Megjelent: 10 éve

Friss lista a legveszélyesebb munkahelyekről

Október elejéig 11,6 ezer regisztrált baleset történt a magyar munkahelyeken, melyből 53 végződött halállal. A legveszélyesebb a főváros és környéke, az ágazatok közül a gép- és a feldolgozóipar - írja a napi.hu.

Ismét közzétette a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkavédelmi és munkaügyi igazgatósága, hogy idén januártól október 8-ig hány baleset történt a magyar munkahelyeken - erről számol be a napi.hu. Az adatok a három napot meghaladó keresőképtelenséget, illetve a halált okozó munkabaleseteket tartalmazzák, azokat melyeket a munkahelyi jegyzőkönyvek által nyilvántartásba vettek.

Eszerint az idei első három negyedévben 11 567 munkabaleset történt, ami ugyan valamivel több, mint a tavalyi 11 264, de jóval kevesebb a mondjuk 2010-ben mért 13 865-nél. Ebből 53 volt halálos baleset, ez pedig héttel haladja meg a 2012-est, de 28-al elmarad a 2009-es adatoktól, ahogy a 2010-es 68-nál is 15-el kevesebb.

A területi bontásnál a feldolgozott munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján Budapest magasan vezet 1811 balesettel, a listán Pest megye követi 1148 esettel, míg a képzeletbeli dobogóra Borsod-Abaúj-Zemplén megye került még fel 758 regisztrált szerencsétlenséggel. A lista másik végén Nógrád megyét találjuk 226 esettel, majd Békés (247) és Zala (272) következik.

A halállal végződő esetek többségében férfiak voltak az áldozatok, hiszen az 53-ból mindössze 4 nő volt, de általában is jellemző, hogy inkább az erősebbik nem a balesetek szenvedő alanya: az összes 11 567 balesetből 7 530-szer férfiakat ért szerencsétlenség a munkahelyén, a nőket 4 037-szer érte sérülés.

A munkahelyeket nézve az látszik a statisztikából, hogy a legtöbb eset a gépiparban (2174) történt, de nincs sokkal lemaradva a feldolgozóipar (2 079), míg a kétes lista harmadik helyére a szállítás, raktározás, posta, távközlés (1 437) négyes fért fel.

napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk