kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Fiktív munkaerő-kölcsönzés Somogyban

Fiktív munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül foglalkoztatta alkalmazottait egy társaság Somogyban.

A társaság így próbálta meg a dolgozói után fizetendő adót és járulékot csökkenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy Megyei Adóigazgatósága. A jogsértés miatt az adóhatóság több mint 1,4 millió forint bírságot szabott ki a cégre, valamint a korábbi időszakok vizsgálata mellett visszatartott egy hárommillió forintos áfakiutalást.

A jelentős járműparkkal és nemzetközi engedélyekkel rendelkező, évek óta közúti áruszállítással foglalkozó vállalkozás ellenőrzése során kiderült, hogy nincsenek alkalmazottai, a munkavégzést két különböző, a társaság székhelyétől jelentős távolságra lévő cégen keresztül, munkaerő-kölcsönzéssel oldották meg, ám semmi nem utal a munkaerő-kölcsönző cégek működésére.

Az egyik cég székhelyén az ellenőrök egy székhelyszolgáltatót találtak - a keresett cég valójában nem működött és iratai sem voltak a székhely-szolgáltatónál -, a másik cég székhelyén pedig sem cégtáblát, sem munkaerő-kölcsönző céget nem találtak.

A tanúmeghallgatások és bizonyítékok alapján egyértelműen kiderült, hogy "a kölcsönzött munkavállalók" korábban évekig a társaság alkalmazásában álltak, azóta is ugyanazt a munkát végezték, és a korábbi munkáltatójuknak tartoztak felelősséggel - áll a közleményben, amely szerint a vizsgálat után a társaság bejelentette alkalmazottait és fizeti a foglalkoztatáshoz kapcsolódó közterheket.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk