Megjelent: 18 éve

Jövőre már nemcsak lassulnak, hanem csökkennek a keresetek

Míg az idén még 3,3%-os reálkereset-emelkedéssel számolnak a szakértők, addig a jövő évre már erős visszaesés várható, ami a költségvetési szférában 3% körüli csökkenést, a versenyszférában pedig leginkább a változatlanságot jelenti - hívta fel a figyelmet Bíró Péter, a GKI Gazdaságkutató Rt. munkatársa a Népszabadságnak nyilatkozva.

A Raiffeisen Bank vezető elemzője, Török Zoltán is megerősítette ezt az irányt, ugyanis az ő számításaik is azt mutatják, hogy a reálkeresetek emelkedő tendenciája 2005-ről 2006-ra ugyan még nem törik meg - köszönhetően elsősorban a viszonylag "sikeresen" zárt első fél évnek -, 2007 januárjától azonban erőteljes reálkereset-csökkenés várható. Nyeste Orsolya, az Erste Bank pénzügyi elemzője ezt számszerűsíti is: 2-5% közötti mérséklődést vár.

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke hozzátett, hogy bár a reálkereset-változás a jövő év elejétől lesz igazán szembetűnő a Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseinek idén ősszel már érzékelhető lesz a hatása. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára már azt is sikernek tartaná, ha 2007-ben a versenyszférában nem csökkennének a reálkeresetek.

Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének (Kisosz) elnöke viszont úgy nyilatkozott a lapnak, hogy számításaik azt mutatják, kiszámíthatatlan mi fog történni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek