kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Hatvan százalékkal nőtt az eseti befizetések összege az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárnál

Egy év alatt 10 000-ről több mint 15 000-re nőtt azon pénztártagok száma, akik eseti befizetésekkel gyarapították az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításaikat – derült ki az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár év végi összesítéséből.

images

Az eseti, vagyis a rendszeres havi tagdíj felett teljesített pénztártagi befizetések összege 2014-ben az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárnál meghaladta a 2,3 milliárd forintot. Ez 60 százalékos emelkedést mutat a 2013-as évhez képest, és közel kétszerese a 2012 évi eseti befizetéseknek.

Nagy Csaba ügyvezető igazgató az eredmények kapcsán kiemelte, hogy nemcsak az eseti befizetések emelkedtek jelentősen, hanem a pénztár által kezelt vagyon, sőt a válság óta először a pénztártagok száma is:

„Az eredményeinkből kiindulva örömmel tapasztaljuk, hogy a hazai lakosság konkrét lépéseket tesz és elkezdett tudatosan készülni a nyugdíjas évekre. Ugyanis a válság óta először, 2014-ben növekedett a pénztártagjaink száma, ami mára meghaladja a 218 000-et. Az általunk kezelt vagyon szintén emelkedett, év végén a nyugdíjcélú megtakarítás több mint 181 milliárd forintot tett ki. Ez azt jelenti, hogy továbbra is az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár a hazai pénztári szektor legnagyobb szereplője. A tudatosság javulását jelzi az is, hogy 2014 évben több mint 15 000 tagunk élt az eseti befizetés nyújtotta lehetőséggel, így idén még több pénztártagunk gyarapíthatja egyéni nyugdíjszámla egyenlegét a 20 százalékos adó-visszatérítés összegével."
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk