Megjelent: 9 éve

Ezt okozza a technikai fejlődés a munkaerőpiacon

„Mi leszel, ha nagy leszel?” Egy kutatás szerint, 10 megkérdezett óvodásból, maximum kettő ad olyan választ erre a kérdésre, aminek van realitása, mert mire felnő, az általa választott munka már nem fog létezni, 50 százalékuknak pedig olyan állása lesz, amit még nem is ismerünk. Hogy alakítja át a technika robbanásszerű fejlődése, az algoritmusok és gépek uralma a jövő munkahelyeit, a karrierkilátásokat? És mik azok a területek, amik fókuszba kerülve újabb munkahelyeket teremtenek?

images

Néhány éves kisgyerekek magabiztosan használják a tableteket, gond nélkül igazodnak el a szüleik okostelefonján. Általános iskolás kisfiúk olyan mélységekben ismerik a számítógépet, ahogy az édesapjuk sem, és középiskolában már programokat írnak, pedig a legtöbbjük szülei még a számítógépet sem tudják bekapcsolni. A szüleink és köztünk, illetve az utánunk következő generáció között tátongó generációs különbségek felfoghatatlan méreteket öltenek. A technikai vívmányok napról napra szaporodnak, és minden percben megjelenik valami újdonság. Ez a folyamat visszafordíthatatlanul átalakítja a jövő munkahelyeit, a különböző szakmákra való igényeket.

Megszűnő munkák, kongó irodaházak

Az elkövetkezendő néhány évtizedben rengeteg állás fog megszűnni, mert az eddig emberek által végzett folyamatok egyszerűen automatizálhatóakká válnak gépek, programok segítségével. A cloud alapú rendszerek, az algoritmusok képesek helyettesíteni a hús vér munkavállalót. Ez elsősorban az adminisztratív, kevés kreativitással járó munkákra lesz jellemző, de a mappákban, aktákban, sőt, még az excel táblákban vezetett nyilvántartásoknak és rendszereknek is rövidesen teljesen búcsút inthetünk.

Lassan elkezdhet fájni az irodaházakat bérbe adók feje is, hisz szembetűnő változást fog jelenteni, hogy az emberek fizikai jelenléte a munkahelyeken igencsak lecsökken majd. Egyetlen laptopon elérhető minden, amihez a feladataink elvégzésére szükségünk van, ezért nem lesznek konkrét munkahelyek. Ilyen módon előtérbe fog kerülni a szabadúszó életforma, azaz a legtöbbeknek nem feltétlenül egy munkaadója lesz, otthonról tudnak több pozíciót ellátni ugyanazon munkakörön belül.

Szabadúszók előnyben

A freelancer lét előtérbe kerülése már napjainkban is jól látszik, a freelancer.com oldalon rengeteg regisztrált szabadúszó keres, és talál munkát nagyon sok szakterületen.

Azok a munkakörök vagy munkahelyek is nagyban át fognak alakulni, amelyek nem teszik lehetővé az otthonról történő munkavégzést. A munkaidő újraértelmezésre kerül, hiszen egy felmérés szerint a munkavállalók 75 százaléka a személyes ügyeit intézi munkaidőben, míg a munkára fordított hatékony idő a munkaidőn túlra esik. Ezzel a munka-magánélet most még éles határa szépen lassan elmosódik majd.

Feltételezem, hogy az olvasók között sincs olyan, aki még soha életében nem vásárolt valamit online, vagy legalább ne nézte volna meg azt a terméket vagy szolgáltatást otthonról, amit később személyesen megvásárolt. Ez a jelenség is nagyban átalakítja majd a munkahelyeket. A világ vezető pénzügyi tanácsadó cége, a Pwc felmérése szerint, az Egyesült Királyságban 2014 első felétől naponta 14 üzlet zárt be. A legtöbb cég online shopot fog létrehozni. A ruhákat a jövőben lehetőségünk lesz online „felpróbálni”, a tökéletesen élethű testarányainkkal bíró online másunkon. Már fejlesztik azt a programot, aminek segítségével rövidesen a ruhák textúrája is maximálisan átadható lesz a képernyőn keresztül. Ezek az ingatlanpiacon is nagy változásokat hoznak majd, hiszen a belvárosban található üzletek ára fel fog értékelődni.

Hiányzó informatikusok

Komoly oktatási reformok bevezetését indokolják azok a kutatások, amelyek szerint 2020-ra 900.000 betöltendő informatika-kommunikációs állás lesz, és a munkakörök 90 százalékának betöltéséhez erős számítógépes tudás kell majd. Az Egyesült Királyságban már a tavalyi évtől kezdve bevezették a nemzeti alaptantervbe a programozási ismereteket, és már általános iskolában komoly hangsúlyt kap az informatikai tudás bővítése.

Nem csak a technika fejlődése az, ami új munkahelyeket eredményez majd. Az egészséges életmód előtérbe kerülése kiváló lehetőség új vállalkozások és szakmák kialakulására. A gyógyszeripar és az egészségügy területe iránt érdekelődőknek is kedvezni fog a jövő, a betegségek megelőzése, orvoslása, a génmanipuláció is sok új munkahelyet teremt.

Hogy a fentieken túl mit hoz a jövő, sokan, és sokféleképp próbálják megjósolni, egészen extrém szakmák vannak kilátásban. Annyi biztos, hogy informatikát tanulni biztosan nem nagy mellényúlás. Gondolataimat azzal zártam volna, hogy egy jó szakma tanulása sem lehet hátrány, például lakásokat mindig kell festeni, de hirtelen beugrott egy ismeretterjesztő műsor nem is túl utópisztikusnak tűnő képe, amelyben kis robotok meszelték tökéletesre egy szoba falát…

De bízzunk benne, hogy ez a jelenség, már csak a dédunokáinknak okoz fejtörést.

Szabó Manuéla
Beck and Partners Kft.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH

“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk

Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról

Miért jönnek? Miért nem magyarokat alkalmaznak a cégek? Leverik a béreket? Az utóbbi hónapok forró kérdése lett a magyar közéletben a külföldi... Teljes cikk

Veszély vagy potenciál a túlképzett pályázó? Így látja a fejvadász

Sok jelölt panaszkodik arról, hogy bár ő szívesen kötne kompromisszumot az elhelyezkedése érdekében, de pályázata süket fülekre talál, ha... Teljes cikk