Megjelent: 8 éve

Friss hír a soroksári IKEA-ról

Jövőre, Szabó Ágnes vezetésével nyitja meg kapuit a soroksári IKEA. Ágnes jelenleg a budapesti áruházért felel. A soroksári áruház menedzsmentjének mind a kilenc tagja biztossá vált, ők összesen közel egy évszázadot töltöttek el az IKEA-nál - tájékoztatták portálunkat.

images

A sajtóanyagban a cég kiemeli: ez a tapasztalat is biztosítja, hogy ugyanazzal a barátságos légkörrel találkoznak majd Soroksáron, melyet már megszokhattak a budapesti vagy a budaörsi áruházakban. A további, a közel 300 új munkahelyre várhatóan az év második felében jelentkezhetnek majd az érdeklődők.

"Mindaz, amit nap, mint nap elérünk, csapatmunka eredménye" - mondta Szabó Ágnes, a budapesti IKEA áruház jelenlegi, és a soroksári áruház leendő vezetője. "Az a célunk, hogy a soroksári áruházban épp olyan jó hangulat uralkodjon az első pillanattól kezdve, mint amilyet ma Budapesten tapasztalok. Ennek első lépése volt a menedzsment kiválasztása."

A soroksári IKEA leendő vezetői egytől egyig az IKEA munkatársai jelenleg is, többen már a 2000-es évek eleje óta erősítik a vállalatot. Bár más-más területet vezetnek majd a soroksári áruházban, egy dolog közös bennük: rendkívül színes és változatos utat jártak be, mire idáig jutottak - olvasható a sajtóanyagban.

A még betöltendő pozíciókat folyamatosan hirdeti meg a vállalat, melyre az IKEA karrier oldalán keresztül lehet majd jelentkezni. A kiválasztás során az első és legfontosabb szempont az lesz, hogy a pályázó képviseli-e az IKEA értékeit, árulta el Magyar Andrea, az új áruház HR-vezetője.

"Az IKEA hosszú évek alatt olyan értékeket alakított ki, amelyek befolyásolják munkavégzésünket is. Ezek az értékek, mint például a folyamatos igény a megújulásra, ugyanolyan fontosak lesznek a soroksári IKEA-ban, mint Budapesten vagy akár egy írországi IKEA áruházban." - mondta Andrea.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk