A számok tükrében

Az Európai Bizottság szokásos éves felmérése alapján 2009-ben átlagosan 15 százalékkal kerestek kevesebbet a nők, mint férfi kollégáik, ám ez az arány 2001-ben még 24 százalék volt. Bár a tendencia egyre inkább javul, továbbra is sérül az egyenlő munkáért egyenlő bért elve. Magyarország aránylag kedvező helyen van az összehasonlításban: nálunk "csupán" 10 százalékkal fizetik rosszabbul a nőket. Ténylegesen azonban jóval nagyobb a különbség a férfiak és nők fizetése között a fenti 15 százaléknál, a vizsgálat ugyanis az egyenlő vagy hasonló munkakörökre vonatkozott. A nőknek még mindig nem sikerült áttörniük az üvegplafont, és rendkívül alacsony számban vannak jelen a menedzseri (32 százalék) vagy az igazgatósági (10 százalék) szinteken, vezérigazgatói posztot pedig mindössze 3 százalékuk tölt be. Ezenkívül léteznek olyan felmérések is, amelyek 15 százaléknál jóval nagyobb különbséget mutattak ki, illetve ez az arány nem tartalmazza a munkaadók egy részének nőkkel szemben tanúsított hátrányos megkülönböztetését.

Szomorú magyar tények

Ezzel párhuzamosan érdemes figyelembe venni azt is, hogy minél feljebb van valaki a karrier ranglétrán, annál biztosabbnak tekinthető az állása még a gazdaságilag instabil időszakban is. Mivel a nők nagyobb arányban töltenek be alacsonyabb posztokat, ezért állásuk sok esetben bizonytalanabb, mint a férfiaké. Ugyanakkor a KSH egyik friss elemzése szerint hazánkban "a nők foglalkoztatottsága újra magasabb, mint a férfiaké. Ez azonban nem annak tudható be, hogy lényegesen megerősödött volna a gyengébbik nem munkaerő-piaci helyzete, de szignifikánsan nem is esett vissza". A recesszió ráadásul az ipart, azon belül is az építőipart érintette leginkább, és elsősorban a fizikai munkások állásai szűntek meg, amelyben jellegzetesen férfiak tevékenykednek. 2009 utolsó negyedévében a férfiak munkanélküliségi rátája 10,3 százalékra, a nőké 9,7 százalékra emelkedett, amelyek egyaránt rendkívül magas értékek.

A női munkanélküliség nagyban függ az életkortól, valamint a gyerekek száma is fontosnak bizonyul a 45 év alattiak körében ahhoz, hogy őket válasszák ki egy állásra. A munkaadók ugyanis rendkívül tartanak attól, hogy egy betegségre fogékony kisgyermekkel az édesanya otthon marad majd, és sok lesz a kieső idő, váratlan szabadság. Ugyanakkor, aki szülőképes korban van, és még nincs gyermeke, gyakorta hallhatja a családtervezéssel kapcsolatos kérdést. Gyakorlatilag a gyermekek száma sokkal nagyobb befolyással lehet egy interjú kimenetelére, mint a kompetenciák, tapasztalat vagy akár a megnyerő külső. Visszatérve az életkorra megállapítható, hogy a 40-45 éves koruk után a nők jóval nehezebben kapnak munkát, a munkaadók szemében sokszor elkezdenek "értéktelenedni", míg egy férfinál ez az időszak nem ritkán a karrierút valamint a szakmai kiteljesedés csúcsa.

Első a karrier, aztán a család

Nemzetközi viszonylatban is hasonló a helyzet. Az ausztrál CareerOne megbízásából készített felmérés szerint sok nő szakmai előmenetele akadályaként értékeli a terhességet. A közel 1500, dolgozó nő részvételével készült kutatás eredményei szerint ugyanis a megkérdezettek kétharmada úgy véli: a gyermekvállalás negatív hatást gyakorol karrierjükre, és akadályát képezi a szakmai feljebbjutásnak. Mindemellett háromnegyedük úgy gondolja, a munkát és a magánéletet képtelen lenne összeegyeztetni. Következésképp a fejlett országokban, beleértve hazánkat is, egyre kevesebb gyermek születik. A KSH adatai szerint tavaly több mint 2 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, mint az azt megelőző évben. Hazánkban ma három tervezett gyermekből csak egy születik meg, amely rendkívül elkeserítő arány. ("A három éven belül gyermeket akarók 31,7 százaléka tudta megvalósítani ezen terveit, míg 68,3 százalékuknak nem sikerült elérni a kívánt célt." - Demográfiai Portré 2009)

Hazánkban legalacsonyabb a három év alatti gyermeket nevelők foglalkoztatása.(!) Hozzá kell tennünk, hogy egy közelmúltban készített felmérés szerint az édesanyák háromnegyede nem is szeretne visszamenni dolgozni gyermeke hároméves kora előtt, de vannak olyanok is, akik részmunkaidőben szívesen dolgoznának. Ez az igény a kismamák részéről jogosnak is mondható, hiszen a gyermek első 3 éve abszolút meghatározó a pici életében. Azonban a részmunkaidős foglalkoztatás tekintetében Magyarország az EU-s tagállamok viszonylatában leghátul kullog, és ez az arány nemigen javul, ugyanis a nők 4-5, a férfiak 2 százaléka dolgozik részmunkaidőben, amely mindössze nagyjából 120 ezer embert jelent (MTI, HR Portal).

Akadályok és tévképzetek

A nők gyermekvállalási szándékait a nehéz elhelyezkedés, az édesanyákkal szembeni negatív munkahelyi diszkrimináció, a romló pénzügyi helyzet és a kedvezőtlen családpolitika mellett ráadásul olyan valós és valótlan alapokon nyugvó tényezők is befolyásolják, mint az anyagi függetlenség és egzisztencia megteremtése iránti vágy, az elhúzódó felsőfokú tanulmányok, a szingli élet divatként való megjelenése, az új influenzajárványtól való félelem, a család, mint közösség látszólagos (?) elértéktelenedése. Az abortusszal, illetve a sterilizálással kapcsolatos törvény módosítása is mind azt sugallják, hogy a gyermekvállalás nem tartozik feltétlenül korunk emberének alapvető életcéljai közé, hanem inkább opcionális jellegű, akárcsak a lakás-, vagy az autóvásárlás. Pongrácz Tiborné demográfus szerint „a magyar nők több mint fele de jure hajadonként fogja leélni az életét”, és arányukat 56 százalékosra becsüli.

A 30-34 éves gyermektelenek kétharmadának ugyanis nincs tartós párkapcsolata, így a szinglik országa lettünk. A demográfus hölgy azt is kihangsúlyozta, hogy az egyedülálló nők 90 százaléka nem tudatosan keresi ezt az életformát, hanem elődeikhez hasonlóan családra és gyermekekre vágynak. Azonban a kapitalizmus által eredményezett fogyasztói társadalom és a munkahelyi önkizsákmányolás mind ezen álmok ellen vannak. A házasságkötések tekintetében uniós viszonylatban igencsak hátul kullognak a magyarok: a 27 tagállam közül Romániával holtversenyben a 24-25. helyen állunk. 1990-hez képest 40 százalékkal kevesebb magyar pár vonult oltár elé tavaly, és 21-25 százalékkal esett vissza a szülések száma (a 2009-ben született csecsemők 39 százalékának nem házasodtak össze a szülei). Ezzel párhuzamosan a hölgyek hosszabb ideig tanulnak a felsőoktatásban, és a férfiaknál nagyobb arányban szereznek diplomát. A szociális háló is egyre nagyobb csorbát szenvedett, az elidegenedés, a közösségek felbomlása, az individuális felfogás erősen akadályozzák korunk fiataljait párkapcsolati és családalapítási céljaik elérésében.

Egyensúlyban?

A következmények szomorúak, a szülőképes korban lévő magyar nőkre nagy teher nehezedik, gyakorlatilag választás elé kényszerülnek a munka és család között, vagy legalábbis ha mindkettőt vállalják, meg kell barátkozniuk az időhiány, a kimerültség gondolatával és azzal, hogy a kettő közötti egyensúly szinte lehetetlen feladat. Az Európai Unió 1996. évi állásfoglalása egyértelmű kinyilatkoztatást tett a munka és család közötti összhang megteremtése mellett: "egy olyan integrált, átfogó stratégia kialakítására van szükség, amely lehetővé teszi a férfiak és nők számára a munkahelyi és a családi kötelességek összeegyeztetését.

A munkahelyi és családi élet összehangolását célzó intézkedéseknek bátorítaniuk kell a munka- és munkaidő-szervezés új, rugalmas módjainak bevezetését, amelyek jobban alkalmazkodnak a társadalom változó igényeihez, és amelyek figyelembe veszik úgy a vállalkozások, mint a dolgozók igényeit". Az unióban csakúgy, mint hazánkban a kétkeresős családmodell a leggyakoribb, amely leginkább két okra vezethető vissza: a nők önmegvalósítási törekvéseire, amelyet a gyermeknevelésen kívül a munkában is szeretnének érvényesíteni, valamint arra, hogy a férfiak jövedelme egymagában manapság nem elegendő egy család eltartásához. A munka és a gyermeknevelés mellett ráadásul a nőkre hárul a háztartási munka oroszlánrésze is, és mindez emberfeletti odafigyelést, energiát és teljesítményt igényel a "gyengébbik nemtől".

Kevés a támogatás

A hazai családpolitika sem áll igazán a családok pártján. A 2010. május 1-je után születő gyerekeknél például már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az eddigi három év helyett. A családi pótlék összegét a tavalyi szinten befagyasztják, folyósítását pedig az eddigi maximum 23 évről 20-ra csökkentik. (A családi pótlék a gyermekek és a nevelő szülők számától függően gyermekenként 12 200 és 17 000 forint között mozognak. Ennél némileg magasabb összeg jár a fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek a betegségtől és a család helyzetétől függően maximum 25 900 forintig). A terhességi gyermekágyi segély (tgyás) és a gyermekgondozási díj igénybevételéhez a jelenlegi 180 nap helyett 365 nap biztosításban töltött időre lesz szükség. Az elmúlt időkben pedig minden eddiginél több óvodát, bölcsődét, valamint iskolát zártak be országszerte, amely nagy terhet rótt kiváltképp a kisebb falvakban, illetve kistérségben élő szülőkre nem is beszélve arról a negatív hatásról, amely a kisiskolásokra hárul egy ilyen kényszerváltozás esetén.

Kell a változtatás

Manapság a munka gyakorta szétválasztja a családokat, ugyanis a (még a kevésbé mobilnak mondható) magyarok is egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak afelé, hogy elköltözzenek oda, ahol munkát, megfelelő oktatást kínálnak nekik. Az egyik szülő hétközben másik városban dolgozik, a fiatalok albérletben laknak a közép/felsőoktatás ideje alatt, és a kisiskolásokat olykor egyik városból a másikba kell vinni általános iskolába. Ezek mind, idő, energia és pénzigényes helyzetek, ráadásul kihatással lehetnek a családi kapcsolatokra is. A tradicionális családmodellek, a közösségi hálók és a baráti kapcsolatok pedig egyre nagyobb sérüléseket szenvednek. E problémakör tehát átfogó és rendkívül sok vetülete van, az igazi változást pedig csak az a szemléletmód hozhat, amelyben a társadalom, a mindenkori politikai hatalom és a munkaadók is kivétel nélkül értékként kezelik a családot, mint közösséget.

Polgár Zita
Grafton Recruitment