Megjelent: 8 éve

Gyártsunk jövőbeli emlékképeket! - brief coaching a gyakorlatban

Mióta több hivatalos papírom is van arról, hogy coach vagyok, igyekszem megtalálni a rengeteg módszer között a saját stílusomat. Olvasok, böngészek, és saját bőrömön is kipróbálok egy-egy irányzatot. A brief coaching rejtelmeibe, az irányzat egyik legismertebb magyar képviselőjével, Tegyi Enikővel merültem alá.

Sikerorientált coachként szeretem, ha egy problémára viszonylag rövid időn belül találok megoldást. A brief coaching pont ezt ígéri: hatékony, gyors megoldásközpontú eredményt. Ezért nagyon kíváncsi voltam rá, hogy egy kétnapos brief coaching kurzuson milyen eszközökkel gyarapíthatom a módszertani eszköztáramat.

A problémákról történő beszéd problémákat teremt

A napjaim általában nyugodtan indulnak, de a brief coaching rejtelmeibe bevezető tréning reggele maga volt a rémálom. Az egyik gyerekem belázasodott, a másiknak épp kiesett a foga, a harmadik pedig tévénézésért hisztizett. Kapkodva rohantunk a nagymamához és az oviba, úgyhogy én is épphogy beestem a kurzus kezdetére. Alig szusszantam, már kaptuk is a feladatot kaptuk Enikőtől, hogy hármas csoportokat alakítva, osszuk meg egymással egy percben, hogy aznap reggel, melyik pillanatokban mutatkozott meg a legjobb énünk.

Figyelmesen végig kellett hallgatni egymást, majd reflektálni kellett a többiek beszámolójára, hogy milyen erőforrás felhasználást érzékeltünk az elmondottakban. A zaklatott reggelem után sok kedvem nem volt a feladathoz, de összeszedtem magam, és próbáltam objektíven lefesteni a hajnali történéseket. Miután befejeztem, meglepődve hallgattam a visszajelzéseket, mennyi erőforrást találtak a beszélgetőpartnereim a rövid sztorimban. Ezek a feedback-ek teljesen áthangoltak, az érkezésemkor érzett bosszúságomat felváltotta a büszkeség, mennyire ügyesen és hatékonyan megoldottam a reggeli problémákat, és nem is késtem el az óráról. És pont ez a módszer lényege. Enikő elméleti bevezetőjéből kiderült, hogy a brief coaching egyik legfontosabb célja, hogy a kliens belső erőforrásait felfedje és megerősítse. A módszer másik érdekessége, hogy radikális paradigmaváltáson alapul; azaz megoldásépítő - és nem problémamegoldó- beavatkozásokkal dolgozik, ezért megoldásközpontú coachingnak is szokták nevezni. Az irányzat megalkotói Steve de Shazer szociológus és Insoo Kim Berg pszichológus a nyolcvanas években keresték a titkát annak, hogyan lehetne akár egyetlen ülés alatt tartós előrelépést elérni az ügyfeleknél. Ekkor jöttek rá arra, a már sokat idézett gondolatra, hogy: A problémákról történő beszéd problémákat teremt. A megoldásokról történő beszéd – megoldásokat. (Steve de Shazer).

Saját magad szakértője vagy

Ahogy már említettem, a brief coaching legfontosabb ismertetőjegye, hogy kimondottan a megoldásra fókuszál. De további fontos tényező az idő is, a brief coaching általában 1-3 alkalomból áll, és már ez alatt a rövid idő alatt is látványos változásokat tud produkálni. Nekem tetszik az a hozzáállás is, hogy tényként kezeli, hogy a coachee saját maga szakértője, ő maga találja ki a helyzetére való megoldásokat. A brief coaching során a coach segít a kliensének arra fókuszálni, hogy már jelen vannak az életében azok a mozzanatok, amik után áhítozik, amiket el szeretne érni. A coach mindössze abban támogatja ügyfelét, hogy felismerje ezek jelenlétét és motiváló erejét. Tegyi Enikő kiemelte, hogy a bief coaching folyamatában nem feltétlenül konkrét megoldásokat keresünk, hanem már a probléma nélküli világot képzeljük el. Ezt a világot, és a változás jeleit konstruáljuk meg az ügyféllel. Coachként nem feladatunk, hogy értelmezzük, amit hallunk, csupán segítünk az ügyfélnek átkeretezni a történetet. Minden ülés alkalmával abból indulunk ki, hogy az ügyfél képes megvalósítani a célját, nekünk csupán támogatnunk kell a visszajelzéseinkkel és a kérdéseinkkel. Nem azt elemeztetjük a coachee-val, hogy miért és hol van az elakadás, sőt megtehetjük, hogy nem is kérdezzük a problémáról. A leghatékonyabb támogatásként jövőbeli emlékképeket gyártunk, ami segíti kliensünket célja elérésében.

Csodakérdés skálázással

A rövid elméleti gyorstalpaló után máris jött a következő gyakorlat, próbáljuk ki egymáson a brief coaching erejét. Ehhez segítségül kaptunk egy borítékot, benne a módszerre jellemző, megoldásközpontú, pozitív jövőt vizionáló kérdésekkel. Feladatunk az volt, hogy a kérdések segítségével coacholjuk egymást hármas csoportokban. A harmadik ember mindig a megfigyelő szerepét töltötte be, az ülések végén reflektált a coach munkájára, és kiemelte a coachee erősségeit. A borítékban, a kérdések között ott lapult a módszer aduásza, az úgynevezett csodakérdés, ami nem más, mint egy vízió részletes leírásának kérése, és körülbelül így hangzik: Tegyük fel, hogy holnapra az a helyzet, amiben vagy, megoldódik. Te azonban nem tudsz róla, mert aludtál. Miből veszed észre, hogy csoda történt? Mi lett más? A varázskérdés segít megfelelően pozitív, energikus hangulatba hozni a coacheet, úgyhogy ezután jöhet a mozgatható erőforrásokra koncentrálás, a skálázás segítségével. A skálázásnál 1-től 10-ig terjedő skálán (ahol a 10 a csoda után reggel) értékeli a coachee, hogy hol áll most, és mi segíti abban, hogy a céljához vezető úton eggyel nagyobb számra léphessen? Érdekes volt végigélni a folyamatot, mindhárom szemszögből, látva azt, hogy annak ellenére, hogy viszonylag kevés szó esik a problémáról, mégis tudunk alakítani a coachee nézőpontján.

Problémamegnevezés nélküli megoldás

A kurzus két napján rengeteg gyakorlati tapasztalatra tettünk szert, és zárásként, Enikő felajánlotta, hogy egy akvárium-coaching keretében bemutatja, ő hogyan szokott dolgozni ezzel a módszerrel. Ilyen lehetőség ritkán adódik, úgyhogy azonnal jelentkeztem coacheenak a gyakorlathoz. Mindössze húsz perc állt rendelkezésünkre, és egy konkrét témámmal kapcsolatban beszélgettünk. Számomra furcsa volt, hogy a coaching ideje alatt tényleg egyetlen szó sem esett a problémáról. Enikő nem kérdezett rá, és pedig igyekeztem a kérdéseire koncentrálni. Így, bár a problémát nem neveztem meg, de az ezzel kapcsolatos érzéseimről, félelmeimről sokat beszéltem. Jó érzés volt belefeledkezni a csodakérdés által megteremtett vágyott jövőbeni állapotba, amikor a jelenlegi nehézség már nem áll fent az életemben. Érdekes tapasztalat volt, hogy bár kezdetben nagyon vártam a konkrét kérdést, hogy nevezzem nevén a problémát, mégis tovább tudott lendíteni a témámban. Bár a két nap csupán ízelítőt adott abból, mi mindent lehet elérni a brief-coachinggal, mégis azt gondolom, hogy a csodakérdést és a skálázást sokszor fogom használni a saját ügyfeleimnél is.

Kinek ajánlanám a módszert?
Azoknak, akik a gyors, hatékony megoldásközpontú coachingban hisznek.

Kiknél lehet eredményes?

Azoknál, akik nehezen nyílnak meg, és nem szívesen beszélnek a problémájukról. A varázskérdés segíthet régóta fennálló elakadások feloldásában, a skálázás pedig egyértelműen a gyakorlatias kliensek számára könnyíti meg a továbblépést.

Viniczai Andrea
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk