kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 8 éve

Itt a tavaszi szünet - Ön hová teszi a gyereket?

Nyakunkon a tavaszi szünet, ami bár idén nem lesz különösebben hosszú, mégsem mindig könnyű megszervezni a gyerekek őrzését. Így megoldást jelenthet, ha akár csak egy-egy napra beviheti a szülő a munkahelyére a csemetét.

A nagyobb gyerekekkel könnyebb a helyzet, hiszen kütyüvel, könyvvel, valamilyen foglalkoztató füzettel el tudnak lenni, akár hosszabb ideig is, meg értik is már a helyzetet, viselkednek (amíg nagyon el nem unják magukat). A kisebbeket már nehezebben lehet lefoglalni úgy, hogy a szülő is tudjon azért dolgozni és a kollégákat se zavarja a gyerkőc. Nagyon sok gyereknek és ma már felnőttnek is eleven emléke, amikor bement a szülő „dolgozójába”, ami élmény volt, pedig nem voltak még családbarát megfontolások. Persze kérdés, hogyha rendszeresen van rá szükség egy hosszabb szünetben, akkor is ilyen pozitív élmény tud-e maradni.

Egy nemrég megjelent kutatás szerint, amelyet a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet végzett, a magyarországi vállalatok elvétve alkalmazzák a családbarát munkaerő-piaci eszközöket, amelybe persze alapvetően a rugalmas munkavégzés, részmunkaidő, távmunka lehetősége tartozik bele, de nem elhanyagolandó része az sem, hogy adnak-e valamilyen opcionális lehetőséget a cégek a gyermekek felvigyázásának megoldására, akár hosszabb távon munkahelyi bölcsődével vagy alkalmilag játszószobával, napközivel. Ezek egyébként a legritkábban alkalmazott eszközök a családbarát lehetőségek közül.

Az adatok azt mutatják, hogy szinte mindegyik vizsgált családbarát lehetőséget a nagyvállalatok, a szolgáltató szektorban működők, a külföldi (rész)tulajdonban levők, illetve a jó üzleti helyzetű cégek alkalmazzák a legnagyobb arányban. Leginkább pedig azok, akik indultak már valamelyik családbarát minősítést kiadó pályázaton, ami egyébként a vállalatok mindössze 2 százalékát jelenti egyelőre. Pedig már két díj is létezik, amelyet el lehet nyerni. A Családbarát munkahely pályázat már 16 éve létezik, jelenleg az Emmi osztja, míg a Családbarát vállalat címet a Három királyfi, három királylány mozgalom adja ki, szintén évente.
Licia Ronzulli az Európai Parlamentbe is kislányával jár dolgozni

Persze a gyerekek akár átmeneti munkahelyi jelenlétéhez is nagyon különböző a kollégák és maguknak a szülőknek is a hozzáállása. Erre utalnak 2014-es szavazásunk eredményei is, amelyek nem elsősorban a két véglet között ingadoztak, hanem sokféle válaszlehetőség között inkább egyenletesen oszlottak meg a vélemények. Akkor a legtöbben azt a válaszlehetőséget jelölték be kérdésünkre, ami úgy szólt, hogy „Ön el tudja képzelni, hogy bevigye a munkahelyére a gyermekét, ha a szükség úgy hozza?”, hogy bevinnék, de csak végszükség esetén, a második az a válasz volt, amely szerint egy gyereknek nincs helye a munkahelyen, a harmadik pedig, hogy nincs lehetőségük ezt a megoldást alkalmazni. Csak ötödiknek futott be az a válasz, hogy szívesen is látják és meg is érti a főnök és a kollégák is a helyzetet.


Vannak azért jó gyakorlatok, többszörös nyertesek is

Nagyvállalati kategóriában a K&H Bank már tavaly és tavalyelőtt is nyert a Családbarát vállalat pályázaton. 2013 nyarán nyílt meg központjukban a családbarát munkahelyi szoba, munkavállalói jelzésekből kiindulva. Több dolgozó esetenként korábban is bevitte a gyerekét a munkahelyre főleg nyáron, amikor nehéz volt megoldani a felügyeletet, így a gyerekek és a dolgozók érdekében úgy döntöttek kialakítanak erre a célra egy nagyobb helyiséget munkaállomásokkal és játékokkal, könyvekkel, ahol a szülők is a gyerekek mellett lehetnek, dolgozni is tudnak, a gyerekek pedig el tudnak akár egymással is játszani. (A családbarát szobáról részletesen korábbi cikkünkben írtunk.)

Nagyvállalati kategóriában tavaly második lett a National Instruments Hungary Kft., ahol, mint Birinyi Ágnes kommunikációs munkatárs elmondta rugalmasan állnak a kérdéskörhöz. A több mint ezer fős vállalatnál az átlagéletkor 32 év, így sok kisgyerekes kollégájuk van. A cégnél a nyitott ajtók elve működik. Vagyis, ha úgy hozza a sors, akkor a dolgozók be tudják hozni gyermekeiket a munkahelyre, ahol irodák helyett kubikokban dolgozik mindenki, így a gyerekek amellett, hogy a szüleikkel vannak, a munkahelyi légkört is megtapasztalhatják. Külön gyermekfelügyeletre vagy megőrzésre kialakított szobájuk nincsen, de mind a közvetlen, mind pedig a felsővezetők nyitottak az eshetőségre, hogy a gyerekek megjelennek a vállalatnál.

Ráadásul a hosszabb szünetekre proaktív módon, céges táborokkal készülnek, hogy könnyebb legyen megoldani például a nyári felügyeletet. „Minden évben június közepétől augusztus közepéig folyamatosan biztosítunk tábori elhelyezést a gyerekeknek, melyet a szülők 50 százalékos támogatással tudnak igénybe venni. Az idei évben például 7 különböző táborban összesen 11 turnust szervezünk. A táborok szervezőivel több éves szakmai kapcsolatot ápolunk. Emellett a legkisebbekre is gondolva három helyi családi napközivel is partnerségben vagyunk, ahol szintén kedvezményesen tudják elhelyezni a gyermekeiket a kollégáink”- egészítette ki Birinyi Ágnes.

A vállalati légkört is feldobja a céges családi napközi

Van, ahol azért nem okoz meglepődést vagy gondot egy ilyen felvetés, mert a vállalatnál működik saját családi napközi. A könyvvizsgálattal és pénzügyi tanácsadással foglalkozó BDO Magyarország középvállalati kategóriában lett 2015-ben Családbarát Vállalat. A részletekről Nagy Zsolt a cég HR vezetője beszélt a HR Portalnak.

„A családi napköziben egyszerre 7 kisgyermeket tudunk elhelyezni, akikre két szakképzett óvónő vigyáz, valamint a létszám szükség esetén bővíthető, hiszen van egy nyugdíjas óvónő, aki be tud segíteni a többieknek. Természetesen a munkatársainknak van lehetőségük behozni gyermekeiket, akár az őszi/tavaszi vagy nyári szünetben, így nem kell az éves szabadságuk terhére „kényszerszabadságot” kivenniük.

Mivel kiemelt fontosságú a családi napközinkben lévő gyermekek egészsége, így a betegségtől függően tudjuk csak fogadni őket. Olyan betegséggel küzdő gyermeket, amely veszélyeztetheti, a többiek egészségét sajnos nem tudunk befogadni, de előfordult, hogy az egyik kislány eltörte a karját és bár állami intézmény ilyen esetben nem fogadná be, hozzánk minden további nélkül jöhetett.”

Nagy Zsolt hangsúlyozta, hogy a vezetők is családos emberek, így ők is a kezdetektől támogatták a kezdeményezést. „Egy 100 nm-es rész áll rendelkezésre a gyermekeknek ahol játszó valamint alvószoba is biztosítja a kényelmüket, valamint egy szabadtéri kis játszótéren tudnak felfrissülni. A két szakképzett óvónő a gyermekek korának és képességeinek megfelelően tud feladatokat adni, sokat játszanak mind a benti helyiségben mind az udvari részen. Szerencsére ilyen esetben a szülők gondtalanul tudnak a munkájukra koncentrálni tudván, hogy gyermekük biztos kezekben van.”

A HR vezető jelezte vannak állandó „vendégei” a családi napközinek, és vannak olyanok is, akik időszakos jelleggel veszik igénybe a szolgáltatást. Nagyon meg tudja könnyíteni a szülők számár a napi logisztikai kihívásokat, ha helyben van egy ilyen lehetőség, de a szervezet hangulatára általában is pozitív hatással van a kis intézmény léte. „A családi napközi feldobja a többi kolléga mindennapjait is, hiszen pihenés gyanánt előfordul, hogy lemennek a gyerekekkel játszani egy pár percet, valamint a legkeményebb tárgyalást is fel tudja dobni, ha az üvegajtó előtt egy mosolygós gyermekarc jelenik meg. Összességében nagyon sok pozitív változást hozott a cégünk életébe a családi napközi” - mondja Nagy Zsolt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk