kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 8 éve

"Az IKEA-nál olyan dolgozni, mint ha a barátaival töltené az időt az ember"

A svéd lakberendezési lánc 300 új munkahelyet teremt a harmadik magyarországi áruházában Soroksáron, amely 2017 tavaszán nyílik meg. Számos területen várják majd a jelentkezőket, mint például: logisztika, vevőszolgálat, lakberendező vagy dekoratőr. Kilenc vezetőt kiválasztottak már, akik régóta a vállalatnál dolgoznak. Az év második felében indul a nagyobb létszám felvétele - mondta a HR Portálnak Magyar Andrea, az új áruház HR-vezetője.

images

Hány főt vettek eddig fel és milyen pozíciókba?

Először a menedzsment pozíciók betöltésére fókuszáltunk. Sikerült egy nagyon jó csapatot összeraknunk. A jelenlegi menedzsment, Szabó Ágnes vezetésével már megkezdte a munkát. Ők kilencen mind az IKEA munkatársai jelenleg is, többen már a 2000-es évek eleje óta erősítik a csapatot. Bár más-más területet vezetnek majd a soroksári áruházban, egy dolog közös bennük: rendkívül színes és változatos utat jártak be, mire idáig jutottak.

Milyen szempontok domináltak a menedzsment kiválasztásánál?

Olyan csapatot szerettünk volna kialakítani, akik tudják, hogyan kell vezetni egy áruházat.

Azt már lehet látni, hány fő érkezik más IKEA-áruházból?

Úgy látjuk, többen érdeklődnek az állások iránt, melyet mi meg is adunk a munkatársainknak; hiszen minden új pozíciót először cégen belül, a kollégák számára hirdetünk meg.

Van-e valamilyen speciális jellemzője toborzási technikájuknak?

Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a jelentkezőkben meg vannak-e az IKEA alapvető értékei, hiszen a munkatársaink teszik olyanná a céget, amiért az emberek szeretik a márkát. Ilyen értékek például a példaértékű vezetés, az alázat és az akaraterő, a költségtudatosság vagy a felelősség elfogadása és átruházása.

Az egyik legfontosabb szempont a jó értelemben vett alázatosság a munkával szemben. Fontos, hogy az új kolléga képes legyen csapatban dolgozni, hiszen nálunk nagyon erős a közösségi szellem. Hiszünk benne, hogy ha valakiben meg van a kellő akarat, akkor képes fejlődni és személyre szabott karrier utat bejárni. Ezt bizonyítja a harmadik magyarországi IKEA új menedzsmentje is, akik közül többen is gyakornokként vagy eladóként helyezkedtek el nálunk, ma pedig a vezetőség tagjai. A kiválasztás során ezért is – ahogy a menedzsment esetében is tettük – nagy figyelmet fordítunk majd arra, hogy a jelentkező képviseli-e az IKEA értékeit, hiszen azokat sokkal nehezebb utólag elsajátítani. Arra gondolok például, hogy leendő kollégánk merjen különbözni, azaz önmaga lenni, legyen benne folyamatos vágy a megújulásra vagy például, hogy törekvései valósághűek legyenek

Milyen pozíciókba várják még a jelentkezőket?

Számos területen várjuk majd a jelentkezőket, mint például: logisztika, vevőszolgálat, lakberendező vagy dekoratőr. Közel 300 új munkahelyre lehet majd jelentkezni, melyeket folyamatosan fogunk megnyitni. Az év második felében indul a nagyobb létszám felvétele.

Mi szükséges egy eladói munkakör betöltéséhez?

A fent említetteken túl az eladóknál elvárás a megabiztosság, hiszen ez szükséges az emberek megszólításához, továbbá a lelkesedés a csapatmunka iránt, a változásokra való nyitottság, a priorizálási képességet és nem utolsósorban érdeklődés a lakberendezés iránt.

Hány körös a kiválasztás?

Elsősorban a pozíciótól függ, de minden esetben több körös kiválasztást alkalmazunk, csoportos és személyes, illetve a közvetlen vezető és a személyzeti kollégák bevonásával.

Mivel kívánják bevonzani és megtartani a leendő munkavállalókat? Gondolok itt fizetésre, juttatásokra, vonzó munkáltatói márkára?

Amit mindenképp kiemelnék, hogy az IKEA-nál olyan dolgozni, mint ha a barátaival töltené az időt az ember. Ezt az első pillanattól szeretnénk biztosítani a harmadik magyarországi áruházban is, ahol gyorsan változó vidám környezet várja majd az új kollégákat. Jellemző a cégnél, hogy tiszteljük egymást, őszinte változatos emberek vagyunk, akiknek szenvedélye a lakberendezés. A kollégáink számára széles körű és rugalmasan változtatható juttatási csomagot dolgoztunk ki, mely Soroksáron is elérhetővé válik, és folyamatosan követjük a versenypiaci bérek alakulását, melyekre szükség esetén reagálunk is.

Bizonyára nagy munka összeállítani egy csapatot. Mi jelent kihívást jelenleg? Ha összeáll a csapat, mi a következő nagy feladat?

A legfontosabb, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akik szívesen csatlakoznak majd a soroksári áruház csapatában, és képesek lesznek arra, hogy a nyitás első pillanatától megteremtsék azt a jó hangulatot, ami a budapesti és a budaörsi áruházban ma is uralkodik. Hiszen onnantól a következő „nagy feladat” hogy: szebb hétköznapokat teremtsünk az emberek többsége számára.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hol vannak munkaerő-tartalékok Magyarországon?

2024-ben a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a gyártószektorokat érintő szakemberhiánnyal, de a... Teljes cikk

Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH

“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk

Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról

Miért jönnek? Miért nem magyarokat alkalmaznak a cégek? Leverik a béreket? Az utóbbi hónapok forró kérdése lett a magyar közéletben a külföldi... Teljes cikk