Szerző: Berta László
Megjelent: 8 éve

Ez történt a munka világában múlt héten

Pang a föld, a gyár - túl kevesen akarnak rajta izzadni. Ezért béremelés kell, amit Varga Mihály támogat. De nem térnek haza a külföldön dolgozó fiatalok, ha Románia hétszer annyit fizet a sajátjaiért. Ezért Ukrajna felé is kacsintgatunk. A szakmunka felé ösztönzött gyerekekre még nem lehet számítani, ráadásul amíg szabadon dönthetnek, szívesebben mennek más iskolába. Gyurcsány londoni kocsmában, Vona a Magánszférában járt, az Egészséges Fejbőr énekese egy III/III-as jelentés miatt került elő. Ha múlt héten lemaradt a HR híreiről, olvassa el összefoglalónkat.

images

images

Varga lesz a reformminiszter?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kimondta a Heti Válaszban, hogy nem szabad beruházásokat veszítenie az országnak amiatt, hogy nincs elég szakembere. S mint kiderült, már megtörténtek a törvénymódosítások ahhoz, hogy Ukrajnából könnyebben érkezhessenek munkavállalók Magyarországra. A feltétel, hogy hiányszakmában kell dolgozniuk. Úgy tűnik, a kormány lehetővé teszi, hogy az ukránok akár közmunkásnak is állhatnak, sőt jár nekik a CSOK is, ha letelepednek. Nem tudni, ki szedi le idén az almát, olyan kevés az idénymunkás. Ukrajnából lehet hívni embert, de a gazdákban van némi bizalmatlanság a magyarul nem beszélőkkel szemben.

Az viszont hiteltelennek tűnik, hogy a közfoglalkoztatottakban láttatja a megoldást a kormány az üresen álló álláshelyek lehetséges betöltésére a versenyszférában, illetve a nyílt - vagyis nem támogatásból működő - munkaerőpiacon. Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerint már 13-15 százalék körül van elhelyezkedő közfoglalkoztatottak aránya, míg néhány évvel ezelőtt még csak körülbelül 7 százalékuk talált állást.

Varga Mihály belemelegedhetett a reformminiszter szerepébe a csütörtöki Nemzeti Adókonzultáción. Arról beszélt, hogy csökkenteni kell a gazdaságot terhelő összes adót és járulékot, a munkáltatói és a munkavállalói elvonások arányát ötven százalék alá kell vinni. Legalább 4-5 százalékpontos járulékcsökkentésre lenne szükség, hogy a munkáltató számára érezhető legyen a változás, ugyanakkor 8-10 százalékos csökkentést nem lát reálisnak László Csaba, volt pénzügyminiszter. Akkora a nyomás, hogy a gazdasági miniszter túlígérhette magát, legalábbis erre utal, hogy szerinte elértük a régiós bérszínvonalat, cél már az európai átlag, azonban úgy tűnik, egyik állítása sem volt megalapozott.

Románia bőkezűbb a hazatérő fiatalokkal

Parragh László, az iparkamara elnöke, azt állította, hogy a bérek jelentős növekedése egy idő után visszahozza a külföldön dolgozó fiatalokat. Míg a román kormány 50 ezer euró (mintegy 15 millió forint) támogatást ad fejenként a hazatérésre vágyó külföldön dolgozó fiataloknak, addig Magyarország mindössze 2 millió forinttal állt elő a Gyere haza vállalkozni, fiatal programban.

elvándorlás

Ha például egy román-magyar kettős állampolgár a két számra néz, nem kérdés, melyik ország a vonzóbb. Az se reménykeltő, hogy a magyar oldalon a Gyere haza, fiatal programmal úgy tűnik maradandót alkotni képtelen, csupán száz főt hazatoborzó Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. áll.

A gyerekek döntenek

A fiatalok szakképzésének átalakítása körüli bizonytalanság miatt több tízezer iskolapad maradt üresen. A hazai szakképzési rendszer átalakítását Parragh László sikeresnek tekinti, de szerinte kell még pár év, mire kijönnek az első diákok, akik az új rendszerben végezték el a tanulmányaikat. Felhívta a figyelmet, hogy egyre kevesebb a gyerek, és a gimnáziumok elszívó hatása is szűkíti a szakképzésbe beiratkozók számát. Eszünkbe jut: araszolunk az irányított továbbtanuláshoz? Lapunk felmérése szerint azonban a családokban nem divat a szülői terror, sőt, a szülők kevéssé szólnak bele, mit tanuljon a gyerekük.

