kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Fehéredő fővárosi éttermek?

Bár a fővárosban működő éttermi, mozgó vendéglátással foglakozó vállalkozások száma továbbra is csökken, az alkalmazotti létszám jelentős növekedése azt mutatja, hogy a szektorban visszaszorulóban van a feketén foglalkoztatás - derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató statisztikáiból.

A budapesti éttermeket és egyéb vendéglátóipari egységeket üzemeltető működő vállalkozások száma 2015 óta zsugorodik, ezzel párhuzamosan az alkalmazotti létszám enyhén emelkedett. Ennek ellenére a piaci szereplők és az elemzők egyaránt súlyos munkaerőhiányról számoltak be, mivel hatalmas az elvándorlás a jól képzett szakácsok, de már az egyéb vendéglátóipari személyzet (pincérek, mosogatók, konyhai kisegítők) tekintetében is. Úgy látszik, hogy a növekvő munkaerő szükséglet rákényszeríti a cégeket a feketén foglalkoztatás visszaszorítására, legalábbis erre következtethetünk a 2017-es és 2018-as létszámadatok vizsgálatából. Több mint 3400 fővel több foglalkoztatottról számoltak 2018-ban a fővárosi vendéglátóipari egységek, mint az azelőtti évben, ami jóval nagyobb, mint az előző évek létszámbővülése. Itt, azonban meg kell jegyeznünk, hogy a vendéglátásban dolgozók nettó átlagkeresete a KSH közlése szerint 141 086 forint volt 2018-ban (http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli068.html), ami a fővárosban némileg magasabb, de még mindig nem tekinthető versenyképesnek a nyugat-európai bérekhez viszonyítva.

A megnövekedett bér és járulék terheket a szektor megnövekedett árbevétele biztosította. A vizsgált időszakban a szektor összárbevétele folyamatosan emelkedett, legnagyobb mértékben pont 2016 és 2017 között. 2016-ban elért 274 milliárd forintot, 2017-ben sikerült 325 milliárd forint fölé tornászni.

Szintén a piac kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy mind a végrehajtások, mind a felszámolások aránya, hacsak kis mértékben is, de mérséklődött. Ugyanakkor a cégfluktuációs index értéke, bár szintén kisebb mértékben, csökkent 2017-ben, még mindig azt jelzi, hogy magas a turbulencia a budapesti vendéglátásban működő cégeknél.

Budapest turizmusának fejlődése, a végrehajtott ÁFA csökkentés a kereslet növekedését eredményezheti, azonban a piaci szereplőkre továbbra is jelentős béremelési nyomás nehezedik, ami csökkentheti ezen vállalkozások jövedelmezőségét - zárja elemzését Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk