Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 8 éve

Ha egy héttel hamarabb gyógyul a munkavállaló, már megérte az éves egészségbiztosítás

Az egészségbiztosítás mint cafeteria komoly motiváló eszköz lehet a munkáltató kezében, ha él vele. Az egészsége mindenkinek fontos, és az egészségügy jelenlegi hazai állapotát szemlélve bizony komoly pozitívum lehet, ha valakinek nem kell hónapokat várnia egy vizsgálatra, órákat ülnie az orvosnál, hanem időpontra bejelentkezhet és biztosítják neki a magánellátást. Ebben az esetben ráadásul nem kell a kínos hálapénzzel sem foglalkozni. A munkáltató pedig ennek eredményeképp elkötelezettebb dolgozókkal és nem mellesleg kevesebb távolléti nappal számolhat, ami üzletileg is előnyös.

images

Fata László cafeteria szakértő szerint, ha egy kulcs informatikai mérnök 1 héttel rövidebb idő alatt gyógyul, mint az állami ellátásban, akkor már bőven behozta az éves díjat a biztosítás. A jelenlegi szabályozás szerint adómentesen juttatás formájában adható egészségbiztosítás az alkalmazottaknak, míg az egyéb egészségcélú megtakarítások, mint az egészségpénztár is kedvezően adóznak. A munkavállaló elégedettségét, megbecsültségének érzését pedig növeli, ha úgy érzi a munkáltató törődik vele és odafigyel az egészségére. A gondoskodó munkáltató imázsa pedig a munkáltatói márkának is jót tesz.

Mint Fata László mondja, évek óta népszerűek az étkezési utalványokon kívül az egészség célú juttatások, ezek közül is különösen azok, amelyek az egészség megőrzését segítik elő, de a gyógyulást segítő, gyógyszereket, segédeszközöket biztosító juttatások támogatásának igénye is listavezetők között van a TOP 10-ben. A KSH tavalyi adatai szerint a táppénzt igénybe vevő magyar munkavállalók átlagosan 24 napot voltak táppénzen, vagyis egy hónapot nem dolgoztak. A betegállomány finanszírozása tavaly 54 milliárd forintjába került az OEP-nek, és további 18 milliárdjába a munkaadóknak.

Kovács András szerint 30 ezer embernek van magán egészségbiztosítása
Kovács András a MediHelp üzletfejlesztési vezetője elmondta, hogy jelenleg Magyarországon megközelítőleg 30 ezer ember rendelkezik magán egészségbiztosítással, ezekből a cégek által fizetett biztosítás 65-70 százalékot tesz ki. Évente nagyjából 300-400 munkaadó választja a magán egészségbiztosítók termékeit. A nyugat-európai tendenciák azt mutatják, hogy ez a szám tovább fog növekedni, hiszen az öngondoskodás egyre markánsabb szerepet vállal a döntésekben. Ausztriában például az emberek 30 százaléka vagyis körülbelül 2,5 millióan rendelkeznek egészségügyi biztosítással, vagyis van még hová előre lépni.

„A megelőzés pl. egészséges étrend, sportolás stb. egy bizonyos rétegnek kiemelten fontos és azt látom, hogy az ő számuk évről évre folyamatosan növekszik. Az egészségpénztári formák is népszerűek, hiszen kifejezetten hasznos tud lenni, ha például influenza járvány idején a pénztári számlára félretett pénzből lehet finanszírozni a gyógyszereket. A komolyabb betegségekre azonban nehéz felkészülni, általában már csak azzal szembesülünk, ha baj van és hónapokig táppénzre vagy drága orvosi kezelésre szorulunk. Ma még kevesen gondolnak arra, hogy egy nagyobb orvosi beavatkozásnak mekkora várható költségei lehetnek. Arra pedig talán még kevesebben, hogy egy hosszú táppénzes időszak a családi kasszát is megviselheti. Mindezzel párhuzamosan egyre több vállalat ismeri fel azt is, hogy mennyire fontos, hogy munkavállalói egészségesek legyenek, avagy minél előbb meggyógyuljanak. Ez a munkáltatónak is érdeke, hiszen így hamarabb visszatér alkalmazottja, és a munkavállalónak is kevesebb keresetkiesést jelent egy-egy egészségügyi probléma.”- mondja Kovács András.

A biztosítások pedig gyakran kiterjednek nem csak az egészség helyreállítására, hanem a hosszabb betegség alatt a táppénz kiegészítésére is. Például egy komolyabb, például onkológiai betegségnél többféleképpen is kihasználható egy egészségbiztosítás.

„Egy daganatos megbetegedés esetén a kezelés költségei sokmillió forintos összegre is rúghatnak, ha például olyan gyógyszerre van szükség, ami Magyarországon nem elérhető, mert az OEP nem finanszírozza. Az előzetes szűrővizsgálatokat is hosszas sorban állás előzheti meg, így sajnos sok beteg későn kapja meg a szükséges kezelést. Magán egészségbiztosítással a várólisták is megkerülhetőek, és a megfelelő ellátás mellett olyan gyógyszerek, kezelések is elérhetővé válnak, amelyek más megoldással nem, vagy csak nagyon nehezen.” - jelzi Kovács András.

Mindezeket azonban igazából akkor tudja megfontolás tárgyává tenni a munkáltató és a munkavállaló is, ha hosszú távon gondolkodnak, nem csak a pillanatnyi szükségletek befolyásolják a döntést. Ráadásul a szabályozás és a felügyeleti szervek is gyakran változnak, ami az összes érintett féltől komoly alkalmazkodókészséget igényel, pedig a kiszámíthatóság, főleg a juttatás természetéből adódóan, ezekben az esetekben fontos lenne.

Nagy Diána, a Libri-Shopline Nyrt. HR menedzsere szerint az életkor is fontos szempont, amikor valaki a cafeteriaelemek között dönt. "Tapasztalataim szerint nagy mértékben befolyásolja az életkor a cafeteria csomag összeállítását. A fiatalabb generáció inkább az azonnal „fogyasztható” elemeit választja a cafeteria rendszernek, míg az idősebbek a hosszabb távra szóló elemeket részesítik előnyben, mint a nyugdíjpénztár vagy az egészségpénztár. Azok a munkavállalók, akik főznek maguknak otthon és ezt viszik be a munkahelyükre, előnyben részesítik az Erzsébet utalványt, mivel ezt élelmiszer-vásárlásra lehet fordítani, míg azok, akik inkább szeretnek kimenni ebédelni egy külső helyszínre a Szép kártya vendéglátás alszámláját töltik fel a cafeteria juttatásból. Aki igényelt Szép kártyát, az több mint valószínű, hogy a szállás alszámlára is tesz összeget, hiszen azt is nagyon sok helyen fel tudja használni.

És természetesen függ a cafeteria összeg nagyságától, hiszen korlátok vannak az adó hatékony felhasználásra is.

A dolgozói beleszólás a cafeteria csomag kiválasztásában nagyban függ a cégek méretétől és hozzáállásuktól a cafeteria rendszerhez. A kisebb cégek főként az Erzsébet utalványt és a közlekedési bérletet nyújtják a dolgozók részére, részben a kisebb adminisztráció miatt. A nagyobb vállalatok jellemzően egy keretösszeget adnak, amit egy megadott lista alapján a dolgozó tud felosztani a különféle cafeteria elemek között, leginkább az ő esetükben szerepel a kínálatban az egészségbiztosítás is, mint választható lehetőség. Jellemzően azonban egy Szép kártya szolgáltatóval vannak szerződésben, ezért sok esetben a munkahelyváltás új kártyaigénylést is jelent a munkavállaló számára.”

A MediHelp üzletfejlesztési igazgatója egyetértett: „Mindig volt és mindig lesz különbség kisebb és nagyobb vállalatok igényei között, illetve a mi lehetőségeink is függenek a kockázatközösségtől. Mindemellett, törekszünk arra, hogy minél jobban személyre szabjuk az ajánlatainkat.”

Az emberek szeretnek maguk dönteni arról, hogy mire költik a pénzüket. „A biztosítás egy kicsit bonyolult ebből a szempontból, hiszen addig, amíg nem kell használni, addig nehezen látható az előnye. Reményeim szerint azonban ez csak idő kérdése, hazánkban a felnövő, fiatalabb generáció már máshogy áll hozzá az öngondoskodáshoz.” - hangsúlyozta Kovács András.

Fata László cafeteria szakértő szerint az adótörvényben szereplő kedvező adózású lehetőségek közül a biztosítások dolgozói csoportokra alakíthatók. „Az egyéni igényekre inkább a biztosító által nyújtott szolgáltatások alakítják a juttatást. Egy széleskörű egészségbiztosítás megfelelő szolgáltatást nyújthat egy 24 éves hölgy munkatárs számára is, miközben egy 55 éves férfi egészségügyi támogatását is képes elvégezni.” Mindez azonban akkor működik igazán hatékonyan és mindenki megelégedésére, ha jó a kommunikáció, ha dolgozók jól ismerik és tudják használni a kapott lehetőségeket, hangsúlyozta a szakértő.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre

Azt már eddig is tudtuk, hogy az emberi test mozgásra termett, és a sok ülés egyértelműen káros az egészségünkre. A San Diegói Kaliforniai Egyetem... Teljes cikk

Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy

Bagoly vagy pacsirta? – mindenki hallotta már a kérdést és be is tudja sorolni saját magát valamelyik táborba. Nem ördögtől való tehát az a... Teljes cikk

19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni

Tavaly 19 vezérigazgató halt meg munka közben, de a szám ennél több is lehet. Egyre összetettebb, egyre gyorsabban változó világunkban soha nem volt... Teljes cikk