kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Jobb lenne, ha később csengetnének be, de sok százezer szülő nyolckor kezd

Már számos kutatás bizonyította, hogy a gyerekek hatékonyabban tudnának tanulni, ha később (fél 9-9 körül) kezdődne az iskolai nap. Az oktatási államtitkár szerint nem is tiltja semmi a későbbi kezdést, tehát az iskolák megtehetnék, azonban sok szülő 8-kor vagy még hamarabb kezd a munkahelyén, írja az Index.

images

Sok irodában már nem 8-kor, hanem 9 órakor kezdődik a munkanap, ahogy a kereskedelem egyes területein is később van munkakezdés. Ugyanakkor a gyárakba, önkormányzati, állami hivatalokba, iskolákba, kórházakba továbbra is nyolcra kell beérnie a dolgozóknak, így ezeknek a szülőknek praktikusabb a korábbi iskolakezdés. Különösen, ha a gyerekeik még nem önállóan közlekednek az iskolába.

Az oktatási államtitkár az Index online szülői értekezletén azt mondta, hogy az iskoláknak ma is megvan a lehetősége arra, hogy később kezdjék az oktatást. A lapnak nyilatkozó alváskutató szerint a 8 órás kezdés korai, hiszen a szervezet 7 és 8 között még inkább alvási tehetetlenségi fázisban van, a teljesítmény 10 és 12 között van a csúcson. A szervezet éberségét, álmosságát pedig a hormonszint változása szabályozza, ami a biológiai ritmusunkat adja.

Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk