kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Javulásnak indult a magyar munkaerőpiac

Két év hanyatlás után az idei második negyedévben növekvőre fordultak a foglalkoztatási mutatók az Európai Unióban, a munkanélküliség szintje pedig május óta csökken - derül ki az Európai Bizottság hétfőn nyilvánosságra hozott havi munkaerő-piaci figyelőjéből.

images

images

A jelentés más tagállamok mellett Magyarország foglalkoztatási helyzetének alakulását is nagyító alá vette, és megállapította, hogy május és július között mind a foglalkoztatási, mind a munkanélküliségi mutató javult, jóllehet még mindig elmarad az uniós átlagtól.

A foglalkoztatottak száma a 15-64 éves korosztályban 3,76 millió volt, ami 0,6 százalékos csökkenés ugyan a tavalyi hasonló időszakhoz képest, de 69 ezer fővel több az idei első negyedévinél. A munkanélküliség augusztusban 10,9 százalék volt, de már második hónapja csökkenést mutatott. Hanyatlott ráadásul a fiatal munkanélküliek aránya is, a júniusi 27,9-hez képest 27,1 százalékra.

Jobbak voltak Magyarországon a jövedelmi mutatók is, és szintén javulónak tűnt az üzleti környezet - derül ki a jelentésből, amely az utóbbira példának hozta a General Motors bejelentését újabb szentgotthárdi munkahelyek teremtéséről.

A bizottság emlékeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) prognózisára, miszerint a munkanélküliségi szint stabilizálódik Magyarországon, és csak kicsivel lesz 10 százalék fölött.

A jelentés szerint uniós szinten idén jobban alakulhat a munkaerőpiac a korábban vártnál, de a fellendülés időszakában nagy eltérések várhatók az egyes tagországok között.

"Úgy tűnik, az idei második negyedévben a foglalkoztatás romlása véget ért az EU-ban" - áll a jelentésben, miután az említett időszakban uniós szinten 0,2 százalékos növekedés mutatkozott a korábbi két év folyamatos hanyatlásával szemben.

A bizottság szerint az unióban stabilizálódott a munkanélküliség, és feltehető, hogy május után túljutott a mélypontján.

EU-szinten javultak a gazdasági szereplők foglalkoztatási várakozásai is, bár ez még nem igazán mutatkozott meg a gyakorlati döntésekben. A cégek mindazonáltal általában derűlátóbbnak tűnnek a korábbinál, és a fogyasztói aggodalmak is enyhültek.

A bizottság megvizsgálta Németország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Lengyelország és Nagy-Britannia munkaerőpiacait is, és a legtöbb esetben javuló tendenciákat talált.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk