Hogyan barátkozzunk meg az élethosszig tartó tanulás gondolatával?

Bár régi a mondás, a társadalom sokáig az ellenkezőjét díjazta: tartotta magát az a nézet, hogyha valaki az iskoláit elvégezte, szakmát vagy főleg diplomát szerzett, az már "befejezett ember". Az életviteléhez, munkájához elegendő ismerettel rendelkezik, ennélfogva, további tanulásra miért volna szüksége?

A nézetet nemcsak a gyakorlat éltette, különféle tudományos és áltudományos elméletekkel is igyekeztek alátámasztani: így azzal, hogy egy bizonyos életkor után az emberek már nem tudnak tanulni, új ismereteket befogadni, ezért fölösleges oktatásukra energiát fordítani. Ezek az elméletek tévedésen alapultak, mert úgy fogták fel, hogy a testi-lelki érettséggel az egyén fejlődése befejeződik, mert a fejlődést az éréssel azonosították. A későbbi tudományos kutatások azonban nem igazolták e nézeteket.

A múlt század első éveinek rendkívül gyors társadalmi, gazdasági fejlődése volt a gyakorlati cáfolata a korábbi elméletnek. Új szakmák, sőt: egész iparágak sora jött létre. Évszázada például a távközlés - a távíró- és morze gépekkel - igényelt teljesen új ismeretekkel rendelkező szakembereket. A távközlés korábbi gyakorlatát ismerők átképzése során kiderült, hogy a javarészt 30-40 éves alkalmazottak gyorsan és sikeresen sajátították el az új technikával járó tudnivalókat. A további tapasztalatok pedig nemcsak azt bizonyították, hogy a felnőttek képesek a tanulásra, hanem azt is, hogy adott esetben a felnőttek jobb hatásfokkal tanultak, mint a 14-18 éves fiatalok.

A tanulás persze többnyire fáradságos folyamat, ezért az ösztönzés hatását nem lehet eléggé becsülni. Az érdeklődés csak alap a tanulás vállalásához, fontos érdekek - a magasabb bér elérése, vagy éppen a lemaradástól való félelem, a munkahely elvesztésének veszélye, netán megtörténte - is arra késztetnek, hogy megújítsuk tudásunkat. Az "Á, öreg vagyok én már a tanuláshoz!" jellegű tiltakozás csak kibúvó, ügyetlen magyarázat a szellemi restségre, hiszen tudományos tény, hogy agyunk képes új ismeretek tömegének befogadására idősebb életkorban is, tehát tudunk életünk delén, sőt, azon túl is eredményesen tanulni. Hozzátéve, hogy a biológiai lehetőség erre adott, hiszen agyunknak csupán tíz százalékát vesszük igénybe, azaz "szabad kapacitás" jócskán áll rendelkezésünkre.

Felgyorsult korunkban folyamatosan lépnek be új iparágak, szakmák a gazdaság vérkeringésébe, s még új tudományágak is keletkeznek. A műszaki-technikai haladás révén egy adott szakmában is állandósulhat a változás, amelyekkel az érintetteknek lépést kell tartaniuk. Az pedig nem megy másként, mint az ismeretek folyamatos gyarapításával, tehát tanulással, képzéssel. Számítani kell, hogy bizonyos iparágak, szakmák elavulnak, ezzel szükségszerűen új szakmák jönnek létre, s ez sokaktól pályaváltoztatást, pályamódosítást, új szakma megtanulását követeli. Életünk során többször is, így hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy az egyszer megszerzett tudást nem elég karbantartani, netán frissíteni, készen kell állnunk az átképzésekkel, új szakmák megtanulásával járó terhek elviselésére, ha nem akarunk hátrányba kerülni a munkahelyekért folyó versenyben. A fejlett országokban nem ritka, hogy az emberek 4-5 szakmát is kitanulnak életük folyamán.

Új követelményeket támaszt a magyar munkavállalók elé hazánk uniós tagsága is, hiszen az európai közösség tagjaként immár késedelem nélkül kapcsolódunk be azokba a világgazdasági, technikai folyamatokba, amelyek a legfejlettebb országok gazdaságát lendítik előre. Az országhatárok átjárhatósága pedig megnövelte a munkaerő mobilitását, ami nyelvtudást igényel, hiszen Hegyeshalom után már csak kevesen értik a szavunkat.

A tanulást az érdekünk is ösztönzi. Az ember ugyanis praktikusan gondolkodik, olyasmivel foglalkozik, aminek gyakorlati hasznát, szükségszerűségét felismeri. A felnőttek tanulásában az önképzés, egyéni tanulás mellett az intézményes iskolai oktatás is jelentős szerepet tölt be, nemcsak a végzettséget igazoló papír miatt, hanem abból a szempontból is, hogy alapot szolgáltasson az önálló tanuláshoz, az ismeretek állandó gyarapításához.

Magyarországon az iskolarendszerű képzésben résztvevő felnőttek száma megközelíti az egymilliót. Az intézményes felnőttoktatás különböző szinteken történik: a felsőfokú képzésben a továbbtanulók több mint 40 százaléka, 416 ezer ember vesz részt, a középiskolákban még több, 443 ezer a felnőtt diák, akik sokféle intézményben tanulnak, beleértve a szakmai jellegűeket is. (Választásukban nyilván munkahelyük követelményei játsszák a főszerepet). A továbbtanulók kisebb, de fontos csoportja az a 128 ezer fő, akik felnőttként akarják az általános iskolát befejezni, s ezzel kilépni a teljesen képzetlen, tanulatlan munkaerők köréből.

E sajátos tény az iskolák szerepének speciális jellegét, a tanárok szemléletének, a tanítás gyakorlatának és a módszereinek megújítását is igényli. Ahhoz, hogy a szükséges elmozdulás bekövetkezzék, négy feltétel szükséges. Először: az iskolában egyszerre legyen cél és feladat a tanulási képesség fejlesztése. Másodszor: az oktatás a műveltségi alapot fejlessze, amire később építeni lehet. További feltétel, hogy az egyén a tanulást pozitív cselekményként értékelje. Végül elkötelezettség és elszántság, határozottság is szükséges a tanuláshoz. Mindehhez az iskolai munkában nem nélkülözhető a pedagógus részéről a modern pedagógiai, pszichológiai megközelítés. Így válhat a tanulás értelmes - gyorsan megtérülő - befektetéssé, ami egyúttal ösztönzést adhat az ismeretek további bővítéséhez, az élethosszig tartó tanuláshoz.

dr. Takács Ilona