Tévút azonban Szun Ce és Clausewitz gondolatait levetíteni napjaink üzleti világára. A régi idők nagy stratégái valóban lefektettek számos örök érvényű szabályt, amelyeket ismernünk kell és illik. A mai kor megoldásait belőlük levezetni azonban túl nagy falatnak tűnik. Megteszik ezt mások helyettünk. Az USA haderő szabályzatainak tanulmányozása sokkal közelebbi kiindulópontnak látszik, és biztosak lehetünk benne, hogy a clausewitzi elvek, kidolgozásuk során a megfelelő helyre kerültek.

Működő vállalatok közép és felsővezetői csoportjainak tréningezéséhez elméleti, stratégiai magasságokból a taktikai szintre való átlépést tartom célszerűnek. Nekik ugyanis a mindennapi csatákban kell eredményesen harcolniuk saját csapatuk szintjén.

A hadviselés a technika fejlődésével folyton változik. "Napjaink felgyorsult világa" már közhely, pedig nagyon igaz. Clausewitztől Guderianig több mint száz év, és számos nagy háború telt el, mégis Guderian volt az első, aki jelentősen át kellett, hogy írja a harcok megvívásának módszereit. Neki álltak ugyanis rendelkezésére olyan technikai eszközök, amelyeket nem lehetett volna hatékonyan alkalmazni a régi elvek szerint. Napjainkban öt év sem telik el anélkül, hogy gyökeresen új harceljárások ne születnének. Ennek oka, hogy a technika rohamosan fejlődik. Tizenöt éve még annak örültünk, hogy mobil telefonunk akkorára zsugorodott, hogy azt kézitáskánkból áttehettük a zsebünkbe, ma pedig azon bosszankodunk, hogy "nem kellett volna két hónapja megvennem az akkori csúcsmodellt, mert a mostani már a 8 Mega pixeles felbontást is tudja". Vagy gondoljunk bele, mi lenne a tőzsdén, ha a húsz évvel ezelőtti eljárásokat követnék a mai forgalomnál...

Valami hasonló játszódik le a hadviselésben is, ezért mondom, hogy nem feltétlenül Clausewitztől kell indulnunk. Hadd mondjak néhány élő példát: egy szerző ezt írta tanulmányában néhány éve: "Annak felismerésében, hogy a centralizált vezetési mód valószínűleg (várhatóan) nem felel meg a nukleáris hadviselés harctéri követelményeinek, úgynevezett "irányító-útmutató irányítási és ellenőrzési eljárásmódok" kerültek bevezetésre." Nos, igen... az 1960-as években. Azóta fenekestül felfordult a világ.

Az idézett eljárásmódot körülbelül a '90-es évekig úgy hívtuk, hogy C2 vagyis Command and Control. Azóta újabb tényezőkkel bővült a képlet, előbb C3 lett belőle, ma pedig már inkább C4-I-t emlegetünk, vagyis Command, Control, Communication, Computer and Intelligence (a magyar katonai szaknyelvben ennek nincs egyértelmű megfelelője, aki használja, angolul is érti, csakúgy mint üzleti szaknyelvünkben is megszokhattuk már. (Ez már egy másik cikk témája lehetne).

Egy még szemléletesebb példa a valódi taktikai szintről: 2001-ben a Különleges Erőknél tanultam egy mozaikszót, amely azonnali döntési helyzetekben minden taktikai egység parancsnoka számára jó "mankóul" szolgál a helyzet gyors átlátásában (talán ezt hívják a civil világban algoritmizált problémamegoldásnak). A mozaikszó így hangzott: METT-T Mission, Enemy, Terrain, Troops, Time Available (feladat, ellenség, terep, saját erőnk, rendelkezésre álló idő). 2003-ban ugyanonnan hazatért kollégáim már METT-TC-ről beszéltek, hiszen a 2001 szeptember 11-ei események után indult afganisztáni harcok során világossá vált, hogy a harcok színtere a lakott területekre terjedt át, ahol nem lehet figyelmen kívül hagyni a civil lakosságot, akiknek a támogatására szükségünk lesz a későbbiekben. A C tehát Civilians on the battlefield (civilek a harcmezőn). Ennek tudatában éltünk egészen 2006-ig, amikor az egyik kollégánk, szintén a tengerentúlról visszatérve azt közölte, hogy mankónk ismét hosszabb lett egy S betűvel, hiszen a légi eszközök kommunikációs képessége és fegyverzete olyan szintet ért el, amely lehetővé teszi, hogy akár néhány fős alegységek harcát is közvetlenül támogatni tudják. Mankónk mai formája tehát METT-TCS Mission, Enemy, Terrain, Troops, Time Available, Civilians, Support (feladat, ellenség, terep, saját erőnk, rendelkezésre álló idő, civilek, támogatás).

Ez a változás nem ért minket meglepetésként, hiszen 2004 második felében, Afganisztánban már számunkra is kötelező gyakorlat volt a szövetséges erőket támogató Apache helikopterek segítségül hívása és céljainkra vezetése, vagy esetleges sebesültjeink számára azonnali helikopteres kiemelés kérése. Az egyetlen meglepetés annak ténye volt, hogy ezeket az apró finomításokat milyen gyorsan beemelik a standard harceljárásokba és a képzésbe.

Ha figyelmesen elolvassuk Szun Ce 2500 évvel ezelőtt született "A hadviselés művészete" című örökbecsű művét, érdekes összefüggéseket és hasonlatosságokat találunk az általa felsorolt "hét alapelv, amely segítségével megállapítható a hadi helyzet" és az előbb taglalt METT-TCS között. Koránt sem vagyok azonban biztos benne, hogy egyik helyett bármikor elővehető a másik.

A magas stratégiai elméletek és a gyakorlati, taktikai eljárások közötti különbséget egy idézettel illusztrálhatnám legjobban. Az idézet származhat egy a pakisztáni határon ellenséges tűzben megoldást kereső különleges csoport parancsnokától éppen úgy, mint a Wall streeten telefonnal a kezében, hiányos információk alapján azonnali döntésre kényszerült üzletembertől, aki segítségként egy Szun Ce idézetet kapott. Az idézet valahogy így hangzik (a katona szájából biztosan): "F...ck the theory and gimme a tool I can use right now or shut the f...ck up!"

A párhuzamot a Tréning Kerekasztal megbízásából elkészült 2005-ben "Tréningpiac ma és holnap" címen közzé tett elemzés egyik megállapítása ismeretében merem vonni, amely a következő példát hozza: "Egy másik cég értékesítési tréningjére 11 fõ jelentkezett, kezdéskor csak egy jelent meg. A program végül mindössze 5 fővel zárult, mivel mindenki a munkájára hivatkozva kimentette magát. Az "elhivatott”" vezető értékesítőket nehéz volt tehát elcsábítani egy továbbképzésre." Mi lehet ennek a magyarázata? Valószínűnek tartom, hogy egy olyan tréningre, amely várhatóan a gyakorlatban azonnal alkalmazható "eszközöket" adna, nagyobb kedvvel mentek volna el.

Kálmán Károly
Human Lead Consulting Tréning és Szolgáltató Kft.