Megjelent: 13 éve

Hogyan hozzuk ki magunkból és munkatársainkból a legtöbbet?

Céljaink és a kiválóság állapotának eléréséhez mindenképpen szükséges a változás és a mély önismeret. Egy változási folyamatban azonban nem csak az a fontos, hogy tudatosan haladjunk előre, hanem az is, hogy néha visszatekintsünk, vajon ott vagyunk-e, ahol lenni akarunk. Ha nem, akkor sincs semmi baj, soha nem késő irányt váltani.

Ki az, aki ne szeretne a legjobbak közé tartozni a munkahelyén? Ki az, akinek nem esik jól, ha dicséretet, elismerést netán kinevezést kap? A legtöbb ember arról álmodik, legyen szó beosztottakról vagy vezetőkről, hogy valamiben kimagasló legyen, valamiben a legjobbak közé tartozzon, ismerjék el, nézzenek fel rá a munkahelyén.

Alapvető emberi tulajdonságunk, hogy meg szeretnénk felelni a társadalmi elvárásoknak, ami természetesen nem csak a munkahelyünkre, de magánéletünkre ugyanúgy vonatkozik. Egy gyermekeit odaadóan nevelő anyuka például egyszerre szeretne jó anya, jó feleség, jó barát, jó vezető vagy beosztott is lenni, hiszen a környezet is ezt várja el tőle, a főnök, a munkatársak, a barátok, a férj és a gyermekek egyaránt; a saját önmagával szembeni elvárásokról már nem is beszélve.

A megfelelési és bizonyítási vágy egy olyan rendkívüli belső erő és motiváció, mely a legtöbb embert a kiválóság felé irányítja. A környezetünkben ránk ható (érzékszerveinkkel észlelt) ingerek pedig mind-mind befolyásolnak minket abban, hogyan érjük el azt az ideális állapotot, ami elégedettséggel, boldogsággal tölt el minket. Mindamellett nagyon fontos az is, hogy mi magunk mit gondolunk saját teljesítőképességünkről, lehetőségeinkről és korlátainkról.

A kiválóság állapotának eléréséhez változtatnunk kell

De vajon mi kell ahhoz, hogy a legtöbbet kihozzunk önmagunkból vagy munkatársainkból és vajon mit is jelent a kiválóság igazából?

Az emberi kiválóság fogalmának értelmezésével már a görög mitológiában is találkozhatunk, ahol részben vagy egészben szinonimaként a boldogság, a boldogulás, jólét és siker fogalmai állnak. Ha szervezeti kiválóságról beszélünk és a mai modern kor rendszereit nézzük, akkor talán az EFQM (European Foundation for Quality Management) modell juthat elsőre eszünkbe. Ezen modell alapelvei közt szerepel a folyamatos tanulás, innováció és fejlesztés, ami a kulcs az egyéni és szervezeti célok elérésében is. Tehát ezt tekinthetjük kiindulási alapnak, vagyis ha a kiválóság felé törekszünk, akkor változnunk, változtatnunk, fejlesztenünk kell.

Ha elindulunk a változás útján, számos olyan dolgot tanulhatunk meg, amit korábban még nem ismertünk. Ez a plusz tudás erősebbé, határozottabbá tesz minket céljaink elérésében. Nagyon fontos, hogy olyan célokat tűzzünk ki magunk elé, melyek kellő kihívást biztosítanak, ugyanakkor reálisak és mérhetők is.

Hinni kell abban, hogy bármit képesek vagyunk elérni

Köztudott, hogy az emberek többsége nem szereti a változást, sőt sokan képesek agresszíven ellen is állni bármi nemű apró kezdeményezésnek. Vannak olyanok is, akik egyáltalán nem hisznek önmagukban és másokban sem, vagyis túlságosan "apró befolyásoló tényezőnek" gondolnak minden egyént ahhoz, hogy egy értékesebb és boldogabb élet feltételeit megteremtsék. Pedig pontosan ez a lényeg, hogy higgyünk önmagunk és mások azon képességében, hogy akarattal, tudatossággal, kitartással bármit képesek vagyunk elérni és ha kell, bármit gyökeresen meg is tudunk változtatni. Ezen képességünk birtokában észreveszünk minden olyan apró hibát, nem megfelelőséget, amely a célunk elérésének útjában áll. Ebben sajnos elég sok tényező akadályozhat és korlátozhat minket, amit legjobb tudásunk szerint eliminálni kell vagy pedig a tényezők milyenségét tudatosan befolyásolni. Az akadályok és esetleges kudarcok nem csak kezdetben, de a változási folyamat egészén elkísérhetnek minket és ezt el kell fogadnunk.

Kaizen, a folyamatos fejlesztés

Ez a szemlélet a lean menedzsmentben sincs másként, sőt a fentiek tudatosítása kifejezetten fontos szerepet játszik a vállalati sikerek elérésében, nem csak szervezeti, hanem egyéni szinten is. Ezt hívjuk kaizennek (folyamatos fejlesztésnek), ami egy tanulási-változási folyamat is egyben, ahol saját és mások hibáiból és kudarcaiból képesek vagyunk tanulni és megtenni a szükséges változtatásokat annak érdekében, hogy jobbak és még jobbak legyünk. A változtatásokat tehetjük kis- vagy nagyléptékben (hoshin, kaikaku) egyaránt attól függően, mit kíván az adott cég vagy szervezet.

Mély önismeret szükséges a változáskezeléshez

Miközben töretlenül haladunk céljaink és a kiválóság állapotának elérése felé, számtalan kommunikációs akadályt kell leküzdenünk
és egy sajátos stratégiát kell kidolgoznunk arra, hogy minden körülöttünk lévő egyént magunk mellé állítsunk, vagy legalábbis az ellenzőket elfogadóvá, a passzívakat aktívakká és kezdeményezőkké alakítsuk át.

Gondoljuk meg kétszer mikor, mit, kinek és hogyan kommunikálunk! Mielőtt kérünk, vagy utasítunk, ismerjük meg pontosan a másik fél preferenciáit és motivációját is, mert könnyen megeshet, hogy üzenetünk nem ér célba, vagy éppen az ellenkező hatást váltja ki, mint ami az eredeti szándékunk volt. A változáskezelés nem könnyű feladat, melyet önmagunkkal, kollégáinkkal vagy beosztottainkkal szemben egyaránt kezelnünk kell.

Azt, hogy egy változási folyamatban hogyan menedzseljük önmagunkat, attól függ, milyen meggyőződésünk és képünk van arról, mire vagyunk képesek és hol vannak a korlátaink. Ehhez persze valódi és mély önismeret is szükséges.

Vannak olyan feladatok, célok, melyekről azt hisszük túlszárnyalja képességeinket, pedig valójában nem a képességeinkkel van a baj, hanem azzal, ahogy gondolkodunk róluk. Tehát a meggyőződésünk irányít minket minden esetben, amikor feladatot hajtunk végre. Viszont van olyan állapot is, amikor úgy érezzük, a teljesítőképességünk maximumán vagyunk, magabiztosan szárnyalunk, önbizalommal, céltudatosan, hibátlanul, boldogan dolgozunk úgy, hogy még az idő múlását sem vesszük észre. Ezt az állapotot hívjuk "Flow"-nak.

Soha nem késő irányt váltani

Csíkszentmihályi Mihály nevéhez köthető a fogalom, aki hosszú évek óta kutatja a boldog és sikeres élet titkát. Tanulmányai és kísérletei rámutattak arra, hogy többször élünk át flow élményt a munkában, mint szabadidős tevékenység közben. A flow élmény és az emberi kiválóság kapcsolata abban áll, hogy amikor flow-ban vagyunk, úgy érezzük miénk a világ, nincs olyan akadály, amit ne tudnánk leküzdeni, nincs olyan körülmény, amit ne tudnánk megváltoztatni, tudjuk, hogy teljesítményünkkel a maximumon járunk, érezzük, hogy kiválóan dolgozunk. Ez az érzés magabiztosságot, önbizalmat ad, boldogsággal tölt el minket, mely a mindennapi munkát élvezetessé teszi számunka.

Egy változási folyamatban nem csak az a fontos, hogy szándékkal és tudatosan haladjunk előre, hanem az is, hogy néha megálljunk és visszatekintsünk, milyen úton jutottunk oda, ahol éppen vagyunk, ott vagyunk-e vajon, ahol lenni akarunk és olyan mértékű változást értünk-e el, amilyet korábban célul tűztünk ki magunk elé? Ha mást látunk, mint amit vártunk, semmi baj, soha nem késő irányt váltani és soha nem késő egy teljesen más úton elindulni. A lényeg, hogy felismerjük ezt és tegyünk a változás érdekében.

Munkahelyi kiválóság mint életforma?

Ha teszünk ma, teszünk holnap és azután is a jobb és szebb jövőért, a saját és vállalati célok eléréséért, az annyit jelent, hogy szokásunkká vált a változás, a változtatás, megéljük azt és elfogadjuk már annak természetességét. Ha a változás és fejlesztés egyet jelent a szokásunkkal, akkor a szokásunk az életformánk és ez az, ami a kiválóság záloga is egyben. Hiszen a kiválóság nem egy adott állapot, egy adott időpontban. A kiválóság az, ami folyamatos és állandó, ami fenntartható és fejleszthető, ami minden embert motivál és boldoggá tesz. És valljuk be, nincs is annál nagyon öröm, mint amikor folyamatosan boldogok, kiegyensúlyozottak és motiváltak lehetünk a saját munkánkban. Ehhez kívánok mindenkinek nagyon sok sikert és kitartást!

Egyed Ildikó
Vezető HR Tanácsadó
LeanCenter

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk