kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Hol terem a lean szakember?

Ma már egyre több főiskolán és egyetem tanítják a lean eszközeit és menedzsment rendszerét, azonban az iskolapadban nem lehet mindent elsajátítani. Léteznek nagyon hasznos tanácsadói képzések, melyek rendszerint vállalati tapasztalatokra épülnek és valós környezetben zajlanak. De ezektől még nem lesz valakiből jó lean szakember.

A lean gyártási rendszer jó ideig valami misztikus dolgot jelentett a legtöbb ember számára. Valami olyan elvont tudományt sejtett mögötte az ember, amit csak igen kevesen ismernek és még kevesebben nevezhetők szakértőnek ezen a területen.

A Toyota a huszadik század közepe táján dolgozta ki ennek a rendszernek az alapjait, melyet aztán James P. Womack és Daniel T. Jones nevezett először "lean" gyártási rendszernek, az 1996-ben kiadott "Lean Thinking" című művükben. Lean, azaz karcsú az olyan szervezet, mely nem hord magával felesleges terheket, lehetőleg semmi olyan dolgot, ami nem értékteremtő. A multinacionális vállalatok betelepülésével hazánkban is egyre terjedt a lean menedzsment, egyre több és több helyen lehetett találkozni ennek a rendszernek az egyes elemeivel. A mérnökök ezt benchmarking vizitek, beszélgetések, vagy egy esetleges állásváltoztatás során megosztották egymással. A jó megoldások gyorsan terjedtek, és terjednek ma is, az egymástól való tanulás jól bevált módszer e területen is.

Sajnos, a felsőoktatás nem követte ennyire gyorsan a képzési rendszerek alakításával a piaci helyzetet. Ma már egyre több főiskolán és egyetem tanítják a lean eszközeit és menedzsment rendszerét, azonban mint tudjuk, az iskolapadban nem lehet mindent elsajátítani. Léteznek természetesen nagyon hasznos tanácsadói képzések, melyek rendszerint vállalati tapasztalatokra épülnek és valós környezetben (gemba) zajlanak.


Jegyzetből senki sem lesz szakértő



Ez fokozottan érvényes a lean eszközökre, valamint magára a teljes lean menedzsment működésre. Az egyes eszközök viszonylag egyszerűek, könnyen elsajátíthatóak, felfoghatók. A gyakorlás, a mindennapi alkalmazás az, ami ezt a rendszert ugyanúgy elmélyíti a tudástárban, mint bármely már eszköz használatát.

Gyakorlás nélkül ezek az ismeretek elkopnak ugyanúgy, mint bármely más lexikális tudás. A jó lean szakembert arról lehet felismerni, hogy lenn sétál a termelésben, kezében jegyzetfüzet lapul, megfigyel mindent és megpróbál választ találni saját kérdéseire is. Beszél a dolgozókkal, információt gyűjt és elemez. Állhatatosan kutatja a megoldást minden zökkenőre, amit az értékteremtési folyamatban tapasztal.

Amit szintén nem lehet megtanulni oktatáson, az a lean menedzsment bevezetése következtében lezajló emberi konfliktusok kezelése például. Mivel minden újdonsággal szemben eleinte rezisztensen viselkedik az emberek többsége, ennek kezelése csak és kizárólag az ilyen konfliktusok személyes megélése útján tapasztalható meg.


Hol vannak ezek a szakértők?



Valószínűleg mind erősen dolgozik éppen egy folyamatfejlesztésen, harcol a veszteségek (muda) ellen. Emellett nagy valószínűséggel a LeanCenter adatbázisában is megtalálhatók, hisz a szakma hazai központja minden lean szakembert igyekszik bevonni táborába. 2007 óta építjük az ország lean szakember önéletrajz adatbázisát, és ezt a szakmát jellemző kapcsolatrendszert.

A LeanCenter által kidolgozott védett lean szakmai kiválasztási rendszer alapos szűrést biztosít a vállalati interjúkat megelőzően. Vegyes irányultságú és különböző szintű tesztek valamint a kiválasztásba bevont lean szakemberek biztosítják, hogy az adott pozícióra, illetve feladatra legmegfelelőbb jelöltek jussanak tovább a következő szintre. Jelöltjeink a Megbízók által végzett szakmai értékelésen jó eséllyel veszik az akadályokat.
Amennyiben az Ön cégének is szüksége lenne olyan szakemberre, aki a folyamatfejlesztésben otthonosan mozog, ismeri a lean/six sigma/TPM módszertanokat - legyen szó gyártó-, minőségbiztosító-, folyamat-, karbantartó mérnökről, mérnökség-, vagy termelésvezetőről, HR-es kollégáról vagy akár pénzügyi szakemberről, lépjen velünk kapcsolatba mielőbb, hogy az új szakértelem versenyelőnyt hozhasson az Ön cégének is. Keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségen.

Tömpe László üzletág vezető
Leancenter

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk