kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Folyamatosan gyarapodik a nyugdíjas-szövetkezetek száma

Már 19 bejegyzett nyugdíjas-szövetkezet kínál állásokat, azoknak az időseknek, akik nyugdíjuk mellett visszamennének dolgozni - írja a blokkk.com

images

images

Az Országgyűlés június 13-án megszavazta, június 26-án ki is hirdették, július elsejétől elindult a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek szervezése. Túl sok állásra még nem lehet jelentkezni, de mivel rövid idő alatt már majdnem húsz szövetkezet létrejött, így várhatóan hamar megnő a meghirdetett helyek száma - írja az oldal.

Még nem mindegyik szövetkezetnek van honlapja, amelyiknek van, ott sem jól kereshetőek az állások, hiszen a szövetkezeteknek még meg kell állapodniuk a cégekkel.

Az adóhatóság nyilvántartásában első helyen szereplő Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet esetében a nyugimunka.hu elérhetőség vezet a honlapjukhoz. Ott az általános tájékoztatást követően regisztrálni kell és be is kell fizetni a száz forint tagdíjat, csak ezután lehet nekiesni az álláslehetőségeknek. Szomszédok néven négy szövetkezet működik, némi földrajzi felosztást is kínálva a keresgélőknek, amely mögött többek között a Meló-Diák iskolaszövetkezet is áll. A Biztos Kész mögött is ott áll egy iskolaszövetkezet, ráadásul egy munkaerő közvetítő is.

A közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek előnye ugyanaz, mint az iskolaszövetkezeteknek. A nyugdíjas helyett a szövetkezet kezelheti a kapcsolatokat a munkaadó cégekkel. Rugalmas, mert a nyugdíjas éppen olyan lehetőséget választhat, ami számára a legelfogadhatóbb, vállalhat részmunkaidőt is és ismerkedhet egyszerre több munkát kínáló vállalkozással is. A munkát kínáló vállalkozások sem járnak rosszul, hiszen egy-egy szövetkezeten keresztül több munkavállalót is el tudnak érni, rugalmasan szervezhetik a nyugdíjasok foglalkoztatását.

A lap emlékeztet, hogy a nyugdíjas szövetkezeten keresztül foglalkoztatott munkavállalónak bruttó keresetéből csak a 15% szja-t kell levonni, mást nem, a szövetkezet tagjaként végzett munkájával összefüggésben járulékfizetési kötelezettsége nem keletkezik. De hát a cégek sem járnak rosszul, mivel 23,5% köztehertől mentesülnek.

Magyarországon jelenleg a nyugdíjasok száma 2,1 millió felett mozog. Nincs nyilvános adat arról, hogy közülük jelenleg hányan dolgoznak a nyugdíj mellett. Legnagyobb részük, 1,4 millióan 65 év felettiek. Ebben a korosztályban a foglalkoztatottak száma a közhasznú nyugdíjas szövetkezetek életre hívása előtt 42 ezer fő volt.

A nyugdíjasok számát gyarapító 55-64 éves korosztály helyzete szinte kibogozhatatlan, nyugdíjas szövetkezeti oldalról nézve. A nyugdíjasok száma ebben a korcsoportban 440 ezer körül van, de arról nincs nyilvános adat, hogy közülük hányan dolgoztak eddig is. A foglalkoztatottak száma ebben a korosztályban 670 ezer, de nincs adat, arról hányan nyugdíjasok.

A blokkk.com szerint a nyugdíjas-szövetkezetek feltehetően elszívják az eddig is dolgozó nyugdíjasok egy részét, de a nagyságrend nem becsülhető meg pontosan. Ez nem többlet lesz a munkaerő piacon, hanem csak átrendeződés. Manapság minden új munkaerő aranyat ér, így a nyugdíjas-szövetkezetek hasznot fognak hozni a munkavállalóknak és a munkaadóknak egyaránt, de a munkaerőhiányt eltüntetni nem fogják, csak enyhíteni.

Fotó Pixabay
blokkk.com
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk