Megjelent: 9 éve

Hogyan mérhető a tehetség?

A szervezet eredményessége, a cég sikere azon is múlik, hogyan találja meg és bánik a tehetségeivel. Hogyan formálható ennek érdekében a kiválasztás, a fejlesztés cégen belül? A mérés értéke - A tehetség mértéke címmel tart előadást Peter Humphreys Magyarországon az SHL Tréning Akadémia nyílt napján.

1. Hogyan javíthatom cégem eredményességét a nyílt napon hallottakkal?

A CEB egyik kutatása azt vizsgálta, hogy mitől csökken egy szervezet teljesítőképessége. Az eredmény: többnyire a tehetséggazdálkodás elhanyagolása miatt. Ügyfeleink visszajelzései alapján tudjuk, hogy sok vállalat nem képes gyors, pontos, a tudomány legfrissebb eredményein alapuló támogatást nyújtani tehetséges dolgozóinak. Megoldásaik idejétmúltak, gyakran csak általánosságokat tartalmaznak, nem veszik figyelembe azokat a körülményeket, amelyben a tehetségeknek teljesíteniük kell. A CEB a tehetségmenedzsmenttel kapcsolatban olyan megoldásokat kínál, amelyek valóban növelik ügyfeleink üzleti teljesítményét.

A nyílt napon a CEB tehetségmenedzsmenttel kapcsolatos kutatási eredményeit és az ezekből következő gyakorlati megoldásokat osztom meg a résztvevőkkel. Bemutatom, miként támogathatják ezek a megoldások a résztvevők szervezetében a csapatok hatékonyabb működését, a stratégiai célok elérését.

2. Hogyan tudom átültetni az itt hallottakat vállalatom gyakorlatába?

A CEB kutatási eredményei alapján gyakorlatban alkalmazható példák segítségével mutatom be, hogyan lehetnek sikeresek a szervezetek a mai gyorsan változó környezetben. Azt remélem, hogy a tanulságokat a résztvevők akár már másnap elkezdhetik alkalmazni szervezetükben.

3. Milyen hasznos tippeket kaphatok a tehetségmenedzsment témájában?

A résztvevők megismerhetik a tehetségmenedzsment „Legjobb gyakorlat”-át. Körbejárjuk a stratégiai siker és a tehetségmenedzsment összefüggéseit, bemutatom, miként teheti bárki sikeressé szervezetét.

A nyílt nap időpontja: 2015. február 26., csütörtök 15:00-19:00
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk