Génekben rejlik a Szamos Marcipán sikerének titka

Szépkilátás Cukrászda

- A 2004-ben megnyílt svábhegyi Szépkilátás Cukrászdában beszélgetünk. Miért éppen itt találkozunk? Hiszen számos helyen van már cukrászdájuk, például a Corinthia Grand Hotel Royalban vagy a Vörösmarty téri Szamos Gourmet Házban, amely egyszerre cukrászda, kávézó és csokoládé manufaktúra.

- Ez a cukrászda fekszik a legközelebb a szüleimhez, akik épp ebből kifolyólag gyakran megfordulnak itt. Édesanyám ezt a cukrászdát tudatosan úgy rendezte be, hogy visszaadja a polgári enteriőrt és leginkább egy nappalihoz hasonlítson. Az összes Szamos cukrászdának egyedi, elegáns, mégis otthonos stílusa neki köszönhető.

Szamos Gourmet Ház

- A Szamos Marcipán története közismert, amely az 1900-as évek elejére nyúlik vissza, és az Ön nagyapjához, Szavics Mladenhez, a későbbi Szamos Mátyáshoz fűződik. Az Auguszt E. József Krisztina körúti cukrászüzletében tanulta ki a mesterséget, majd 1935-ben a marcipánrózsák készítésének művészetét is. Örökölte valaki a családból nagyapjuk "cukrász-vénáját", zsenialitását? Úgy tudom, öccse diplomái mellett cukrászmesterséget is szerzett és Önhöz - aki egyébként élelmiszermérnök - fűződik a marcipánszirom termék és csomagolás ötlete.

- A második generációból édesanyám az, akit kiemelnék, mert egy zseni. Hihetetlen érzéke van a lakberendezéshez, arculattervezéshez. A fiatalok közül pedig nekem van kézügyességem. Nem véletlen, hogy hozzám tartozik a termékfejlesztési és a kreatív vonal.

- Érdekes, hogy édesanyjából (Kelényiné Szamos Gabriella) matematika-fizikai szakos tanár vált és tíz évig kizárólag a hivatását gyakorolta, ahogy sokáig gépészmérnök édesapjának (Kelényi Gyula) sem volt köze a céghez, mégis rájuk esett nagyapja választása, amikor 1978-ban infarktust kapott. Addig feleségével és kisebbik fiával vitte a vállalkozást. Mi áll ennek a szokatlan döntésnek a hátterében?

- Valóban, édesanyámnak van két szaktudással rendelkező fiútestvére (Miklós és László), a papa mégis tehetséges lányát és biztató jeleket mutató vejét bízta meg a cég vezetésével. Ez egy kemény döntés volt. A nagyobbik Szamos fiún, Miklóson kívül szinte az összes leszármazott a Szamosnál dolgozik. Édesapám a Szamos cégbirodalom stratégiai felsővezetője, édesanyám szintén tulajdonostárs és ő felel a Szamos arculatáért, stílusáért. Az öcsém a Pilisvörösváron található Szamos Marcipán Kft. gazdasági- és HR igazgatója, és hozzá tartoznak a cukrászdák. Laci nagybátyám a mai napig szakmai segítőnk, fejlesztőnk és a lánya is itt dolgozik, mint a webshop menedzsere. Sőt, feleségem is a családi vállalkozást erősíti, az ő tulajdonában van ugyanis egy stratégiai fontosságú teasüteménygyártó üzemegység. A kilencvenéves Szamos nagymamám sem maradhat ki a felsorolásból, akinek meghatározó a jelenléte a családi vállalkozásban: jön-megy, irányít.

Kelényi Kolos és Ádám

- Szülei bekapcsolódásával lendületes fejlődés vette kezdetét: az 5-10 fős családi vállalkozásból közel 500 fős céggé duzzadt és külföldi - elsősorban német nyelvterületekre - piacra is betörtek. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

- Azt mondják, hogy a kor előre haladtával egyre korábbra emlékezünk vissza. Ezt én is tapasztalom. A családi vállalkozásról a legelső képem az, ahogy öcsémmel együtt Pilisvörösvárra járunk óvodába. A Budapesten élő család élete ugyanis teljesen összefonódott a pilisvörösvári üzemmel, e köré épült az életünk. Az ovi után az üzemben vártuk meg a szüleinket, akik gyakran késő estig dolgoztak. Egy másik korai emlékképem az édesapámhoz fűződik, amint bekapcsolódott a közös munkába. A manufakturális cukrászgyártásba belevitt apró, ügyes, okos mérnöki ötletei, az általa kifejlesztett speciális gépek a marcipángyártás reformját hozták el, ami megötszörözte a termelhető mennyiséget és óriási virágzásnak indult a vállalkozás. Apámnak tehát nagy érdeme van abban, hogy ilyen nagy lendületet tudott venni a cég.

- Miért éppen erre a településre esett nagyapja választása a gyár helyszínének kiválasztásakor?

- Az édességek előállítása kiszorult a József körúti lakás kisszobájából a marcipán iránt megnövekedett igény miatt. Az akkori rendszer azonban nem engedte, hogy egy budapesti telephellyel rendelkező vállalkozás ennyire elkülönített folyamatszervezéssel állítson elő élelmiszeripari termékeket. Bár nagyapámnak egy pilisszántói cukrász segített elkészíteni a marcipánmasszát, végül a pilisvörösvári tanáccsal egyezett meg egy kisebb üzem megnyitásáról. A Pilisvörösváron élő rendkívül dolgos, szorgalmas, megbízható sváb emberek életfelfogása, munkakultúrája egyébként a vállalati kultúrára is kihatott.

- Mit gondol, min múlik a tudásátadás, szocializáción vagy genetikán? Önöknél ez hogyan történt?

- Mindkettőn. Az, hogy öcsémmel ebben a szakmában helyezkedtünk el és továbbvittük a cég vezetését, egyértelműen annak az eredménye, hogy úgy szocializálódtunk, hogy a siker, önmegvalósítás és a boldog élet kulcsa egy folyamatos változásban, növekedésben levő rendszer üzemeltetése. Létrehozni valami újat, megélni a családi vállalkozás fejlődését, változását, sikerét egy olyan katartikus élményfaktor, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Ezt nehezen érti meg egy olyan ember, aki erre csak megoldandó feladatként tekint. Ugyanakkor a genetika döntötte el, hogy milyen módon osztjuk meg a teendőket, feladatokat az öcsémmel. Az út tehát meghatározásra került a szocializáció által, a genetika pedig kiválasztotta azt a szegmenst, amiben érvényesülhet a két határozott, de különböző egyéniség.

- A Family Business Network globális felmérése szerint a szervezetek 52 százaléka véli úgy, hogy a fiatalok bevonásához az ideális életkor a 13-18 év, 23 százalékuk szerint 19-25 évesek esetében a leghatékonyabb a tudásátadás, a gyermekkor (0-12 év) éveire 20 százalék szavazott, 26 év felettiek mellett pedig 4 százalék tette le a voksát. Ön melyik kategóriába esik?

- 12 éves korom előtt nagy marcipánfigura-gyúró voltam, végtelenül nagy örömet okozott a nagypapával együtt játszani, figurákat tervezni. Ez tehát játékkal egybekötött tudásátadás volt, de nem volt tudatos. A családom 13 éves koromtól már befolyásolta pályaválasztásomat és megismertettek velem minden munkaterületet a vállalkozáson belül. Ezek az időszakos munkák nagy hatást gyakoroltak világképemre. Hiteles, empatikus vezetővé csak úgy lehet válni, ha mindent - az üzem tisztán tartásától a boltvezetésig - megtapasztalunk, ami a cégénél történik, és mi az öcsémmel ezt megtettük.

- Végzettségük is arról árulkodik, hogy szüleikkel ellentétben egyértelmű volt, hogy a családi vállalkozásban fognak dolgozni és tudatosan készültek is arra. Ez így van?

- Teljesen magától értetődő volt, hogy az élelmiszeriparban fogok tanulni és tevékenykedni. Mialatt a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemre jártam, szakboltokban dolgoztam üzletvezetőként, amelynek nagy hasznát vettem a későbbiekben. Frissdiplomásként pedig édesapám ötven rehabilitáltat foglalkoztató karcagi üzem vezetésével bízott meg. Egy évig reggel ötkor keltem, délután fél háromig dolgoztam, egy harminc négyzetméteres lakótelepi lakásban laktam. Jó érzéssel tölt el, ha visszagondolok erre az időszakra, pedig kemény volt. Radikális, kompromisszumokat nem ismerő személyiségként nagy hévvel vetettem bele magam mindenbe, jó alapot adva a súrlódásoknak. Végül megtanultam együttdolgozni a nálam 25-30 évvel idősebb menedzsmenttel.

- Mi történt volna akkor, ha öccsével nem akartak volna részt venni a családi vállalkozásban?

- Soha egy másodpercig sem jutott az eszünkbe, hogy van élet a Szamos Marcipánon kívül is. Pedig a lehetőség adott volt, és apám sem kényszerített minket semmire, sőt az elinduláshoz minden segítséget megadott volna. A gyár mellett nőttünk fel, jó néhány vezetőre családtagként tekintünk, hiszen ők vittek minket óvodába, tanítottak meg dolgozni. Ebből a rendszerből kiszakadni egy légüres tér lett volna. Továbbá erős belső indíttatásunk van a több generáció alkotta érték megőrzésére. Szóba sem került az a variáció, hogy ezt veszni hagyjuk, vagy, hogy ne itt kamatoztathassuk tudásunkat. Természetesen biztos az is nagyon hatékony képzési mód, ha az ember más területen is szocializálódik. Mi ezt kihagytuk. Majd idővel elválik, hogy jól döntöttünk-e. Ha visszamehetnék az időben, egy dolgon változtatnék: az egyetem előtt egy évig dolgoztam volna egy élelmiszeripari gyártó üzemben. Egészen másként álltam volna hozzá az egyetemi tananyaghoz.

- Megköveteli majd a lányától, hogy a családi vállalkozásban dolgozzon?

- Minden porcikámmal azért fogok küzdeni, hogy továbbadjam neki ezt a lelkesedést, motivációt.

- Úgy tudom, 2007-ben és 2010-ben is történt változás a menedzsmentben a Szamoson belül. Önből például két éve termelési és kereskedelmi igazgató lett. Elmesélné, hogyan is történt az utódlás?

- Másfél évvel ezelőtt az előző nem családtag kereskedelmi vezető átigazolt egy disztribútor céghez. Apám a vezetői értekezleten megkérdezte, megcsinálom-e. Igennel feleltem. Ez egyébként nagy kihívás, hiszen nincsen kereskedelmi végzettségem, de a számok arról tanúskodnak, hogy nem csinálom rosszul.

Külön kiemelném, hogy azok az ismerősök, sportolók, akik a nyolcvanas évek második felében együttműködtek a családdal egy kis extra kereset reményében, ma a középvezetésben foglalnak helyet. A generációváltást követően a tulajdonosi testület tanács tagjaként is számítunk szaktudásukra, együttműködésükre. Nagy tisztelet övezi őket és családtagnak számítanak. Az utódlás tekintetében egyébként eszméletlen a szituáció. Az értekezleteken azon szoktunk viccelődni, hogy a vezetésben "fénymásolatok" ülnek. A jobb kezem egy fiatal, frissen végzett 25 éves fiú, akinek az édesapja nagy változásokat vitt véghez az én apámmal még a kezdetek kezdetén. Nagy erő van abban, hogy a tudását átadó generáció maximálisan elfogadja és támogatja az új generációt. Ehhez az kell, hogy a fiatalok megkérdőjelezhetetlen tisztelettel tekintsenek a régi generációra, akiknek bízniuk kell a fiatalokban.

- Azt olvastam, hogy a Szamos család leginkább az új süteményfejlesztéseket, illetve a konkurencia termékeit kóstolgatja a családi "kupaktanácsokon". Hogyan és milyen gyakran ülnek össze a családtagokkal megbeszélni a cég ügyeit?

- Hetente kétszer találkozunk a családdal: egy hivatalos értekezleten és egy vasárnapi családi ebéden.

- Vajon egy Szamos leszármazott képes úgy megenni egy csokit, hogy közben ne az összetevőkön járjon az esze? Édesapja egy interjúban elárulta: "Nem vagyunk nagy édességevők. Én különösen nem. Egy sajtos pogácsával viszont bármire rá lehet venni."

- Elárulom, hogy erre egy Szamos leszármazott sem képes. Az üzlet miatt azonban az elmúlt három hónapban gyakran látogattam a cukrászdákat és figyeltem, milyen visszajelzéseket adnak a vevők. De bármerre is járunk külföldön, betérünk három-négy cukrászdába enteriőrt, termékeket, kiszolgálást tanulni.

- Egy szomorú statisztika szerint a ma hazánkban működő hatszáz jelentősebb családi vállalat hetven százaléka nem éri meg a harmadik generációt. Édesapja erre szarkasztikusan annyit mondott egy interjúban: "Az első létrehoz valamit, a második használja, és jól él belőle, a harmadik szintén használja, de már nem él meg belőle élete végéig, sőt esetleg tönkre is teszi." A Szamos család épp a harmadik generációnál tart, és úgy tűnik, a szerencsés harminc százalékba tartozik. Mit gondol, mi a sikerük titka?

- A sokat emlegetett genetika. A cég elég széles spektrumban kínál önmegvalósítási lehetőségeket ahhoz, hogy hozzánk hasonlóan több erős karakter is megtalálja a helyét, az élményforrást.

- Gondolt valaha arra, hogy felvegye a Szamos nevet?

A Szamos Marcipán váza, a termékfejlesztés egyértelműen a nagyszüleinknek köszönhető. A rendszer évről évre való fejlődése, és minden, ami körbevesz minket, azonban szigorúan apám munkásságának köszönhető, amely kiegészül anyám fantasztikus kreativitásával, márkához, enteriőrhöz való érzékével. Tehát bár nem súlyozható, hogy kinek van nagyobb érdeme a birodalom létrehozásában, úgy vélem, apámnak minimum akkora szerepe van ebben, mint amennyi a Szamos nagypapának. Mindkettőjüket nagyon tisztelem. Mivel apám soha nem tört Szamos cégvezetői babérokra a külső kommunikációban, ezért én sem fogok kapaszkodni ebbe a címkébe. Sokat elárul apám személyiségéről, hogy a harminc év alatt egyszer jelent meg a Kelényi név a Szamos mellett. Egy reklámdíszítő, fekete-fehér matricán váltakozott a két név, amely a dobozok lezárását szolgálta 1986-1987 táján. Ez egy Szamos-történeti kuriózum. Tehát, legalább olyan büszke vagyok a Kelényi névre, mint a Szamosra.