Megjelent: 6 éve

HR Reggeli a GDPR jegyében, szakértő ügyvédi előadással

Bár az adatvédelmi rendelet szigorú követelményrendszerének már minden cég HR osztályának maximálisan meg kéne felelnie, a visszajelzések alapján a legtöbb helyen még sok a hiányosság. A Beck & Partners szervezésében megrendezésre kerülő HR Reggeli következő témája ezért a GDPR. Vendégük dr. Horváth Katalin, ügyvéd. Vele beszélgettünk az adatvédelmi rendeletről. A rendezvény díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

Az EU GDPR adatvédelmi rendelet türelmi ideje május 25-én lejárt. Hogy látja, mennyire sikerült a határidőre szabályossá tenni a HR-eseknek a folyamataikat?

Eddigi tapasztalataink szerint HR területen kicsit jobb a helyzet, mint más területeken, jobban benne van a köztudatban az új rendelet és annak szabályai. Mindazonáltal vannak olyan régi gyakorlatok, amelyek továbbra is élnek a HR területen annak ellenére, hogy már nem felelnek meg a GDPR-nak. Ilyen régi gyakorlat például a személyi okmányok fénymásolása, a munkaerő-közvetítőkkel való együttműködések és szerződések, az anonim álláshirdetések feladása. Ezek annak ellenére töretlenül megvannak a napi rutinban, mintha nem lépett volna hatályba májusban a GDPR.

Hogy tapasztalja, mi jelenti a legnagyobb nehézséget a HR-eseknek?

A napi rutin módosítása, az „így szoktuk” attitűd elhagyása. A GDPR miatt a HR napi folyamatait, eljárásait kell módosítani. Ide tartozik például a személyi okmány másolás megszüntetése, az önéletrajzok nyomtatásának, lementésének, e-mailekben tárolásának megváltoztatása, lehető legszűkebbre vétele. Nagy kihívást jelent az, hogy mostantól az önéletrajzokat nem lehet korlátlan ideig megőrizni, a „később még hátha jó lesz valamire” szemléletet el kell hagyni. Az anonim álláshirdetések gyakorlatát is meg kell szüntetni, és meg kell oldani az állásra jelentkezők előzetes tájékoztatását is az önéletrajzuk és adataik kezeléséről. Kihívást jelent az általános iratkezelési gyakorlat megváltoztatása is, a papír és elektronikus dokumentumok biztonságos tárolása. Amit eddig nyitott polcon tároltak, azt mostantól már zárt szekrényben szükséges tartani.

Külső szakértő bevonása nélkül lehet-e, vagy érdemes-e megküzdeni a folyamatok átalakításával?

El lehet kezdeni a folyamatok átalakítását, azonban egy ponton mindenképpen eljut a szervezet arra a szintre, amikor érdemes külső szakértőt bevonni, mivel a kötelezettségek nem olvashatók ki közvetlenül minden elemében magából a rendelet szövegéből, hanem az Európai Bizottság WP29 munkacsoportja, a NAIH állásfoglalásai, NAIH határozatokban meghatározott követelmények és az eddigi joggyakorlat az, ami aprópénzre váltja a szabályokat, és amelyekből a konkrét kötelezettségek kiolvashatók. Ezek összegyűjtése és ismerete pedig már szakértelmet igényel.

Miről lesz szó a közelgő HR Reggeliken, ahol Ön ad elő? Mit tudnak „hazavinni” majd a résztvevők?

A HR általános és speciális adatkezelési kérdéseiről lesz szó, beleértve a tipikus adatkezelési helyzetek elemzését is, mint például a munkaerő-közvetítéssel kapcsolatos adatkezelést, az interjúztatás során felmerülő adatvédelmi kérdéseket, a munkavállalók távozásával felmerülő kihívásokat. Az előadás után a résztvevők egy komplex képet kapnak arról, hogy mi a konkrét teendőjük a megfeleléshez, melyik régi gyakorlatukkal kell felhagyni, milyen új folyamatokat kell bevezetniük.

Kinek ajánlaná a rendezvényt?

HR vezetőknek, munkaerő-közvetítőknek, és minden olyan dolgozónak, amely munkaügyi, HR feladatokat lát el és munkája során munkavállalók, állásra jelentkezők adatait kezeli.

Jelentkezés a díjmentes HR Reggelire:

http://hrreggeli.hu/


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk