Megjelent: 13 éve

Így változott a munkalehetőségek száma az álláspiacon

Az előző negyedévhez képest leginkább a közszolgálat területén csökkent a meghirdetett pozíciók száma, derült ki a Jobinfo.hu Online Álláspiaci Riport 2011. második negyedévre vonatkozó adataiból. A pályakezdők számára viszont jó hír, hogy a legnagyobb bővülést a gyakornoki, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatalok számára meghirdetett pozíciók kapcsán mérték.

A kínált állások típusát megvizsgálva 2011. első negyedévéhez képest a pályakezdők, illetve gyakornokok számára meghirdetett állások növekedtek leginkább a Jobinfo.hu Online Álláspiaci Riport 2011. második negyedévre vonatkozó adatai alapján. "Ez vélhetően két tényező találkozásának köszönhető, egyrészt a nyár közeledtével százezernyi friss munkaerő kerül a piacra, amire a munkáltatók is készülnek. Másrészt újra a létszámbővítés jelei mutatkoznak, melynek során a munkáltatók kiemelt szerepet szánnak a pályakezdőknek, akiket kedvezőbb feltételek mellett tudnak alkalmazni, mint a már tapasztalattal rendelkező munkavállalókat" - kommentálta az adatokat Kristók Balázs, a Jobinfo.hu állásportál vezetője.

A II. negyedév nyertesei közé tartoznak még a szakmunkások, a gazdasági, illetve pénzügyi területen elhelyezkedni szándékozók, valamint a logisztikai, beszerzési és szállítmányozási pozíciókra pályázók. Ezekben a kategóriákban 20 százalékkal több állás várt betöltésre, mint 2011. első negyedévében. A legek körében ugyanakkor negatív rekordot állított fel a közszolgálati kategóriába sorolható állások köre. A legnagyobb visszaesés a közigazgatás területén tapasztalható, de az oktatási, illetve az egészségügyi álláslehetőségek számában is tetemes a csökkenés.

Még több mérnököt, informatikust

Nincs jelentős változás a végzettség szerinti álláskínálati számok dobogós helyein, a vizsgált időszakban ezúttal is a mérnökök, az informatikusok és a műszaki végzettséggel rendelkezők iránt volt a legnagyobb a kereslet. "A közel 90 ezer állásajánlat mintegy 25 százaléka nekik szól, ami rávilágít arra, hogy az oktatás nem képes kellő mennyiséget produkálni az ilyen végzettségekkel rendelkező szakemberekből" - mondta a Jobinfo.hu képviseletében Kristók Balázs.

Ha a kínált állásokat az elvárt idegennyelv-ismeret szerint vizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy a második negyedévben is az angol az első számú favorit a munkáltatók körében, ezt követi a német majd a francia. Változás viszont az előző negyedévhez képest, hogy az április 1. és június 30. között nyitott pozícióknál növekedett a kiírásokban a követelményként megfogalmazott idegennyelv-ismeret.

Több a lehetőség, csak utazni kell?

A Jobinfo.hu adatai szerint egyébként a második negyedévben mintegy 5 százalékkal nőtt a nyitott pozíciók száma. Területi bontásban az élen nincs változás, sőt Budapest a maga 37,4 százalékával még inkább főváros-központúvá alakítja az álláspiacot. A megyék vonatkozásában már komolyabbak a változások, Zala, Győr-Moson-Sopron, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkált 20 százalék feletti emelkedést az első negyedévhez képest, igaz, ez volumenét tekintve csak pár tucat pozícióval jelent többet az adott megyében.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk