kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Kártérítés jöhet a továbbfoglalkoztatottak nyugdíjának megvonása miatt

Akár milliárdokra is rúghat az a kártérítési összeg, amit a magyar állam kifizethet a panaszosoknak, akiktől a közszférában 2013-tól, továbbfoglalkoztatásuk miatt elvették a nyugellátásukat, írja a Népszabadság.

Az emberi jogi bíróság decemberben mondta ki, hogy jogsértő a magyar nyugdíjszabályozás. Az állami vagy önkormányzati alkalmazottak, amennyiben nyugdíjas koruk után is továbbfoglalkoztatják őket, elveszítik nyugellátásukat. A parlamenti képviselőkre és polgármesterekre ez a szabályozás például nem vonatkozik.

A bíróság nem találta megalapozottnak a különbségtételt, a bíróság tavaly decemberben igazat adott Fábián Gyula egykori köztisztviselőnek, és 15 ezer euró kártérítést, valamint háromezer euró eljárási költséget ítélt meg neki. Ennek nyomán egyre többen nyújtanak be panaszt a strasbourgi bírósághoz, az őket képviselő ügyvédek szerint ez akár több száz főre és több tízezer euróra rúghat.

A bíróság figyelmeztetett, hogy a nyugdíj folyósításának felfüggesztése sérti a tulajdonhoz való jogot, hiszen aki járulékot fizetett, ezzel jogot szerzett az ellátásra, s attól nem lehet megfosztani.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk