kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Honnan tudjuk, sikerült-e az állásinterjú?

Az állásinterjúról kilépve szinte képtelenek vagyunk objektíven értékelni a teljesítményünket. Profi interjúztatók a legritkább esetben adnak bármiféle visszajelzést, így tényleg nem lehet tudni, hányadán is állunk. Jelekből lehet következtetni, de ezek észlelését eltorzíthatja a remény, vagy épp a reménytelenség érzése. Pár fogódzót próbálok adni, de sajnos pontos, tudományosan megalapozott válaszom nekem sincs (ahogy másnak sem lehet). Az is lehet, hogy amit jelnek veszünk, valójában nem is jel, csak épp valami miatt így sikerült.

images

Ökölszabály, hogy nem kérünk visszajelzést magunkról az állásinterjú végén, ez szigorúan tilos! Ekkor még nem tudja az interjúztató, hogy mit mondjon, mérlegelnie kell, de ha zavarba hozod, azzal biztos nem teszel jót magadnak (kivétel: börtönviselt jelölt kérdése arról, akadály-e a rovott múltja. Ez egy olyan eldöntendő kérdés, amire jó eséllyel tudja a választ az interjúztató).


Jelek, hogy nem sikerült




1. Túl rövid volt


Ha már van állásinterjús tapasztalatod, nagyjából tudod, hogy a te területeden mennyi a szokványos idő. Ahol általában fél óra, ott egy negyedórás interjú nem jó jel, ahol 1-1,5 óra a szükséges, ott a félórás, 40 perces interjú nem jelent sok jót.


2. Hirtelen lett vége


Hacsak nem az történt, hogy valamilyen váratlan és halaszthatatlan ügy miatt el kellett rohannia az interjúztatónak, ez bizony nem jó jel. Még várnád a kérdéseket, még nem tárgyaltatok meg egy csomó mindent, és ő egyszer csak azt mondja, lejárt az idő. Hogy ezt ajelet felismerd, már az időpontegyeztetésnél tisztázni kell, hogy kb. milyen hosszú lesz. (Milyen időtartamra számíthatok? Vagy: 10-től 11-ig? stb.)


3. Túl rövid volt, ahhoz képest, hány interjúztató volt jelen


Ha többen interjúztatnak, akkor kb. másfél óra a reális, hogy mindenkivel mindent meg lehessen beszélni. Ha szakmai és HR oldal egyaránt jelen van, általában a szakmai oldalnak lesz több kérdése, a HR-es néhány kérdést tesz fel pl. fizetési igényről, szabadságtervekről és egyéb praktikus témákról, az idő nagyrészében inkább csak figyel. Szakmai emberből akár 2-3 is jelen lehet, ha mindnek van kérdése, és rendes kifejtős válaszokat adsz, kérdezel te is, akkor 1-1,5 óra biztos eltelik.


4. Megígérik, hogy jelentkeznek, de időtartamot nem mondanak


A „majd értesítjük” lehet üres lózung is, többnyire az. Ha mondanak egy konkrét időpontot (jövő héten, hó végén stb.), és addig sem történik semmi, akkor lemondhatsz az állásról, legalábbis egy időre. Nem biztos, hogy veled volt baj, vagy mást választottak, lehet, hogy közben olyan változások történtek, hogy az új emberre már nincs is szükség. A munkáltató részéről ugyan nem elegáns ilyenkor sunnyogni, és reménykedni, hátha a jelölt nem érdeklődik, és akkor nem kell nemet mondani, de sokszor ezt teszik.


Honnan lehet tudni, miért nem téged választottak?



Talán elmondja a közvetítő, interjúztató, ha közli a rossz hírt telefonon. Gyakoribb, hogy egy egysoros e-mailt küldenek, miszerint „nem Önt választottuk”. Ilyenkor lehetőséged van megköszönni a visszajelzést, és visszakérdezni, miért nem téged, de többnyire nagyon általános választ adnak, ha egyáltalán adnak. Szóval, majdnem sehonnan.


Jelek, hogy sikerült




1. Béralku


Csak olyan emberrel kezdenek bérről alkudozni, akivel el tudnák képzelni a hosszútávú együttműködést. A béralku nem egyenlő azzal, hogy megkérdezik, mi a fizetési igényed, és pókerarccal tudomásul veszik. Az még nem jelent semmit. Ellenben, ha rákérdeznek a részletekre, mint cafeteria-elemek, bejárás stb. akkor már számolnak veled (szó szerint). Természetesen ebből még nem biztos, hogy lesz megegyezés, de közel vagy hozzá.


2. Közös jövőről beszélnek


Ezek lehetnek elejtett félmondatok is, „ezt majd a HR-el kell megbeszélni” vagy „ha majd az XY-nal beszél, ezt említse meg” stb.


3. Szerződéstervezetet, vagy más dokumentumot adnak


Szerződéstervezetet adnak átolvasásra, offer lettert küldenek, részletes munkaköri leírást stb. Ez még nem jelent megállapodást, de ilyen dokumentumokat csak az kap, akivel el tudják képzelni a megállapodást.

Figyelem! Bármilyen pozitív jel nem jelenti azt, hogy meg is kapod az állást. Amíg nincs mindkét fél által aláírt munkaszerződés, addig nem lehetsz biztos abban, hogy téged választottak. Sajnos láttam már olyat, hogy félreérthetetlen jelekből az látszott, hogy a jelölt megkapta az állást (meghívták belső céges rendezvényre), majd mégis meggondolták magukat. Csak az aláírt szerződés a garancia. Ill. az sem, hiszen a próbaidő még 3 hónap, ott még bármelyik nap történhet bármi.

Jobangel
HR Blog
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek