kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Így segít a legózás a vállalati problémák megoldásában

A honi tréningpiacon 2003 óta jelen van, eddig mégsem kavart fel különösebb hullámokat a Lego Serious Play (LSP) módszertan. A kreativitásra építő, a LEGO vállalat által 2001-ben kifejlesztett metódus alkalmazása bevett gyakorlat az USA-ban és Nyugat-Európában, nálunk azonban sokan óvakodnak attól, hogy komolyabb célokra használják. A módszertanról Murányi András tréner-tanácsadóval beszélgettünk a szeptember elején induló magyarországi trénerképzés apropóján.

- Hogyan került kapcsolatba a LEGO alapú tréning módszertannal, és miért döntött úgy, hogy elkezd ezzel dolgozni?

- Érdekes módon az LSP előtt csak érintőlegesen foglalkoztam tréningekkel, ugyanis vezetési és szervezetfejlesztési tanácsadó voltam, emellett pedig kutatás-fejlesztéssel foglalkoztam. Nem igazán vonzottak azok a tevékenységek, amiket korábban "tréning" címszó alatt megismertem. Kicsit zavarba ejtő, kicsit nyögvenyelős, nem igazán frappáns dolgokkal találkoztam, ráadásul minden tréning közös jellemzőjének az tűnt, hogy a hatásuk nagyon áttételes, és tulajdonképpen mintha a tréner feladata az is lett volna, hogy a résztvevőknek és a megrendelőknek bizonygassa, hogy ezután a kötélhúzás után, vagy bekötött szemmel játszott logikai játék után majd többek, jobbak, hatékonyabbak lesznek a munkájukban. Ezt egyfelől néha nehéz volt teljesen átérezni, másfelől alappal feltételezhetjük, hogy minden nehézség, sőt akár minden jó mulatság, amiben a teamek részt vesznek, jótékony hatást gyakorol a munkahelyi teljesítőképességükre. Ez érvényes arra a szituációra is, amikor egy rossz tréninget kell együtt végigszenvedni - biztosan összekovácsolja a csapatot.

A LEGO 2003-ban kereste meg az akkori munkahelyemet, az IQ Consultingot (és nem mi kerestük meg őket), hogy nem lenne-e kedvünk az LSP kezdeti, de már nem kísérleti fázisába bekapcsolódnunk, és elsajátítanunk a módszertant. Vécsey Zsadány kollégámmal ketten vettünk részt a dániai képzésen, és máig ketten képviseljük a módszertant Magyarországon.

Az elsőre világossá vált, hogy egyáltalán nem a klasszikus értelemben vett "tréning" módszertanról van szó, hanem annál jóval többről, valami komolyabbról. Tréningként, azaz elsősorban csapatépítő, fejlesztő foglalkozásként is alkalmazható, de nem véletlenül a "komoly játék" elnevezés, a fő előnye ugyanis nem a közösen megélt, felszabadító hatású játékból származik, hanem abból, hogy a résztvevők, a csapatok a tényleges tevékenységükkel, munkájukkal kapcsolatos jelenségeket, mozzanatokat, terveket, rendszereket, vagy éppen problémákat elemeznek újra olyan módon, ahogy más körülmények között lehetetlen volna, és merőben újszerű, eredeti, és éppen ezért páratlanul hatásos és használható ötleteket, megoldásokat tudnak közösen kitalálni. Ez a fajta tréning - amit én még mindig szívesebben nevezek foglalkozásnak, vagy idegen szóval workshopnak - már sokkal jobban megfeleltethető a tanácsadói munkámnak, ami konkrét, megérthető, hasznosítható, tartalmi eredményeket igényel. Remekül használható a kutatás-fejlesztésben is, de gyakorlatilag mindenhol, ahol új, friss ötletek kidolgozására van szükség.

- Ha nem titok, elárulná, hogyan működik a módszertan? Illetve ehhez kapcsolódóan, azt hallottam, hogy a LEGO a közelmúltban "nyílt forráskódúvá" tette az LSP-t, azaz elméletileg bárki elkezdheti használni "csak úgy". Mit gondol erről?

- A módszertan, a foglalkozások menete nem ördöngösség, és tréningekkel foglalkozók számára számos eleme ismerős is lehet. A nyitott, kiegyensúlyozott, torzítatlan kommunikáción alapszik, amit akár egy problémásabb, zárkózottabb, gyanakvóbb csoporttal is néhány óra alatt el lehet érni. A résztvevők észreveszik, hogy itt nem az idejüket fecséreljük, hanem számukra nagyon is fontos dolgokkal foglalkozunk már a foglalkozások első percétől kezdve. Más módszerekhez képest nekem az LSP lényegre törő, és mégis "demokratikus" jellege tetszik. Jól ellensúlyozza a karakterbeli különbségeket, és kiderül, hogy a szótlanabb, bátortalan munkatársaknak is legalább annyi értékes mondanivalójuk van a többiek számára, mint a "nagy dumásoknak". Nem okoz komoly gondot a szigorú, vagy akár autokrata főnök részvétele sem, éppen ezért előszeretettel alkalmazzuk a módszert különböző vezetési szintű és kulturális hátterű résztvevőkből álló csoportokban. Az sem baj, ha egyesek jól ismerik egymást a foglalkozásokat megelőzően, mások pedig a teamen kívülről érkeznek. A foglalkozások kimenetele mindig konszenzuson alapul, tehát nemcsak hogy minden résztvevő hozzájárul a téma eredményes feldolgozásához, hanem a részeredményeket és a végső tanulságokat is közösen értelmezik és fogadják el.

Mindehhez persze nem elég a jó módszertan, és a LEGO kockák által hozzáadott könnyű hozzáférhetőség, jó kezelhetőség, hanem a tréner gyakorlatán és affinitásán, érzékenységén is sok múlik. Ahogyan az LSP hozzájárul a tanácsadói munkához, ugyanúgy személy szerint a tanácsadói tapasztalatom is segít abban, hogy a feldolgozott témákat megértsem és át tudjam érezni. Az emberek nem szeretik, ha a tréner csak mosolyog, és "igen értem", meg "ezt kifejtené bővebben?" típusú, üres reakciókat ad az ő legjobb tudásuk szerinti, mélyen őszinte megnyilatkozásaikra, hanem azt szeretnék, ha valóban értené, hogy miről folyik a diskurzus, és értő módon tudná befolyásolni, amikor erre szükség van, a foglalkozás menetét.

Ezzel tulajdonképpen a másik kérdését is megválaszoltam, azaz remek dolognak tartom a módszertan felszabadítását, de a módszertan szabad hozzáférhetőségén kívül nélkülözhetetlenül fontos annak alapos ismerete, a gyakorlat, és természetesen az általános tréneri képességek, mint az odafigyelés, a problémaérzékenység, az intelligencia, a türelem, és a jó taktikai készség. Talán ehhez még a módszertan fő értékét figyelembe véve, a céltudatosságot, a nem zavaró "rámenősséget" adnám hozzá, mivel itt tényleg nemcsak az a cél, bár ez is fontos, hogy a résztvevők elégedetten, jó hangulatban álljanak fel a pár órás, vagy akár 1-2 napos legózás után, hanem konkrét, visszacsatolható, alkalmazható eredményeket is kell produkálni. Persze attól függően, hogy a foglalkozás célja mi volt, a megrendelő hol helyezte el az elvárásait a csapatépítő-problémamagoldó tengelyen.

- Miért nem népszerűbb az LSP Magyarországon, "mitől félnek" a lehetséges megrendelők?

- Nyilván számtalan dologtól tartanak, elsősorban addig, amíg sikeresen ki nem próbálták maguk is a módszert a gyakorlatban. Az első kérdés, amit kapni szoktam, hogy "ez ugye nagyon drága, luxus tréning?" Nos, nem drágább, adott esetben olcsóbb is, mint számos outdoor tréning, viszont a hatása jóval kézzel foghatóbb, ha úgy tetszik, magasabb a ROI mutatója, illetve személyes tapasztalatom szerint a komoly, alkalmanként akár "húsba vágó" témák boncolgatása ellenére sokkal kisebb a kockázata, abban az értelemben, hogy nem nagyon lát az ember rosszul sikerült, unalomba fulladt LSP tréninget. Én legalábbis még nem láttam.

Aztán gyakori aggodalom, hogy itt ám nem mindenki szeret játszani, és egyébként is, nem szeretnénk játékra pénzt költeni. A valóság az, hogy nem igazán nevezhető játéknak az, amit a foglalkozásokon művelünk: valóban, a LEGO egy játék, de amit az LSP keretében csinálunk vele, az inkább kommunikáció, rendszeralkotás, innováció, és sok más hasonló, a kreativitásra felfűzött értékes, értékteremtő tevékenység, ráadásul nincsenek játékszabályok, úgyhogy senkit nem kell, hogy megtévesszen a dolog. Különben egy-egy-másfél órás demó alatt ez világosan ki is derül. A többi megrendelői aggodalomról nem tudok sokat, én lennék a legboldogabb, ha ezekkel tisztában lennék, és látnám, hogy a módszertan olyan népszerűségre tesz szert, mint amilyet megérdemel.

- Szeptember elején indul az első magyarországi LSP képzés. Mit érdemes tudni róla?

- Valójában augusztus 29-én kezdődik a négy napos oktatás, és valójában nemcsak Magyarországon, hanem egész Közép-Kelet Európában ez lesz az első ilyen alkalom. Per Kristiansen, a módszertan egyik kidolgozója, LSP "master trainer" fogja a képzést vezetni, és angol nyelven fog zajlani. Szerintem nem csak trénerek számára hasznos az LSP elsajátítása, hanem mindenki profitálhat belőle, aki szeretne eredményes, kreatív megbeszéléseket vezetni a munkakörnyezetében. Segít kitörni bármelyik szakma zsargonjainak az útvesztőjéből, és képessé teszi az embert arra, hogy kihozza az igazán új, eredeti gondolatokat a munkatársaiból, vagy akár ismeretlen emberekből. Ma, amikor a megszokott gondolkodásmód és munkamódszerek látványosan elégtelennek bizonyulnak, és a szervezetek túléléséhez létszükséglet, hogy folyamatosan új ötleteket tudjanak kitermelni, és a szituációkat, problémákat újszerű megoldásokkal tudják kezelni, ez a képesség kincset ér.

Enetha Learning Kft.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk