Megjelent: 8 éve

Felelős foglalkoztatás a közszférában? - Igen, lehetséges

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. egyedülálló módon külön pályázati kategóriát hozott létre a közszféra szereplőinek, hogy díjazza azokat a munkáltatókat, akik a legkiemelkedőbb jó gyakorlatot tudják bemutatni a felelős foglalkoztatás területén.

A legkiválóbb pályázók lehetőséget kapnak a Felelős foglalkoztató vagyok elnevezésű, 2016. november 24-én megrendezésre kerülő konferencián való kiállításra, valamint a nevezéssel egyben "Az Év Felelős Foglalkoztatója" vándordíjra is pályáznak.

A fenntarthatóság integrálása a közszféra működésébe komoly kihívás, mert a társadalmi, gazdasági és szociális céloknak, a jogszabályi megfelelésnek a szervezet működésének különböző területein különböző mértékben kell jelen lennie.

Pedig felületesen szemlélve a fenntarthatóság jóval könnyebben integrálható e szervezetek működésébe, hiszen nincs a látszólagosan feszítő ellentét a profit és a felelős, szociálisan érzékeny felfogás között. A felelős munkaadói fellépés nemcsak társadalmi kötelezettség és jótétemény, hanem a költségvetési szervek saját érdeke. Ezek a szervezetek ugyanúgy, mint a profit orientált márkák szintén jelen vannak a munkavállalói piacon és a fogyasztói megítélés tárgyai.

Magyarországon a fenntarthatóság és felelős működés fogalmának begyűrűzését a társadalomba a nyugati multinacionális vállalatok kezdték, akik saját jó gyakorlataikat hozták Magyarországra, így a közszféra szereplőinek sem volt ez a fogalom a fókuszban.

A humán erőforrás meghatározó abból a szempontból, hogy hogyan tud egy szervezet a körszférában - túlmenően a jogi szabályozásnak megfelelő működésen - etikusan, ügyfélorientáltan működni.

A családbarát munkavállalói felfogás, a diverzitás, a generációk figyelembe vétele, a karrier és munkaidő szabályozás alap fenntartható szinten.

A közszféra általában jogszabályi alapon, jogszabályi szabályozottság alapján működik, tehát itt feltételezhető a felelős munkaadói szemlélet. A fenntartható munkaadói szemlélet azonban túlmegy a jogszabályokon.

Egy valóban koherens fenntartható működéshez egy szervezetben a vezetőség részéről elengedhetetlen a valódi leader szerű felfogás.
Különös jelentőséget kap a vezetői stílus. Hogyan tudja egy vezető szociális innováció, belső kommunikáció és a közösségek létrejöttének támogatása terén megtartva a szervezet létrejöttének célját kreatívan, karizmatikusan, következetesen és felelősen a dolgozók felé közvetíteni, és őket ebbe bevonni.

A közszféra szereplőinek a márkaépítés tehát legalább olyan fontos, mint a profitorientált vállalatoknak.

Az emberi kapcsolatok, munkahelyi légkör és a közösségek támogatása kapcsán eljutunk a kommunikáció, a kreativitás kérdéséig. Egy szervezet víziójából kiinduló márka a tagszervezetek saját márkájává kell váljon, és az érintettek, a nyilvánosság felé egyfajta percepcióként kell éljen.

A szervezet dolgozói fontos márka touchpointok, ezért fontos feladat, hogy a teljes szervezet magáévá tegye és megélje a saját márkaértékeit, hiszen minden szervezetnek megvan a saját története.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk