kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Hogyan érjük el az utasításaink teljesítését?

A cégvezetők egyik legnagyobb problémája az, hogy munkatársaik nem teljesítik a kiadott utasításokat, feladatokat. Ennek több oka is lehet, előfordulhat, hogy nem értenek egyet a feladattal, de ezt nem jelzik a vezetőnek, inkább nem végzik el a munkát. Az is lehet, hogy nem tudják, hogyan kellene megcsinálni, vagy esetleg félreértették a feladatot, és valami egészen mást csinálnak. Ez lehet ugyanúgy szándékos, ahogy lehet nem szándékos cselekedet is.

Nézzünk egy konkrét esetet, és tegyük fel, hogy egy nagyon fontos és határidős projekt fog csúszni amiatt, hogy a felelőse nem csinálta meg, mert nem értett egyet azzal, hogy ez az ő feladata lett volna. Vajon egy cégvezető mit tehet egy ilyen helyzetben? Egy valamit biztosan nem tehet, nem hagyhatja elúszni a projektet, nem hagyhat elúszni egy nagy lehetőséget, mert azon a cég sikere és fizetőképessége múlhat. Az övé a legnagyobb felelősség, az ő akarata és szándéka az, ami előre viszi a céget, vagy éppen hátra. Tapasztalataink alapján a cégvezetők többsége ilyen esetekben némi rossz érzés és bosszús tekintet után felgyűrt ing újjal, a homlokon sűrűsödő ráncokkal belevágnak a feladat elvégzésébe, időt és energiát nem sajnálva, és befejezik a projektet, mert ők pontosan ismerik annak a jelentőségét, és mert mint említettük ők azok, akik a cégért felelnek.

Majd egy hét múlva megismétlődik szinte ugyanez, szinte ugyanúgy......

Kedves Cégvezető! Ne keseredjen el! Nézzük meg, van-e más lehetőség? Mit kell tennünk ahhoz, hogy egy olyan cégünk legyen, amely elérte, hogy a tulajdonos, vagy ügyvezető teljes idejében a stratégiával, kulcspartner - kapcsolatok építésével, a cég hosszú távú stabilitásának építésével tudjon foglalkozni? El lehet-e érni azt, hogy képzett vezetők tartsák a kezükben a teljes kontrollt, és a munkatársak hatékonyan termeljenek, és a cégben általános jelenség legyen a magas motiváltság, a lojalitás, a becsületesség?

A tulajdonosok és ügyvezetők vágya egy olyan cég, amelynek mutatói fejlődést mutatnak, a cég profitot termel, és hosszú távú kilátásai nagyon jók.

Mi az, amit feltétlenül, első körben meg kell tennünk, ha cégvezetők vagyunk és termelést szeretnénk elérni? Meg kell tanulnunk jól kontrollálni, és munkatársainkat is meg kell tanítanunk jól kontrollálni. Mit is jelent ez pontosan? Mi is az a kontroll pontosan és miért olyan fontos ez? Sok embernek juttat eszébe kellemetlen gondolatokat ez a szó, hogy kontroll.
Ellenőrzés - ezt jelenti. De mit jelent ténylegesen az, hogy ellenőrizni?

Nézzünk erre egy példát. Adott egy értékesítő, akinek az a feladata, hogy időpontot egyeztessen, majd elmenjen tárgyalni és megkösse az üzletet. Mit is tesz ő ilyenkor pontosan? Először is elindítja a ciklust azzal, hogy felhívja az ügyfelet, majd folytatja azzal, hogy beegyezteti az időpontot. Itt már eredményt ért el, de még nem zárta le a dolgot, hiszen az ő feladata az üzletkötésig tart. Mit tesz tehát ezután? Elmegy a beegyeztetett tárgyalásra, majd hatékony kommunikációs technikákat és kifogáskezelést használva meggyőzi az ügyfelet arról, hogy miért kell neki az az áru, vagy szolgáltatás. Miután elérte, hogy az ügyfél akarja a terméket, megköti vele az üzletet. Idáig tartott a feladata, amit sikeresen teljesített. Mi volt az, amit tett? Végig ellenőrzése alatt tartotta a tevékenységet. Elindította a ciklust a telefonnal, majd folytatta azzal, hogy elment a tárgyalásra és megállította, vagy befejezte azzal, hogy eladta a terméket. Vagyis elindította - folytatta - és megállította a folyamatot. Ez a lényeg, ez az, amit kontrollnak hívunk. Teljes ellenőrzés. A feladatok elkezdésével, a dolog folytatásán át a kívánt eredmény eléréséig, vagyis a feladat lezárásáig tart.

Emlékeszünk a fenti sürgős és fontos projektre? Ki, vagy kik voltak azok, akik nem kontrollálták a feladatot? Egyszer az azzal megbízott munkatárs, aki nem fejezte be, sőt talán el sem indította a feladatot, és természetesen a vezető, aki pedig csak elindította, de nem kísérte nyomon, hogy az le is záruljon.

Természetesen nem kell mindenkinek ugyanannyi feladatot kontrollálnia, ez a feladatkörétől és a felelősségi körétől függ. Egy azonban biztos, ha nem is ugyanannyit, de a saját területét egy cégben mindenkinek kontrollálnia kell.

Ez így talán túl egyszerűnek, vagy talán túl nehéznek tűnik, nem tudom. Ám az biztos, hogy ez is egy olyan képesség, ami nem születik együtt az emberrel, hanem tanulás és gyakorlás útján elsajátítható. Természetesen sok más összetevő együttesen járul hozzá a cég eredményességének növeléséhez, de már ennek az egy eszköznek a használatba vételével hatalmas eredményeket lehet elérni a teljesítések területén.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk