Ha nőnek a bérek, nő az infláció

A vállalati gazdaságpolitika, és ezen belül a HR, önmagában is bonyolult szerkezet. Azt, hogy egy cég mit is lép az adott piacon, függ nemcsak a cégen belüli, vállalati politikájától, lobbiktól, hanem a cégcsoport többi tagjának helyzetétől, és a cég stratégia irányától is. Emellett kifelé, a szervezeti működésnek keretet adó nemzetgazdasági feltételeknek is ki van téve egy-egy vállalat. A jogi, a pénzügyi, és a fiskális körülmények mellett a makrogazdasági helyzet az, ami egészen másfajta látásmódot követel mindenkitől, aki a piacon mozog.

A bér, mint inflációs indikátor

Ezeknek a folyamatoknak a megértésében segítette a HR Portált Eppich Győző, aki az OTP Bank senior közgazdászaként negyedévente megjelenő elemzésben foglalkozik a magyar munkaerőpiac helyzetével. Az OTP Bank, mint az egyik legnagyobb hitelintézet számára kiemelt jelentőséggel bír a munkaerő-piaci folyamatok megértése és nyomon követése, hiszen ez az egyik legerősebb faktor, ami a háztartások fogyasztási, hitelfelvételi és megtakarítási döntéseit mozgatja.

Emellett vállalati szempontból vizsgálva, költségoldalról az egyik legmeghatározóbb tételt jelentik a bérkiadások. „Itt élesen elválik a mikro és makrogazdasági szintű folyamatok értékelése. Egy adott vállalat költségszerkezetén belül nem feltétlenül a bérek jelentik a legnagyobb tételt, hanem például a dologi kiadások. Ugyanakkor a vállalat által beszerzett árukat és szolgáltatásokat előállító cégek költségszerkezetében is jelentős tételt jelentenek a bérkiadások, és ez így megy tovább, az egész termelési láncon keresztül. Emiatt makrogazdasági szinten azt mondhatjuk, hogy az import mellett a bérkiadások jelentik a legfontosabb költségelemet a vállalati szektor számára” - mondta Eppich Győző. Emiatt a bérnövekedés egyrészről alapvetően meghatározza a vállalatok költségeit, másrészről viszont növeli a vállalatok termékei iránti keresletet. Ez pedig lehetővé teszi azt, hogy a vállalatok továbbhárítsák az emelkedő költségeiket a fogyasztókra. A makroközgazdászok ezt a jelenséget hívják úgy, hogy beindul az ár-bér spirál. Az ár-bér spirál beindulása pedig hatással van a forint árfolyamára, illetve a jegybanki alapkamatra, mely utóbbi végső soron meghatározza a banki hitel-és betéti kamatokat is.

Inflációs rezsimváltás történt

A válság előtt mind európai, mind közép-kelet európai mércével mérve is viszonylag magas volt az infláció Magyarországon. Amíg a környező országokban – Szlovákia, Csehország, Lengyelország – már a válság előtt is jellemzően 3 százalék vagy az alatti volt az infláció, addig hazákban inkább 5-6 százalék körüli volt a pénzromlás üteme. A válság Magyarországon is megtörte a korábban 5-6 százalékon „beragadt” inflációt. Ebben a bérnövekedés jelentős lassulása mellett a csökkenő nyersanyag áraknak, illetve – a világszerte alacsony inflációs környezet következtében – az alacsony importáraknak is kiemelt szerepe volt. „Magyarországon az elmúlt két évben tulajdonképpen megszűnt az infláció, hiszen a fogyasztói árak növekedése 2014-ben és 2015-ben is lényegében 0 százalék volt” - mondja a szakember.

Az ár- és béremelések alakulásában nagyon jelentős szerepe van a várakozásoknak, vagyis annak, hogy a vállalatok, illetve munkavállalók mit gondolnak az inflációs környezetről. A válság előtti időszakban az árazási-bérezési döntések a 4-5 százalékos inflációhoz igazodtak. Ebben hozott jelentős változást a válság. „Az inflációs- és béradatok egyértelműen azt mutatják, hogy a vállalatok árazási és bérezési gyakorlata megváltozott, és a különféle vállalati és lakossági felmérések is megerősítik azt, hogy a vállalatok és a lakosság által várt infláció jelentősen mérséklődött” - mondta Eppich Győző.

Ez a folyamat azonban nem egyik napról a másikra megy végbe. „Noha a válság 2008 végén indult, az inflációs rezsimváltásra utaló első igazán erős bizonyítékok az inflációs adatokban csak 2013 elején jelentkeztek” – árulta el a szakember. Vagyis a vállalatoknak is időbe telt, amíg felismerték/igazodtak a változó körülményekhez.

„Most egy újabb rezsimváltás küszöbén állhatunk” – folytatta Eppich Győző. A várakozások már igazodtak az alacsony inflációs környezethez, amely jelenleg erősen visszafogja a bérek növekedését. Ugyanakkor egy viszonylag új jelenség kezdi felütni a fejét a magyar gazdaságban, ez pedig az egyre súlyosabb munkaerőhiány, miközben a gazdasági növekedés és a lakossági fogyasztás ismét emelkedni kezdett az elmúlt 2 évben. „Ez magában hordozza annak kockázatát, hogy az ár-bér spirál ismét beinduljon”- figyelmeztet az elemző.

A jelenlegi közfoglalkoztatottak csak részben növelik a potenciális munkaerő tartalékot

Jelenleg Magyarországon a potenciálisan szabad munkaerő-kapacitás (a munkanélküliek, illetve néhány, viszonylag erős munkaerő-piaci kötődéssel rendelkező gazdaságilag inaktívnak számító csoport) historikus összevetésben is nagyon alacsony szintre süllyedt. A problémát viszont nemcsak a még mozgósítható szabad munkaerő mennyisége jelenti. Az elmúlt pár évben fokozatosan erősödött az a jelenség, hogy a még szabad munkaerő képzettségbeli összetétele egyre kevésbé felel meg a munkaerő-kereslet igényeinek. „Ezt a szakzsargon „skill-mismatch” problémának hívja, de a hétköznapokban leginkább olyan szalagcímként találkozhatunk ezzel a jelenséggel, hogy egyre nő a hiányszakmák száma” – mondta Eppich Győző. A vállalatok számára a jelenlegi munkanélkülieken kívül még potenciális munkaerő tartalékot jelenthetnek a közmunka rendszerben foglalkoztatottak is. „A problémát itt az jelenti, hogy a közel 200 ezer közmunkásnak csak mintegy fele olyan, aki a közmunkássá válása előtt is viszonylag erős munkaerő-piaci kötődéssel bírt, tehát korábban dolgozott és/vagy rendelkezik a munkába álláshoz szükséges feltételekkel” – folytatta Eppich. Részben ők azok is, akik eddig jellemzően a versenyszféra alacsony bérkínálata miatt döntöttek úgy, hogy inkább a közmunkát választják, hiszen – a for-profit szféra elvárási mellett – ha a fizetésükből levonnák az útiköltséget (vagy egyéb más a munkavégzéssel kapcsolatban felmerülő költséget), akkor nem érné meg nekik a munkavégzés.

További probléma, hogy a kiterjedt közfoglalkoztatott programok területileg nem azokban a megyékben vannak, ahol a munkaerőhiány a legsúlyosabb (Nyugat-Magyarország és Közép-Magyarország).

Jelentős ingázás nyugatra, északra

Ma Nyugat-Magyarországon szinte teljeskörű foglalkoztatottság van (arról, hogy ebben a régióban már betanított munkást is nehéz találni itt olvashat). Itt nem is nagyon szerveznek települési közfoglalkoztatási programokat. A kihívást ezen a területen az Ausztriába történő ingázás jelenti. Új jelenség az, hogy már az észak-magyarországi, a szlovák határhoz közeli területeken is megjelent a Szlovákiába irányuló ingázás. Makrogazdasági mutatók „nyelvén” az elszívó hatás legfőbb jeleként is értelmezhető a munkaerőhiány miatt fellépő, belendülő bérnövekedés. „Mivel egyre súlyosabb a hiány, ezért a gyorsulás is erőteljesebb lett”- mondta a szakember.

Az ingázókat még könnyebb visszahozni a magyar munkaerőpiacra, azonban a – például Németországba vagy még inkább az Egyesült Királyságba – kiköltöző munkavállalónak már lényegesen magasabb „prémiumiot” kell kínálni a hazatérésért. Ezzel szemben az ingázóknak még vannak hazai kötődéseik, kapcsolatrendszerük, ingatlanuk.

Termelési korláttá vált a munkaerőhiány

Mára egyes szektorokban – például a feldolgozóiparban vagy az újra magára találó építőiparban – jelentős korlátozó tényező lett a munkaerőhiány. „A cégeknek ebben a helyzetben azt kell felismerniük, hogy ha van megrendelésük, akkor a teljesítésért cserébe többet kell fizetni az embereknek”- vonta le a szakember a következtetést. „Itt megint élesen elválik a probléma mikro- és makroszintű jellege. Mikro szinten egy vállalat magasabb bérekkel/jobb munkakörülményekkel megpróbálhatja átcsábítani a konkurens cég szakemberét. Ugyanakkor makroszinten ezzel nem oldódik meg a munkaerő-hiány, csak áttevődik egy másik céghez” – mondta Eppich Győző.

Makrogazdasági szinten a munkaerő-hiány problémája csak úgy oldható meg, ha a bérnövekedéssel kellő számú embert lehet aktivizálni a munkaerő-tartalékból, vagy – akár a közmunkásokat, akár a külföldre ingázókat – sikerül a hazai elsődleges munkaerő-piacra visszacsalogatni. Sajnos az előbbi megoldásnak a már előbb említett skill-mismatch probléma lehet a gátja, a külföldre ingázókat pedig feltehetően csak jelentős béremeléssel sikerülhet haza csábítani.

A munkaidő viszont minden korábbinál jobban nőtt

Főként a munkaerőhiány az oka annak, hogy jelentősen emelkedett a ledolgozott munkaórák száma a magyar piacon. A munkaerőhiányra adott első és legkézenfekvőbbnek tűnő vállalati válasz a meglévő munkaerő intenzívebb „használata”. Ez tipikusan két csatornán keresztül történhet: egyrészt a korábban – esetleg pont a rosszabb konjunkturális helyzet miatt – részmunkaidőben foglalkoztatottakat teljes munkaidőben foglalkoztatják tovább. A másik lehetőség a munkaórák számának növelése: „elsősorban a feldolgozóiparban látható folyamat, hogy a termelési volumen által erőteljesebb érintett „fizikai” munkakörökben historikusan is nagyon magas szintre emelkedett a ledolgozott munkaórák száma. A túlórák emelkedése azonban már a szolgáltató szektorban is megfigyelhető” – fejtette ki a közgazdász.

Néhány kísérlet a megoldásra

Mivel a probléma makroszintű, ezért a probléma megoldása sem érkezhet csupán vállalati szintről, de mivel ezen a szinten vált égetővé a helyzet, valamit tenni kell a kiküszöbölése érdekében.

Az egyik kitörési lehetőség a duális szakképzések intenzív beindítása, amelynek eredményeképpen rövidebb idő alatt juthatunk a piaci igényeknek megfelelő szaktudással rendelkező szakemberekhez, akiket adott esetben pár hónapon belül már a „munkapadhoz” állíthatunk. saját igényeikre jobban válaszoló szaktudással bíró embereket pár hónapon belül oda lehessen állítani a munkapadhoz.

A másik fontos szempont – a béremelésen túl – az, hogy javítani kell a munkakörülményeket is, amellyel a magyar munkaerőpiac versenyképességét is növelni lehet.

E mellett a közfoglalkoztatottakból képzéssel, összetett programokkal, mobilitás segítésével munkaerő-piaci tartalék képezhető.

Ami pedig a legfontosabb, „a fiatal munkaerőre le kell csapni”, mert nem sok van most belőlük.