Megjelent: 13 éve

Kecskeméti Mercedes-gyár: "megtanítjuk a magyarokat a siker modelljére"

A kecskeméti Mercedes-gyár igazgatója szerint nem egy német társaságot akarnak idehozni, hanem egy magyar gyárat építeni. Ennek érdekében német mintára megvalósul a duális képzés, az alkalmazottak pedig többek között kulturális tréningeken tanulhatják az optimista munkakultúrát.

"10 év múlva Kecskemét és egész Magyarország drámai növekedést él át, amelynek az ipar növekedése lesz a kezdőpontja és a húzóereje. A beszállítók többsége magyar cég lesz. A cég vezetői főként magyarok lesznek, az igazgatói székben is magyar ember ül majd" - ez Frank Klein, a Mercedes-gyár jelenlegi igazgatójának jóslata, melyet a Népszabadság újságírójának adott.

A gyárat 80 százalékban magyar cégek építik, és Frank Klein szerint a magyarok kiválóan teljesítenek. A két kultúra hasonlónak látszik, de vannak feltűnő különbségek is, ezért minden német és minden magyar dolgozó részt vett kulturális tréningen - folytatja az igazgató, aki szerint nem egy német társaságot akarnak idehozni, hanem egy magyar gyárat építeni. Frank Klein szerint hamarosan sokkal több magyarországi beszállítójuk lesz.

A Mercedes megjelenése felértékelte a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Karát is, a németek ugyanis nagy hangsúlyt helyeznek a képzésre - azon belül is a gyakorlati oktatásra. Meg akarják honosítani az úgynevezett duális képzést, amely Németországban jól működik, Magyarországon azonban nemigen találni rá példát. Az a lényege, hogy a képzés egyik fele a főiskolán, egyetemen folyik, a másik része pedig olyan cégeknél, amelyek majd munkát adnak a végzett hallgatóknak. A Mercedes-gyárban van egy oktatási központ, amelyet megfelelő bővítéssel alkalmassá lehet tenni arra, hogy leendő mérnököknek, üzemmérnököknek is tartsanak ott gyakorlati foglalkozásokat. A Mercedes abban is eltér számos multitól, hogy nem akadályozza, hanem kifejezetten ösztönzi a szakszervezet működését.

Klein szerint azt tudják megígérni, hogy a helyiiparhoz képest versenyképes béreket fizetnek. Nem lenne jó a többi társaságnak, fölborulna az egyensúly, ha nem a helyi normák szerint fizetnénk. A gyárigazgató a pozitív szellemet szeretné átadni minden alkalmazottnak. A Mercedes csaknem 250 ezer embert foglalkoztat szerte a világon. Ugyanabban a szellemben dolgoznak Brazíliában vagy az Egyesült Államokban. "Tíz év alatt megtanítjuk a magyarokat a siker modelljére."

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk