Megjelent: 8 éve

Ismét téma a Munka törvénykönyvének módosítása

Ismét az érdekegyeztetés asztalán a Munka törvénykönyve, melynek módosítását már 2015 tavaszán kezdeményezték. A felek azonban nem jutottak egyezségre. A kérdés most újra terítéken van, így érdemes figyelemmel követni, hogyan alakul a munka világának jogi szabályozása.

Ellentmondásos körülmények között születnek az új szabályok

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretében 2015 tavaszán kezdődtek a tripartit (háromoldalú: munkáltatói, munkavállalói oldal, kormányzat) tárgyalások az Mt. módosításáról a szociális partnerek kezdeményezésére. A munkavállalói érdekképviseleteknek számos, míg a munkáltatói érdekképviseleteknek néhány módosítási javaslatai voltak, melyek a várakozásoknak megfelelően nem estek egybe. A tárgyalások folyamán egyértelművé vált, hogy a munkavállalói és a munkáltatói oldal lényegében egyetlen pontban sem tudnak megegyezni. Eközben az érdekegyeztetés keretein kívüli piaci szereplők is megjelentek, illetve feltehetően megjelennek igényeikkel. Multinacionális társaságok, illetve külföldi kereskedelmi kamarák a munkajogi szabályok további változtatását kérték a kormányzattól. Olyan igények merültek fel, mint például a rendkívüli munkavégzés éves korlátjának további emelése vagy annak a teljes eltörlése, vagy például a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás korlátainak az eltörlése. Ebben az ellentmondásos helyzetben jelent meg tavaly ősszel a Nemzetgazdasági Minisztérium jogszabály tervezete, mely meglehetősen racionális és kiegyensúlyozott módon végezte volna el a foglalkoztatásra vonatkozó szabályok szükséges korrekcióját. Figyelembe vette az Országos Bírósági Hivatal javaslatát a jogellenes munkaviszony megszüntetés szabályainak a szigorítására, egyértelműsítette, hogy valamennyi munkavédelmi képviselő felmondási védelem alatt áll, könnyítette a hatályban lévő kollektív szerződéshez való csatlakozás lehetőségét, illetve minimális mértékben a köztulajdonban álló munkáltatók szabályozásához is hozzányúlt. Ez az anyag azonban nem nyerte el végül a kormányzat támogatását. Az Mt. módosítás előkészülete azonban nem állt meg.

Nem lehet tudni mi kerülhet bele a törvényjavaslatba

A foglalkoztatásra vonatkozó joganyagot változtatni tervező törvényjavaslat (ok) tartalma nem nyilvános. Ezek egyike lehet a 2017. évi költségvetés megalapozásáról szóló törvény. Ezen túlmenően az anyag tartalmilag is jelentősen változhat, így a részletekkel akkor érdemes megismerkedni, amikor a kormányzat által támogatott javaslat (ok) az Országgyűlés honlapján megjelenik (feltéve, hogy erre sor kerül). Bizonyos, a korábbi tv. javaslatban szereplő elemek a törvénymódosítás körüli vitát feltehetően túlélik. Ebbe a kategóriába azok a módosítások tartoznak, amelyekre az Európai Uniós jogrenddel való összhang megteremtése miatt van szükség (pl: kompenzáló pihenőidő). A VDSzSz hétvégi sajtónyilatkozatából a közvélemény is megtudhatta, hogy a jelenlegi javaslatnak része az Mt.101.§ (3) bekezdésének a hatályon kívül helyezése, mely a készenléti jellegű munkakörben dolgozókat érintené hátrányosan. Vannak azonban olyan, a korábbi törvényjavaslatban szereplő pontok, melyeknek a jelenlegi támogatottsága kérdéses. Ilyen például a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek a szigorítása, melyet az OBH kezdeményezett. Hasonlóképpen kérdéses, hogy a munkavédelmi képviselő védettségére, a munkavállalói képviselő fogalmára, a köztulajdonban álló munkáltatóra és a kollektív szerződésekhez való utólagos csatlakozásra vonatkozó javaslat elemek bekerülnek-e a végleges anyagba. Kérdés továbbá az is, hogy visszatükrözi-e a javaslat a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII.tv. 2016. április 16. napjával történő hatályon kívül helyezésével kapcsolatos változásokat.

Ismerkedjen meg a Munka törvénykönyve változó szabályaival a 2016. május 24. napján a MÜPA Üvegtermében megrendezésre kerülő foglalkoztatási rendezvényen. Az Mt. szabályainak változásán túlmenően a Kúria munkajogi gyakorlatával, a munkaügyi ellenőrzés 2015. évi tapasztalataival, a munkavállalók ellenőrzésének jogszerű módozataival, a kiküldött munkavállalókra vonatkozó változásokkal, a kollektív jogok gyakorlati alkalmazhatóságával, valamint a nők gazdaságban betöltött helyzetével is megismerkedhet.

A rendezvényen az NGM, a Kúria, a Pécsi Tudományegyetem képviselői, illetve neves szakemberek mutatják be az adott terület legfontosabb történéseit. A rendezvényről további információt, illetve a jelentkezésre vonatkozóan adatokat itt talál.



Dr. Kéri Ádám
Ügyvéd
KRS Ügyvédi Iroda

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk