kialakult életritmushoz igazodó munkaidő (főként az egyetem mellett munkát vállalók körében) és az önéletrajzban később jól mutató pozíció megnevezés. A belső karrier-spirál és a kreativitást igénylő, magasabb komplexitású feladatok opciót nyújthatnak a fejlődni vágyó munkatársak számára a fluktuációval szemben, amely jelenleg átlagosan 35-45 százalék között mozog.

Fontos a vezetői utánpótlás és képzés

Az individuális szerepek helyett a jól szervezett, stratégiai célokra fókuszáló, csapatokká alakuló (norming-performing úton végigvezetett) szervezetek működhetnek eredményesen a hazai piacon. Ehhez a vezető utánpótlás- és képzés kiemelt kezelésére is szükség van, amely Szabó Tímea, a Partnering Central Europe ügyfélkapcsolati tanácsadója szerint még nem alakult ki a fiatal hazai SSC szektorban. A tudásátadás gyorsítása és fejlesztése újabb sikertényező lehet, katalizálhatják a magyarországi szolgáltató központok volumen növekedését és támogathatják a minőségi munkaerő megtartását.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista

A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben,... Teljes cikk

Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"!

A mesterséges intelligencia óhatatlanul egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatóközpontok (BSC) működésében is. Ugyanakkor a legtöbb cégnél még... Teljes cikk

Felesleges harcolni ellene: Balogh Petya az MI-forradalomról

Tavaly novemberben a ChatGPT berúgta az ajtót. Már nem lehet a szellemet visszagyömöszölni a palackba, harcolni sem érdemes ellene, inkább... Teljes cikk