Fantomsulik

Hamarosan indulnak a szakképzési és felnőttképzési centrumokban meghirdetett ingyenes nyelv- és informatikai tanfolyamok, de sok helyen még mindig nem tiszták a részletek a tanfolyamokat tartó tanárok számára sem. Az esti iskolákban kkv-k ügyvezetőit várják, de ők és más dolgozó emberek se tudnak hetente többször 4-6 órán át iskolapadba ülni - ezért vállalkozóknak nincs sok értelme elindítani az ötszáz órás képzést.

nyelvtanulás

Lakóhely és nyugdíj

Ha új munkatárs érkezik, meg kell oldani a lakhatását, és ebben segíthet a cég is. 2017-ben bekerül az adómentes juttatások közé a mobilitási célú lakhatási támogatás. Közben azért vannak olyan munkahelyek, ahol gondolnak erre; nem olyan rossz az arány, mint azt a megfogalmazás tükrözi, hogy a cégek kevesebb, mint fele támogatja a dolgozói lakáshoz jutását.

Még nem érzett rá az öngondoskodás ízére az utolsó népes korosztály. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagság kedvező hosszú távú befektetés, de a fizetési hajlandóság egyre csökken: a hetvenes években születettek jóval kevesebbet szánnak az ilyen célú megtakarításokra.

Magánszféra

Egy londoni kocsmába látogatott el Gyurcsány Ferenc. Magyar munkavállalókkal találkozott azzal a szándékkal, hogy meggyőzze őket, maradjanak távol az október 2-i népszavazástól. Néhány radikális kérdőre vonta, hogy merte ide betenni a lábát. A helyi magyarok a londoni magyar nagykövetség munkatársait ismerték fel a hangoskodókban, akik nem hekkelhették szét a teljes rendezvényt.

Gyurcsánynál merészebbet húzott Vona Gábor, amikor vállalta, hogy túl közel engedi magához az ATV új sorozatának kameráit. Keveset tudtunk eddig a magánemberről, és most is csak apróságok derültek ki, de milyen hasznosak. Például, hogy többet foglalkozik egy átlagos politikusnál azzal, hogyan néz ki, rendszeresen gyúr, saját magát nem tartja agresszívnak, bár mások állítják, hogy nagy szemeivel szigorúan tud nézni. Sok más mellett exhibicionista, hiú, nem végez házi munkát, és egy ilyen ciki interjú után azt is tűrné, ha egy becsípett műkörmös készítené vele a következőt.

Az Egészséges Fejbőr énekesének, Petrovity Zoránnak az orra elé tettek egy dokumentumot 1988-ból, amelyen az ő aláírása szerepelt. Csak éppen arra nem emlékszik, hogy a III/III-as alosztálynak írt alá. Azt is tagadta, hogy jelentett. A jelentésben említett egyik zenész szerint: "Az a kérdés, hogy még mindig besúgó-e?"

Hisztiből nem lesz karrier

Egy augusztus elején aláírt törvény szerint Massachusetts államban tilos megkérdeznie az interjúztató HR menedzsernek, hogy mennyit keresett az illető az előző munkahelyén. Vagyis az USA-ban megpróbálják megakadályozni, hogy a nőket egy életen át kövesse a diszkriminációval megállapított alacsonyabb bér. A képzett családos nő ne a háztartásról és gyereknevelésről panaszkodjon munkahelyén, hanem arról csevegjen, hogy szeret sportolni, moziba járni, jó könyveket olvasni - javasolja a párizsi Madame Figaro az előrelépésre vágyó nőknek, akik úgy érzik, hogy nem értékelik kellőképpen igyekezetüket. De azt se tegye, hogy lapul az értekezleten, inkább beszéljen a terveiről, keltsen kreatív imázst. A hirtelen támadt munkahelyi vitában pedig ne hunyászkodjon meg a nála műveletlenebb férfi kolléga előtt.

nő

A válófélben lévő Angelina Joli és Brad Pitt valószínűleg az állami bíróság helyett óránként közel háromszázezer forintnak megfelelő óradíjért elhívják magukhoz a bírót, aki a jogi képviselők és a felek társaságában ítéletet hoz, amit persze meg lehet fellebbezni. Így titokban tarthatják a tárgyalás helyszínét és időpontját. A külső szemlélőket kizáró bíróbérlet olyan népszerű lett, hogy Los Angeles állami bíróságain alig találnak családi ügyekben kvalitásos bírót, mert a legjobbak már mind a „magánszférában” dolgoznak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk