Megjelent: 8 éve

Felesleges és drága az iparkamara a könyvelők szerint

Nincs szükségük munkájuk elvégzéséhez az adótanácsadóknak az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által kínált támogatásra, és a kamarai nyilvántartási díjat adónak tekintik - derül ki a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete márciusban végzett felméréséből.

Az egyesület már évek óta harcol a kötelező gazdasági kamarai nyilvántartási hozzájárulás eltörléséért. A most kapott eredmények alátámasztják eddigi véleményüket.

Az iparkamarai nyilvántartásra a tagok 84 százaléka szerint nincs szükség, és azzal, hogy a vállalkozásoknak nyilvántartási hozzájárulást kell fizetniük csak a tagok 4 százaléka ért egyet. Ez az eredmény egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy a megkérdezettek milyen arányban veszik igénybe a kamara által nyújtott szolgáltatásokat.

A legtöbben a Széchenyi hitellel kapcsolatos segítséget vették igénybe: a tagok 6 százaléka legalább évente egyszer élt ezzel a lehetőséggel, de 79 százalékuk ezt a szolgáltatást sem használta még soha. Pénzügyi, gazdasági tanácsot a megkérdezettek 2 százaléka kért legalább egyszer egy évben, amely így a második legnépszerűbb szolgáltatásnak számít. A legkevesebben üzleti partner keresésére használták az MKIK-t: a tagok 95 százaléka még soha nem próbálkozott meg ezzel.

Az Adótanácsadók Egyesülete vizsgálta azt a kérdést is, hogy magát az iparkamarai nyilvántartást milyen gyakran használják, és mennyire tartják hitelesnek a tagok.

A használati skálán a NAV adatbázisai lettek az elsők 2690 ponttal, a válaszadók 68 százaléka mindennap használja ezeket. Miközben csak a megkérdezettek 2 százalék használja rendszeresen az iparkamara nyilvántartását, mely 756 ponttal végzett az 5. helyen. Nem is bíznak a könyvelők az iparkamara által nyújtott adatbázis hitelességében.

A többi kérdésből kiderült, hogy csak a válaszolók 2 százaléka a szerint végez az MKIK társadalmilag hasznos tevékenységet, ugyanennyien gondolják úgy, hogy a vállalkozók érdekeit védi a kamara. Ezzel szemben a tagok 81 százalék a a nyilvántartási díjat pusztán adónak tekinti, amelyért cserébe nem kapnak semmilyen értékelhető viszonzást - áll a portálunknak eljuttatott felmérési összefoglalóban.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk