kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Havi 7 milliót keres az MNV vezérigazgatója és igazgatósági tagja

Szivek Norbert két és fél éve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója és igazgatósági tagja. Jelenlegi alapbére vezérigazgatóként havi bruttó 5 millió forint. Ebben a béren kívül adható juttatások, illetve az esetleges prémium nincs benne - írja a 24.hu

images

images

Szivek azonban főállása mellett számos kiemelt jelentőségű gazdasági társaságnál tölt be valamilyen tisztséget. Tagja az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta, valamint a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség igazgatóságának éppúgy, mint a Richter Gedeon Nyrt. és a Panrusgáz igazgatóságának. Ezek mellett a Mol felügyelőbizottsági tagja.

Mindezekért busás tiszteletdíjat kap vagyonkezelői fizetése mellé. A 24.hu összegyűjtötte, hogy összesen mennyit keres.

Szivek Norbert állásai és juttatásai:


  • Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., 2015 februárjától vezérigazgató: havi 5 millió, egy év alatt 60 millió forint
  • Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., 2015 februárjától igazgatósági tag: havi 350 ezer forint, egy év alatt 4,2 millió forint
  • Mol Nyrt., 2015. áprilisától felügyelőbizottsági tag - tavaly összesen 14,9 millió forint
  • Richter Gedeon Nyrt., 2016. áprilisától igazgatósági tag: havi 520 ezer forint
  • Magyar Posta Zrt., 2016 augusztusától igazgatósági tag: havi 450 ezer forint
  • Magyar Villamos Művek, 2015 májusától igazgatósági tag: havi bruttó 180 ezer forint, de a tiszteletdíját nem veszi fel
  • Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség, 2015 decemberétől igazgatósági tag, havi 395 ezer, évi 4,7 millió forint (nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy felveszi-e a tiszteletdíját)
  • Panrusgáz Gázkereskedelmi Zrt., igazgatósági tag - nem tudni, mennyit keres, mert nem válaszoltak.

Mindezek alapján Szivek legalább 7,5 millió forintot keres havonta különböző, döntően állami tisztségei után.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Szivek korábban számos más kiemelt gazdasági társaságnál volt igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tag. A Rábánál idén áprilisban mondott le igazgatósági tagi tisztségéről. A Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-nél felügyelőbizottsági elnök volt tavaly február és szeptember között (havi 120 ezer forintos tiszteletdíját nem vette fel).

Sziveket idén májusban megválasztották a Magyar Golf Szövetség elnökévé is, a szervezet tájékoztatása szerint az elnöki feladatait tiszteletdíj nélkül látja el.

Amellett, hogy Szivek halmozza a jól fizető állásokat, vállalkozóként is aktív. Két területen számít specialistának: ingatlanbizniszek és energetikai befektetések.
24.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk